Köztes Tér

1.4K 80 1
                                    

Nem éreztem semmit.
Kinyitottam a szemem, de azonnal vissza is csuktam. A szűrtfény bántotta a szemem. Újra próbálkoztam.
Hunyorogva felültem.
Egy mezőn tartózkodtam. Lila, kék és sárga mezei virágok lengedeztek a hosszú fűvel együtt körülöttem.
Világos volt, de nem a Nap miatt.
A Napot nem láttam sehol.
Felmértem a környezetem.
Előttem csak a távoli messzeség volt, mely végtelennek tűnt.
A hátam mögött egy ház állt, ami kísértetiesen hasonlított a miénkre.
Felálltam és a ház irányába indultam el.
A perifériámon megláttam egy árnyat, ezért arra fordultam.
-Johnny! -odarohantam hozzá és a nyakába borultam. Ő átölelte a derekam, majd elemelt a földtől egy kis időre.
-Mia... -Johnny a hajamba temette az arcát.
-Hol vagyunk? -még mindig a nyakát öleltem át, nem engedtem el.
-Fogalmam sincs.
Elszakadtam tőle, hogy a szemébe nézhessek, mikor megkérdezem.
-Meghaltunk?
-Nem. Nem tudom megmondani, hogy honnan..., de tudom, hogy nem haltunk meg.
-Hiszek neked. -megszorítottam Johnny kezét. -De akkor hol vagyunk?
-Azt nem tudom.
Mindketten csendben elmélkedtünk, aztán megszólalt egy harmadik hang:
-Mia! Ebéd!
A hang irányába mozdultam. A ház ajtajában egy férfi várt és kiabált nekem. Én ismertem ezt a férfit.
-Apa? -suttogtam.
-Siess, mielőtt kihűl érj ide!
Tátott szájjal bámultam az apámat. Pont úgy nézett ki, ahogy emlékeztem rá. Hosszabb barna haj, mellé mogyoróbarna szemek, éles arcél és folyton mosolygó száj. A homlokán végigfutott egy halvány vágás. Amikor négy éves voltam lefejelte az asztalt, mikor engem kergetett játék közben.
-Az apukád? -Johnny az apámat vizslatta.
-Igen.
-De ő...?
-Halott. -fejeztem be helyette.
-Akkor, hogy lehet...
A mondandóját nem fejezhette be, mert még valaki hívott, csak most nem engem.
-Johnny! Fiam! -Johnny édesanyja a már ismert háztól nem messze hívta a fiát egy másik ház ablakából.
-Mi a fene folyik itt?! -Johnny láthatóan kiakadt.
Teljesen megértettem a reakcióját. Együttéreztem vele. Mégis, hová kerültünk?

***

A mezőn feküdtem. A baloldalamon Johnny fészkelődött.
-Átjöhetnétek hozzánk ebédre. -javasoltam.
-Nagyon szívesen. -Johnny rám mosolygott.
Már öt napja itt voltunk. Hogy hol? Arról fogalmunk sem volt. De itt, itt együtt lehettünk a rég elveszett szeretteinkkel. Én az édesapámmal, Johnny a szüleivel.
Leszakítottam egy lila virágot.
-Mit mondott neked Ariel, mikor haldokoltál?
Ezt a témát legtöbbször hanyagoltuk, elkerültük, de a kíváncsiságom erősebbnek bizonyult.
Johnny felsóhajtott.
-Azt ecsetelte el, hogy mit fog veled csinálni, ha én már nem leszek.
Nem részletezte tovább a dolgot, és én sem akartam firtatni.
Csendben bámultuk a szürke eget. Itt nem volt semmi, ami megtörte volna az unalmas szürkeséget; sem madarak, sem felhők, sem csillagok. Éjszaka csak sötétebb árnyalatúvá vált, és kész.
-Tegnap nem fejezted be... -kezdtem óvatosan. Ebben a pár napban Johnny megnyílt nekem. Mesélt a szüleiről.
