Ki Lakik A Szomszédban?

A Háború Kezdete

A szám kiszáradt. Bakker... Kényszerítettem magam, hogy nyeljek, de csak egy kicsit.
Belenéztem azokba a sötét szemekbe. Kíváncsiságot olvastam ki belőlük. Áll a kihívás.
-Csak nem arra a szellemre vagy kíváncsi, aki hűséges kutyaként követ már egy ideje? -enyhén megemeltem az egyik szemöldököm.
Szerencsémre az említett meg is jelent a kérdésem végére. Örömmel láttam, hogy a farkas is megérzi; a karja a fejem mellett megfeszült és a szája fintorba torzult. Elvigyorodtam.
Mindig érdekelt, hogy mások hogyan reagálnak a szellemek jelenlétére.
Álltam a farkas tekintetét. Végül megadta magát.
-De. -szűrte a fogai közt.
Bőbeszédű, mondhatom.
-Bocs, de most szünetelek. -a vigyorgás segített, kezdtem engedni a feszültségemből. -Egy ideig nem vállalok semmilyen szelleműző tevékenységet.
A szemem sarkában láttam, hogy a vadász kajánul felröhög. Azt hiszem ezt a fordulót én nyertem.
-Attól tartok, hogy a te álláspontod nem számít. -halkan beszél és így fenyegetőbb is, mintha hangosan mondaná. -Nincs beleszólásod.
A támaszkodó kezén az ujjait behajlítja, így a körmével karistolja az ajtót a fülem mellett. Ettől a hangtól lúdbőrözni kezd a hátam. Rendben, ez így egy-egy.
Megnézem a kezét, amivel megakadályozza, hogy kimenjek a szobából. Szomorúan veszem tudomásul, hogy megmozdítani biztosan nem tudom.
-Te boszorkány vagy, egyedül, egy falka területén. -lenézően figyel a farkas, miközben elmondja a nyilvánvalót. Szünetet hagy minden fontos információ között. -Azt teszed amit mondok és akkor talán megúszod.
-Köszi, hogy ismertetted velem a nyilvánvalót! -keresztbe fonom a karjaim, így védetebbnek érzem magam. -De elfelejtesz egy fontos dolgot.
-Mit?
-Hogy neked van szükséged rám. -merészen közelebb hajolok az ellenséghez, így az arcunk egészen közel van egymáshoz.
A farkas nem húzodik hátra
-Ez csak a túlélésed biztosítja. -a hangja fagyos és egy pillanatra kihagy a szívverésem, hiába számít jóhírnek a mondandója.
Kettő-egy a farkasnak. Aucs!
Ha már át kellett élnem a vadász emlékeit, legyen belőle hasznom.
-Nem inkább attól félsz, hogy én is visszajövök kísérteni?
Elégtételként látom a döbbenetet kiülni az arcára, mielőtt sikerülne elrejtenie. Igaz, hogy ezzel fontos információt adtam neki; hogy ki kísérti.
De most újra döntetlen az állás.
-Mennyit tudsz? -hamar visszanyeri a közömbösség álcáját.
-Te mennyit akarsz megtudni? -büszke vagyok magamra amiért helyt tudok állni a szópárbajban.
-Hogyan állsz kapcsolatban vele?
-Mint egy normális emberrel.
-Ezért estél össze a temetőben?
A kérdésére nem tudok előrukkolni semmivel. A hallgatásomra elmosolyodik, azt hiszi győzött. Csak szeretnéd!
-A te találkozásod milyen volt vele? -vicces, hogy kérdésekkel válaszolunk. El kell ismernem, hogy élvezem a dolgot, leszámítva a félelmet, hogy mi lesz velem.
Azt az érzést háttérbe szorítom.
Összeráncolja a homlokát. Nem tetszik neki, hogy ennyit tudok. Én is boldogabb lennék kevesebb tudással a vadász életével kapcsolatban, de nem mindig az van, amit akarunk vagy szeretnénk.
Kintről szokatlan zajok hallatszanak. Mindketten erősen fülelni kezdünk.
Pukkanásokat, kisebb robbanásokat és boszorkányszavakat értek ki a hangzavarból. Végre! Eljöttek megmenteni.
Sajnos a farkas is hamar átlátja a helyzetet. Parancsolóan néz rám. Figyelmeztet. Még nem ismer. Nem tudja, hogy nem szoktam másokra hallgatni.
Gyorsan előrenyúlok, de a farkas elképeztő reflexszel elkapja a csuklóm.
-Ne... -kezdi, de nem adok neki több időt, megszüntetem a köztünk lévő távolságot.
A váratlan és értelmetlennek tűnő mozdulattal nem tud mit kezdeni.
A bal kezem a mellkasára nyomon, közben egy varázsigét suttogok neki:
-Aca tewo mir strol smang!
A farkas szeme kikerekedik, mikor rájön, hogy mágiát használtam ellene, de már késő.
A keze lecsúszik mellettem az ajtón, a lábán is alig tud megmaradni.
Elsuhanok mellette, feltépem az ajtót mielőtt eljön a fizetésem időpontja. Erős varázslatot használtam. Nagyjából félórára legyengítettem annyira, hogy lábra se tudjon állni. Nem vagyok biztos benne, hogy rá is ennyi ideig fog hatni, ezért nem akarok kockáztatni. Bármelyik percben ledönthet a lábamról a varázslat, hogy megfizessem a használatát.
-Mal! -ordítom teli tüdőből. Körbefordulok.
Hitetlenkedve nézek vissza a szobára. Az ajtó tárva-nyitva, szabad kilátást enged a farkasra, aki négykézláb ugyan, de mászik felém. (Ami nem lehetne lehetséges, hiszen legyengítettem.)
Tátott szájjal bámulok a farkasra. Mint aki megérezte, hogy nézik, felnéz, találkozik a tekintetünk.
Elektromos szikrák pattognak mögöttem és egy halk pukkanás.
Rögtön utána karok fonodnak körém.
-Indulás! -üvölt mögöttem Mal.
Egyik kezében fekete gyertya. Babilon gyertya.
-Tűzt! -Mal kicsit erősebben szorít meg, mire összeszedem magam és elszakítom a tekintetem a farkasétól.
Csentintek a kanóc felett, az pedig lángra kap és már utazunk is.

