Ki Lakik A Szomszédban?

Mindennek Ára Van

Megadóan ballagtam fel a lépcsőn. A lépcsővel szemközt lévő ajtóhoz mentem. Benyitottam és mélyen beszívtam a növények fűszeres illatát, ami az elmúlás keserű szagával egészült ki. Ez a szoba eredetileg dolgozószoba volt. Bár ha úgy vesszük most is az. Itt végezzük el a "boszorkányságainkat". Becsuktam az ajtót, a zárat is ráfordítottam. Utálom ezt. Szánalmasan nyüszítve dőltem az ajtónak. Behunytam a szemem, de így sem tudtam kizárni, tudtam, hogy ez a szoba a legnagyobb bizonyíték a boszorkány létemre. Ez a szoba csak alátámasztja, hogy miért nem lehet normális életem. Természetesen nem akartam normális ember lenni. Pfff... Csak az kéne. Megannyi csodából maradnék úgy ki. Nem. Nem akarok én normális életet élni. Az amúgy is szörnyen unalmas. Szeretem, hogy különleges vagyok; hogy az életem teli van izgalmakkal. Mindössze az a baj, hogy csak a hozzám hasonlók értenek meg, azok meg kevesen vannak. Szeretem a családom; nagyi mindig is vigyázott rám, egyengedte az utam, anya igyekezett minden tudását átadni nekem és Mal mindig mellettem állt, vigyázott rám. Még most is ezt csinálják.
Szeretem őket, de... egy idő után a családból is eleged lesz. Hogy folyton megmondják mit csinálj, és hogy.
Mikor kuncsaftok jönnek látom a szemükben a félelemmel vegyes tiszteletet, ami -őszintén- jól esik, de nem tudok beszélgetni velük. Csak azért keresnek fel, hogy megadjak nekik valamit, nem barátkozni akarnak velem.

Mikor kicsi voltam összebarátkoztam egy lánnyal. Legjobb barátnők lettünk és titkokat osztottunk meg egymással. Azt akartam, hogy tudja mi vagyok. Csak megszerettem volna osztani valakivel. Megbeszélni vele; milyen érzés. Kár volt. Nem a lánnyal volt a baj, hanem az anyjával. A barátnőm nagyon lelkes volt. Tetszett neki a dolog. Ámulatában az anyjának is elmesélte, aki azt hitte megbolondultam és nem hagyta, hogy együtt játszunk, mert "rossz hatással vagyok a lányára". Sosem szerettem, ha hülyének néznek, így bebizonyítottam a hitetlen nőnek, hogy én igenis boszi vagyok. Nem volt jó ötlet. Teljesen kiakadt. Ami nem csoda, mivel túlzásba vittem. Akkor még fiatal voltam és nem ismertem a határokat. Vihart kavartam, villámokat szórtak a szürke felhők. Mellesleg ennek a kis villámos attrakciónak a mai napig meg van a nyoma.
A nő nem bírta felfogni és megőrült. Diliházba került. A lánya, a volt barátnőm a mai napig pszihológushoz jár -már amennyire én tudom- a kapcsolatunk érthetően megszakadt.

Azóta sem probáltam legjobb barátnőt szerezni, akivel mindent kibeszélhetek. Ott van Mal. Bár a lányos dolgokról nem tudok vele úgy beszélni, nem bánom. Na jó, egy kicsit talán mégis... Jó volna fiúkról pletykálni egy velem egykorú lánnyal.

Körülnéztem a szobában. Jobb oldalt a polcok roskadásig telepakolva poros, öreg könyvekkel. Ezekben különféle bájitalreceptek, használati utasítások. Bal oldalt a polcokon befőttesüvegek sorakoznak. Bennük csupa undorító dolognak számító dolgok -békacombok, gőteszemek, csontok, patkányfarkak, stb. - de nekem, egy boszorkánynak, ez megszokott. Már régóta nem találtam gusztustalannak.
Az egyik fal előtt virágládákban mindenféle növények. Nagyjából 200 fajta. (Boros varjuháj, Égi virág, Balmica, Fűszeres kapor, stb.) Ezeket frissen használjuk. De a befőttesüvegek mellett még vagy 500 eltérő funkciójú szárított növény vagy növénykeverék. (Angyalfű, Aranyos istápfű, Bajfű, Csabaire vérfű, Csillaggerepcsin, Tüzes liliom,Terjőke, Naspolya, stb.) Őrölve vagy egyben, akár tépve. Attól függően hogyan használjuk.
Magamhoz szorítottam a tojást. Ideje elvégeznem a munkát.
A szoba végén lévő fürdőszoba irányába indultam, közben kikerültem a családi üstöt (cirka 77cm átmérőjű) és gyorsan végig futattam a tekintetem az íróasztalon. Úgy festett, mint egy kémiai laborasztal. Kémcsővekkel, lombikokkal, petricsészékkel, üvegcsővekkel és borszeszégőkkel megpakolva.
A fürdőben egy törülközőbe csavartam a sárkánytojást. Reméltem, hogy Ász nem a fekete piacon szerezte be, mert akkor lehet génmanipulált strucctojás is. Annak nagyon nem örülnék. Akkor a varázslatnak semmi értelme nem lenne. Vagy legalábbis elég katasztrófális végeredménye lenne.
Megnyitottam a csapot, hogy teli engedjem a kádat. Vizisárkányt akar, hát hogyne. Visszamentem a dolgozószobába összeszedni a hozzávalókat.