Az anyja régimódi nő volt, de nem félt a változástól, ezért is támogatta Félix elképzeléseit. A végsőkig küzdött. Nagyon erős és harcias nőként jól megállta a helyét a falkájában. Szó szerint levette a lábáról a férjét, Johnny apját. Tökéletes párt alkottak. A komoly, eltökélt férfi életét teljessé tette a vidám, magabiztos és szörnyen szenvedélyes nő.
Együtt irányították a falkát. Ők voltak az alfák; alfa és alfanőstény. Igazi vezetők. Nem meglepő, hogy Johnny is ilyen.
-Azt mondtad a szüleid falkája fellázadt az újítások ellen és üzletet kötöttek Ariellel. -emlékeztettem.
-Igen. -Johnny a feje fölé emelte a bal kezét és egy fűszálat kezdett morzsolni. -Az üzlet abból állt, hogy Ariel bármilyen eszközzel, de változtassa meg a véleményüket.
-Bármilyen eszközzel... -ismételtem baljóslatúan.
-Igen, ezek a kulcsszavak. -Johnny nyelt egyet. -Elrabolta a szüleimet úgy, hogy a falkájuk csapdába csalta őket. Esélyük sem volt. Akkor én pont Félixszel voltam, ezért nem estem fogságba, de kiderítettem, hogy mi történt velük. Naivan azt hittem, hogy megmenthetem őket, ezért utánuk rohantam, egyenesen a vesztembe.
-A rémálmod... -bólintott nekem helyeslesképpen amiért összeraktam a képet.
-Engem is elkapott. Persze Ariel kijátszotta a szerződést, tehát vadászokat is beszervezett, de ugyanúgy szórakozhatott velünk, a vadászok csak segítették őt. Ariel cserébe elárulta a falkát.
-Mi lett a falkával? -szúrtam közbe.
-Elfutottak, ahogy forró lett a talaj a talpuk alatt és megléptek.
-Ó! És ti?
-Ariel -mivel a szüleim a kínzás hatására sem lettek együttműködőek- engem akart felhasználni ösztönzés gyanánt, és fel is használt.
-Mit csinált?  -oldalra fordultam, így profilból láttam Johnny arcát.
-Kínzott. Remélte, hogy a szüleim megtörnek tőle. Először testileg, fizikailag tette. Erősnek akartam tűnni a szüleim előtt, ezért küzdöttem, álltam a dolgot, ahogy bírtam.
-A szüleid?
-Makacsul kitartottak. Bíztattak, hogy ne adjam fel és bátorítottak.
Figyeltem a vonásait. A szája széle megrándult és a szeme megrebbent, de nem neheztelt a szüleire, sőt úgy vettem le a jeleket, hogy hálás nekik.
-Ariel semmit sem ért el, ezért bekeményített. Átkokat szórt rám, különböző bűbájokkal traktált.
-Ezért olyan ellenálló a szervezeted... -tűnődtem. -Amit rajtad alkalmaztam, annak a hatása, hihetetlenül gyorsan elmúlt; pedig erős varázslat volt.
-Miután megtudtam, hogy mi történt a szüleimmel, kiakadtam. Őrjöngeni kezdtem, törtem, zúztam, stb. Tudod, hisztiztam, mint egy tini.
Aranyos, ahogy az élete ezen részét ilyen idegenként kezeli. Mintha fiatalkori meggondolatlanság lenne...
-A lényeg, hogy átváltoztam.
-Lili azt mondta, te hamarabb változtál át, mint ők.
-A tizennyolc év az ideális.
-Te hány éves voltál?