Nem kell előre megbeszélni, mindketten az otthonunkra gondolunk, így a fénysebesség gyorsaságával otthon termünk. Épp időben, mert mikor talajt fogunk, akkor összeesem.
-Mia! -Mal hangja kétségbeesett. Gyors reflexszekkel kap el a földre zuhanásom előtt.
Minden tagom bizsereg, mintha elzsibbadt volna. Sóhajtva hunyom le a szemem. Végre itthon! Biztonságban.
-Mi történt? Miért ilyen gyenge? -érzem, hogy nagyi fölém hajol, a homlokomra teszi a kezét.
-Bénító-varázslatot használt a farkason. Teljes testi bénulást, ami működött is az elején, de mikor eljöttünk már négykézláb mászott. -olvasta ki a gondolataim anya.
-A természetre! -káromkodott nagyi. -Iszonyú erős lehet.
-Ez normális? Hogy ilyen tehetetlenül fekszik itt? -vág közbe Mal.
-Persze. Rá is ugyanúgy hat a varázslat, lebénult kábé félórára.
-magyarázott anya.
-Nem egészen ugyanúgy. Mint kiderült a farkas elég hamar összeszedte magát. -kotyogott bele nagyi.
-Igaz, igaz. -anya léptei koppantak oda-vissza mellettem, ahogy fel-alá járkált. -Ez komoly óvatosságra int bennünket. Hiába használunk ellenük mágiát, ránk nagyobb hatással van.
-Nem éri meg a használatuk. Többet fizetünk értük, mint amennyi a hasznuk.
-Akkor másik módszert kell használnunk.
-De sietnünk kell! Így is az értékes készletekből elment egy jó adag a mentésre.
-Nagyon sok dolgunk van! Nem késlekedhetünk! -vezényelt anya.-Mal, vidd a szobájába Miát! Most úgysem vesszük hasznát. Siess vissza, hogy segíts nekünk!
-Rendben. -Mal felnyalábolt a földről és az ölében velem elindult a szobámba.
-Úgyis pihenésre van szüksége. Jó erőben kell lennie. -helyeselt nagyi. Majd tovább folytatta a tanácskozást anyuval.
Én tehetetlenül lógtam Mal karjaiban, semmimet sem tudtam megmozdítani. Igazi rongybabának éreztem magam.

