R U Mine?

Örökké a tiéd, örökké az enyém, örökké a miénk

Stacy

Oliver éppen hogy átfordult a másik oldalára és aludt tovább, míg én már teljesen éber voltam és Michelle-el SMS-eztem.

(Én): Nem tudom, hogy mi lesz most... Visszamegyünk a városba és úgy teszünk mintha ismét semmi sem történt volna köztünk?
Michelle: Ugyan Stace. Ennél nem is lehetnél negatívabb.
(Én): Hát de most nem? Multkor is ugyan ez volt, esküszöm.
Michelle: Fel a fejjel! Hamarosan indulunk Jimmy-vel a házhoz. Beatrice-t meg a babát ma kiengedik a kórházból. Mi hozzuk el a cuccaikat, amik ott maradtak. Aztán egy kis bulit tervezünk náluk. Majd add át Oliver-nek.
(Én): Ha hajlandó lesz velem beszélni és nem néz rajtam keresztül akkor mindenképp szólok neki. De most mennem kell, farkas éhes vagyok.
Michelle: Rendben, akkor később.
(Én): Később.

Leraktam a telefonomat az éjjeliszekrényre és a takarót félre hajtva kikeltem a meleg ágyból. Mezítláb mentem ki a konyhába, éreztem a talpam alatt a hideg padlót, de nem érdekelt. A konyhában félretoltam a pulton azt a rengeteg mindent amit tegnap elől hagytunk és halk hangerőre véve bekapcsoltam a rádiót.

"A hűtőben mindig vár a mirelit kaja
Vártam már rá nagyon sokat
Finom kis kezem gyorsan húzza meg a ravaszt
Nyugodtan cigarettázom,
és közben azt kiabálom:
"Ég a hajad, elvesztetted az agyad!"

A csípőmet a ritmusra ringattam, miközben elővettem egy szelet kenyeret és elővarázsoltam a fiókból egy vajazókést. Elkezdtem csinálni pár szendvicset és azon gondolkoztam, hogy vajon berakjam e a sütőbe, és legyen belőle meleg szendvics, vagy simán csak egyem meg így. Nagy dilemma, hiszen a szendvics gyorsabb, viszont a melegszendvics gondolatára összefutott a számban a nyál.

Ilyen nagy dolgok miatt problémáztam magamban, amikor is nyílt a bejárati ajtó. Majdnem kiesett a kezemből a kés amikor megláttam, hogy Samantha lép be rajta, mögötte pedig Jeremy. A levegőben terjengő feszültség szinte tapintható volt, csak bámultuk egymást, de nem szólaltunk meg.
-Menj csak -lökte meg finoman Jer a lányt, aki elnézett rólam és a szobák felé vette az irányt. Én, mintha mi sem történne, visszafordultam a félig kész szendvicseimhez. A hűtőhöz léptem és kivettem belőle egy csomag felvágottat. Elkészítettem a szendvicset és legyőzve a lustaságomat bekapcsoltam a sütőt, vártam, hogy átmelegedjen. A pultnak háttal dőlve figyeltem Jeremy-t aki farkasszemet nézett velem.
-Milyen a baba? -kérdezte semleges hangszínben. Próbáltam uralkodni magam, és úgy válaszolni neki. Nem akartam Jeremy-vel veszekedni, tudtam, hogy igazam van, csak Ő nem hiszi el azt amit mondtam. Így hamis hitbe rángatja magát, és majd csak akkor fog igazán összetörni amikor a saját szemével látja, hogy Samantha megcsalja.
-Te is tudnád, ha ott lettél volna -motyogtam, miközben átraktam a szendvicseket egy tepsibe.
-Nem várhatod el, hogy azok után, hogy megvádoltad a barátnőmet valami olyasmivel ami nem történt meg, még ott maradjak veletek.
-Nem miattam kellett volna ott lenned és nem azért mert Én elvárom, Jeremy. A bátyád miatt kellett volna ott maradnod, félre tenned a haragod és a kezedbe kellett volna venned az unokahúgod aki teljesen egészségesen született meg. Maggie oldalán kellett volna lenned, amikor a bátyád barátnőjének a szülei becsörtettek és megfenyegettek minket, hogy visszajönnek Beatrice-ért és Sheila-ért.

Jeremy egy pillanatra megdermed, én viszont beraktam a tepsit a sütőbe. Éhes voltam és nyűgös, nem akartam Jeremy-vel veszekedni, ugyanakkor nem hagyhattam szó nélkül azt amit tett.
-Sheila? -kérdezte kíváncsian.
-A baba neve Sheila Jeanie Henderson lett. Beatrice nem akarta megszakítani az örökségetek, ugyanakkor egy másik nevet is szeretett volna adni a babának.
-Ó! -suttogta Jeremy.