-Nem annyi... -azért még nem mindig olyan közlékeny. -Mivel nem rég változtam át a testem épp átállóban volt. Kezdett alkalmazkodni ahhoz, hogy mostantól vérfarkas vagyok. Ez fontos időszak... A kínzástól erősebb és masszívabb, kitartóbb lettem, mint a többiek. A fájdalom küszöböm kijebb van az átlagnál. A mágikus támadásoktól kialakultak olyan védelmeim, amik egyébként nem lettek volna.
-Mint az, hogy anya nem tud olvasni a gondolataidban?
-Pontosan. A testem nagyobb mértékben védekezik ezek ellen.
-És mi van a mi összekapcsolódásunkkal?
-Az más fajta. Csak fokozatosan alakult ki és nem is kártékony, de teljesen én sem értem. -Johnny a szemöldökét ráncolta.
-A te érzékeid erősebbek, miért?
-Régebb óta vagyok farkas, tudtam gyakorolni.
-És...? -volt ott még valami, éreztem.
-A szüleim halála után pár hónapig a vadonban éltem farkasalakban.
-Úgy érted, hogy...? -felkönyököltem, miközben kérdeztem.
-Igen. Vadállatként éltem.
-Hogy? -elvesztettem a fonalat.
-Félix a megmentésünkre sietett. Akkor még...tudott farkasalakot felvenni és kiütötte Arielt és elintézte a vadászok többségét, így elmenekülhettünk...
-Miért érzem, hogy van egy ,,de" ?!
-De Ariel és pár megmaradt vadász a nyomunkra bukkant az erdőben. A hegyekben voltunk és éppen egy szakadék fölött keltünk volna át egy híd segítségével, amikor utólértek. Sebesültekként lassan haladtunk.
-Mi történt? -közelebb hajoltam.
-Túlerőben voltak. Anyuék nagyon gyengék voltak a kínzástól, teljesen kimerültek, rólam nem is beszélve. Félix akkor már átment a hídon, hogy ellenőrizze a stabilitását, de ő sem lett volna nagy segítség, mert a térdét tönkretették. Ezért anyu és apu vette fel a harcot velük... -elhallgatott.
Figyeltem, ahogy az ádámcsutkája le és fel mozog, miközben nyel. Közelebb kúsztam hozzá. A lábunk összesimult. A kezemet a mellkasára tettem és szinte átöleltem a jobb karját. Az államat rátettem a vállára.
A mellkasa erősen megemelkedett a karom alatt.
Megszorítottam a vállát az állam alatt és ott hagytam a kezem.
-A vadászok... -Johnny folytatta egy másik fűszál szétmorzsolását. -Dühösek voltak, ezért gondolkodás nélkül lelőtték őket, de a szüleim...így is visszatartották a vadászokat...
Apa elindított minket anyával a hídon és mi át is mentünk. Átértünk. Apa megcsinálta! Látta, hogy sikerült és utána már nem küzdött tovább... Az egyik vadász lelökte a szikláról a háborgó vízbe, amely a szakadék mélyén hömpölygött, nagyon mélyen. Sokáig zuhant és anyu az egész zuhanás alatt sikított, utána pedig zokogva kúszott a perem széléhez. Még sosem láttam anyut ilyen elveszettnek, ilyen hasznavehetetlennek. Sosem láttam még így szenvedni. Azt hittem azonnal leveti magát apu után.
Beharaptam a szám. Johnny hangjából érződött, hogy mennyire fáj neki visszaemlékezni. Az én szemeim megteltek könnyel. Ebben a pár napban láthattam és megismerhettem Johnny szüleit és el tudtam képzelni a történteket. Annyira szoros a kapcsolat, ami köztük van vagy volt, még magam sem értem ezt a dolgot, hogy ők meg mi pontosan micsodák is vagyunk itt.
-A vadászok megindultak a hídon. -Johnny folytatta. -Anyu a hídra rohant, de előtte a lelkemre kötötte, hogy meneküljünk Félixszel. Azt mondta, hogy engem már nem veszíthet el. Félix húzni kezdett, de átláttam, hogy így nincs esélyünk. De mégis, anyu valami hihetetlen módon visszatartotta őket, már majdnem leszorította őket a hídról, amikor Ariel egy átkot küldött rá, amitől összesett.