Mal gyengéden letett az ágyamra. Betakart és nyugtató szavakat mondott:
-Minden rendben lesz. Nincs gond. Megoldjuk ezt is, mint eddig minden mást. Kipihened magad és rendbejössz. Minden oké lesz. Semmi baj.
Nyugtatására mormogtam neki, hogy értem mit mond.
-Jól van, jól van... -Mal atyáskodva rendezgette rajtam a takarót. -Megyek le, segíteni a banyáknak.
A megnevezésre kis küzdelem árán sikerült elmosolyodnom. A mosolyom láttán Mal megkönyebbülve felnevetett.
-Majd ha tudod felnézek hozzád.
Alig lépett ki az ajtón én már el is szunnyadtam.

Furcsán és zaklatottan aludtam. Az álmomban összekeveredtek a szellem-vadász és a saját emlékeim. Borzalmas volt.
Felültem az ágyamban, de hamar meg is bántam, mert szédülni kezdtem. Inkább visszafeküdtem. Vártam pár percet mielőtt újra próbálkoztam. Másodszor sikerrel jártam. Oldalra fordultam és megláttam a éjjeli szekrényemen egy tálcát étellel-itallal. Hálásan nyúltam feléjük.
Villámgyorsan befaltam a két szendvicset és leöntöttem a nagy bögrényi teát. Hihetetlenül jól esett. Farkaséhes voltam. Höh! Farkaséhes... Jókedv nélkül felnevettem.

Lebotorkáltam a lépcsőn. Grimasszolva vizsgáltam meg a hüvelyk- és mutatóujjam a jobb kezemen. Az ujjaimon a bőr vörös volt és szúrt. Megégett. A tűzgyújtás kellemetlen következménye.
A konyha felé mentem, mert onnan jött a hangzavar. Sürgőlödő lépések és edény csörgések hangja szűrődött ki az ajtón. Óvatosan belestem.
Nagyi sebesen kevergetett a tűzhelyen egy főzetet.
Anya pattogva osztott utasításokat.
Mal kapkodva rohangált a konyhában, fiókokból szedegette ki a hozzávalókat és követte anya utasításait.
Mikor anya meglátott odaszólt nekem:
-Az étkezőasztalon van az erősítőteád és az egészségügyi doboz. Lásd el magad, aztán ha jobban érzed magad, gyere segíteni!
-Rendben. -krákogtam. A hangon erőtlennek hangzott.

Az étkezőasztalnál ülve töprengtem. A megégett ujjaimat bekötöttem és bekentem (házi készítésű kenőccsel, amit Széleslevelű gyékényből csináltunk), a teát megittam és vártam, hogy hasson.
Közben azon gondolkodtam, hogy pontosan mit is jelent ez az egész.
A családom lázasan dolgozik, hogy harckészültségben legyünk.
Az ellenség hasonlóképpen munkálkodhat, ha arra gondolok hogyan törtek be hozzájuk a nagyiék.
Háborúban állunk.
Mostmár nincs visszaút.

Azt hiszem tévedtem. Nem valószínű, hogy a szomszédok kibírják ezt a félévet.
Bár az is lehet, hogy mi leszünk, akik nem élik meg ezt a félévet.