A kádban ültem. A ruháimtól már megszabadultam. A kellemetlen szagú, pisi meleg vízben ültem. Inkább mocsárban. Egy alga simult a combom köré. Fintorogva fejtettem le, majd odébb dobtam. A fürdővíz sárgászölden hullámzott körülöttem. Az egyetlen pozitív dolog ebben, hogy utána a bőröm puha lesz a sok iszaptól, amit a vízbe raktam - megannyi vízi növénnyel együtt.
A szag viszont borzalmas volt. Rothadó növény és pocsolya szag járta át a fürdőt. Hamarosan én is ilyen szagú leszek. Éljen! Pff...!
Előre hajoltam a tojásért, ami egy óriási tavi rózsán pihent. A tavi rózsa hófehéren világított a foszöld környezetben.
Nagy levegőt vettem, kifújtam. Az erőteljes légáramlattól meglebbentek a gyertyák lángja. A fürdőben sok-sok gyertya világított pislákoló fénnyel. Kísérteties hatást kölcsönzött a víznek, ami éppencsak a mellkasomig ért.
Hátradőltem, elmerültem a vízben. Az ígyis néma csendet kísérteties moraj váltotta fel, ahogy a vízbe merültem.
A vízben úszkáló növényektől és az iszaptól a fürdővíz darabos volt. És undorító. Éreztem, hogy egy növény közvetlenül az arcomnál lebeg. Elfordultam, erre a nyakam irányába indult el. Remek! Inkább visszafordítottam a fejem.
Nagy küzdelem árán kinyitottam a szemem. A koszos víz csípte a szemem. Sűrűn pislogtam. A hajam az arcom körül lebegett. Egy porcikám sem lógott ki, mind a víz alatt volt.
Erősebben öleltem a tojást. Ki nem állhatom ezt a részt. Görcsösen kifújtam a bent tartott levegőt.
Hiába csináltam már többször ,ezt nem lehet megszokni. Szorongva fészkelődtem. Alig volt levegőm, de nem volt ínyemre, hogy beszívjam a mocsári löttyöt. Végül már nem bírtam tovább. Beszívtam. Buborékok bugyogtak felfelé. Az utolsó levegőm maradéka távolódott el tőlem.
Nehezen elmotyogtam a varázsszavakat.
A szavak buborékokkal úsztak a víz tetejére, ahol a varázsbuborékok szétpukkantak, a szavak kiszabadultak.
A buborékokban csak a szavak lebegtek, mert levegőm már nem maradt semmennyi sem.
Egyik kezemmel a kád szélét karmolásztam. Nem mehettem a felszínre míg az utolsó buborék ki nem pukkad. Ha megteszem újra kezdhetem és nem jó érzés majdnem megfulladni.
A tüdőm már sikítozott az oxigénért. A mellkasom görcsösen összeszorult, köhögésre kényszerített.
A testem össze-vissza vonaglott, ahogy az ösztönöm és az akaratom viaskodtak.
Végre az összes buborék a felszínre jutott. A szavak célba értek.
Fuldokolva törtem a felszínre. A kád szélébe markolva hajoltam kifelé és egyfolytában köhögtem meg öklendeztem. A testem szabadulni akart a mocsári víztől a tüdőmből. Zihálva lélegeztem. A nyelőcsövem égett, a mellkasom görcsölt. Próbáltam minél több oxigénhez jutni, de közben a víztől is megszabadulni a tüdőmből. Halálhörgésszerűen felnyögtem és felköhögtem egy újabb adag vizet. Ziháltam. A szívem eszeveszetten dobogott, a vér a fülemben lüktetett. Kapart a torkom. A fogam alatt az iszap csikorgott. A szám íze hányingerkeltő volt. Nem ittam még mocsárból, de ilyen aromával képzeltem el.
Még sokáig görnyedtem a kádban mire kellően erősnek éreztem magam, és megnéztem a tojást. A fehér tojáson az aranypettyek mellett halvány zöld és kék pöttyök díszelegtek. Sikerült. Hál' istennek! Még egyszer biztos nem tudtam volna megtenni. Nem csoda, hogy ilyen drága az ilyen varázslás. Ha tapasztalatlan a boszorkány, egy ilyen rituálé során meg is halhat. Simán megfullad. És akkor az életével fizet érte.