Johnny elhallgatott, de nem sürgettem. Kipislogtam a könnyeket a szememből.
-Utolsó erejével magával rántott egy vadászt és együtt zuhantak le a hídról a mélységbe. Addigra én már a híd felénél jártam. Azt reméltem, anyámat megmenthetem... -elmerült a gondolataiban pár percre. -A vadászok felém igyekeztek, én a hídon vártam őket, azt akartam, hogy mindannyiam -Arielt is beleértve- rajta legyen, csakhogy Félix is jött, ezért hamarabb kiviteleztem a tervem, mielőtt Félix a hídra léphetett volna. -a hangja megkeményedett. -Tönkretettem , elvágtam vagyis eltéptem a tartóköteleket -a mai napig nem tudom, hogy voltam képes rá; talán az adrenalin, de mindegy is- a híd leszakadt, és én majdnem az összes vadásszal a mélybe zuhantam.
-Megmentetted Félixet.
-Meg. Nem terveztem, hogy túlélem.
Majdnem benyögtem, hogy az öngyilkos megmozdulásai, akkor is jelen voltak, de a végén meggondoltam magam. Most nem volt kedvem viccelődni.
-Valahogy sikerült elégszer a vízfelszínre jutnom, hogy levegőt vegyek, mert nem fulladtam meg. Egy kidőlt fatörzs mellett tértem magamhoz, szárazföldön. Nem tudtam, hogy hol vagyok, csuromvizesen álltam a semmi közepén, árván. Elborult az agyam és átváltoztam. Utána nem gondolkodtam többet, hanem engedtem az ösztöneimnek.
-A szüleid... -kezdtem, de fogalmam sem volt hogyan folytassam.
-Nem találtuk meg őket.
Megszorítottam a vállát.
-Félix, hogy talált meg?
-Virág segítségével, így ismerkedtek meg.
-Ariel miért nem talált meg?
Johnny gonoszul elvigyorodott.
-Sok mindent megtanulhatsz a vadonban.
Akartam, hogy ezt a titkát is elmondja. Az összes titkára kíváncsi voltam. Szerettem volna mindent tudni róla, de féltem, hogy túl sokat kérnék tőle és távolabb kerülne ezzel tőlem, mint eddig bármikor is volt, és ezt én nem akartam...nagyon nem.
-Persze addigra elvadultam és Félix csak erőszakkal tudott hazavinni.
-Elvadultál? -felvontam a szemöldököm.
-Ösztönlény lettem.
A még mindig furcsálló tekintetem miatt felnevetett. Végre, lazított a feszültségén!
-Nem beszéltem, csak morogtam. A nyers húst is megettem, hiszen előtte, hónapokig azt ettem folyton. Nem fogadtam szót. Ha akartam valamit, megszereztem.
-az utolsó mondatnál olyan zavarbaejtően nézett a szemembe, hogy attól önkénytelenül nyeltem egyet.
Aztán elszakította a tekintetét az enyémtől.
-Félix pár nap alatt újra embert faragott belőlem, utána elkezdett foglalkozni velem. Az ő új és saját módszerével tanított.
-Johnny... -azon agyaltam, hogy hogyan fejezzem ki, mit érzek, de ő félbeszakított.
-Az ebéd jó ötlet, csak mikor menjünk át? -rám nézett.
Egyenesen a szemébe néztem, abba a sötét szempárba, és igyekeztem olvasni benne. A kapcsolatunkat nem akartam használni, mert mi van, ha megérzi és elzárkózik tőlem?!
-Egykor jó lesz. -válaszoltam végül, még mindig tartva a szemkontaktust, és az oldalához préselődtem.
-Ott leszünk.

Ki Lakik A Szomszédban?Where stories live. Discover now