Család

1.5K 85 2
                                    

Úgy tűnik ma éjjel nem alszunk.
Anyu elmegy a házba, hogy telefonáljon. Mi Mallal az istállóban maradunk. Próbáljuk megnyugtatni Becit.
-Én elmegyek Csillaggerepcsinnért. -nagyi is visszamegy a házba.
Beci lefekszik a szalmára. A hátsó lába csúnyán vérzik, ahol a veszett farkas megmarta. Szomorúan karolom át a nyakát, és nyugtató szavakat mormogok a fülébe.
Mal eltakarítja a farkas nyomait és a szagát.
Nagyi hamar visszatér.
-Hoztam egy kis Bajfűt is a seb kitisztítására.-lóbál a kezében nagyi egy kis zsákot.
-Kérem! -nyújtom a kezem.
Mal időközben elment egy vödör vízért. Most leteszi mellém a vödröt és egy rongyot nyom a kezembe.
Lemosom a sebet, Beci fájdalmasan bőg, de Mal és nagyi lefogják, hogy ne tudjon elmenni. Miután kimostam a sebet, beledörzsölök a Bajfű porából a sebbe. Ez még kevésbé tetszik Becinek.
Végül a szájába szórom a Csillaggerepcsint. A por nem ízlik neki.
-Tudom, tudom... -simogatom a fejét. -De muszáj.
Mal megitatja Becit, majd az oldalának dől. Én is hasonlóan cselekszem. Nekidőlve cirógatom a nyakánál az öreg tehenet.
-Azt hiszem mostmár minden rendben lesz vele. -ellenőrzi Beci sebét nagyi.
-Azért mi itt maradunk. -mondom.
-Csak óvatosan! -figyelmeztet nagyi.
-Ne aggódj! Valószínűleg nem fogok aludni.
Nagyi Malra pillant, aki bólint egyet.
-Rendben. -adja be a derekát nagyi.
Ketten maradunk Beci mellett.
-Mi jár a fejedben? -kezd beszélgetésbe Mal.
-Hogy mit fogunk csinálni ezek után.
-Visszavágunk.
-Nem úgy gondoltam.
-Hanem?
-A végén valamelyikünk győzni fog, de utána mi lesz? A vesztes megszégyenítve elkullog, a győztes meg itt marad a romokon elégedetten, mert egy értelmetlen csatát megnyert, de közben ki tudja mennyit vesztett? -kérdőn nézek át Beci válla felett. Keresem a zöld szempárt, szeretnék olvasni bennük. Mikor megtalálom csak szomorú beletörödést látok benne. Nem erre számítottam.
-Előbb ezt a napot éljük túl. -szakítja el a tekintetét Mal az enyémtől.
Az arcomat Beci nyakához szorítom. Hallgatom a légzését, ami még szaggatott. Felsóhajtok, erősen becsukom a szemem. Nem félek attól, hogy elalszom. Képtelen lennék most aludni.
És nem is alszom el.

Már hajnalban az udvaron tevékenykedek. A legtöbb állatot elláttam. A biztonság kedvéért egy védelmező rúnát karcoltam valamennyinek a karámjának falába. Nem véd meg mindentől, de jobb a semminél. Bűntudatom van amiért nem tettem meg hamarabb.
A szomszédunktól elválasztó kerítéshez ballagok. Jobban szemügyre veszem. Észreveszek egy medvecsapdát a fűben. A felismeréstől eltátom a szám.
Furcsán bizseregni kezd a tarkóm. Olyan érzésem van, mintha figyelnének. Gyorsan ellenőrzőm az ablakokat. Az egyik alsó ablakban észreveszem az egyik farkast. Az alfát.
Most is úgy vigyorog, mint akkor a szobában. Kivillannak a metszőfogai.
Összeszorítom a szám. Csikorgatom a fogam, miközben állom a tekintetét, ami szinte lyukat égett belém. Úgy érzem a vesémbe lát, védtelen vagyok.
Nem szakítom el a tekintetem, nem adom meg neki ezt az örömet.
Oldalra dönti a fejét, méreget.
Erre én jobban feltartom az állam.
Visszadönti a fejét és elmosolyodik. Talán próbára tett és kiálltam. Elégedettnek tűnik.
Ez igazi mosoly, nem vadállati. Ez meglep. Ez a gesztus furcsábban hat rám, mint a vadállati. Keresztbe fonom a karom a mellem előtt és a szám belső felébe harapok. Próbálok egyenletesen lélegezni, de nehezen megy.
Végül az alfa töri meg a szempárbajt. Elővesz egy Jack Daniel's -t és meghúzza. Utána egyszerűen elsétál az ablaktól.
Furcsa szerzet.

Szerencsére fizikailag semmi baja Becinek. Lelkileg... szegény elég megviselt. Nem szívesen hagytam egyedül, de muszáj volt. Bevittem Galamb mellé, hogy azért ne féljen annyira.
Most az étkezőasztalnál ülünk. Mindannyian szörnyen feldúltak vagyunk. Anyu dühösen topog a lábával. Nagyi a haját piszkálja, mint egy iskolás kiscsaj. Mal a körmét rágja mellettem, míg én a számat rágcsálom. Mondhatni mindannyian a rossz szokásunkat csináljuk.
Végre megcsörren az asztal közepére helyezett mobil. Anya egy ragadozó gyorsaságával kapja fel.
-Hallo? -hangja remeg az izgatottságtól. -Értem. Igen, igen. Jobbra, egyenesen majd a második elágazásnál balra és onnan már csak egyenesen kell jönnötök. Rendben. Várunk benneteket.
Szóval a nagynéném és az unokatestvéreim hamarosan itt lesznek. A kapcsolatunk finoman szólva is bonyolult, de egy biztos; szeretjük és segítjük egymást. Bár nem szoktunk havonta találkozgatni és nem beszélünk minden héten telefonon, azért ismerjük egymást.
A nagynéném tengerpartra akart költözni és nagyi nem ellenezte. Csak annyit mondott, hogy ha bármire szüksége van, akkor szóljon. Szóval a nagynéném fogta a cuccait és átköltözött egy tengerpartra az iker lányaival, akik -mellesleg- imádják a tengert.
Évente többször is összeröffenünk. Karácsonykor és a boszorkány ünnepeketnél -Halloween, Téli napforduló, Télbúcsúztató, Tavaszünnep, Tűzünnep, A meleg ünnepe, Aratási ünnep és Földanya ünnep.
Skype-olunk, ha valakinek szülinapja van és ajándékokat küldünk egymásnak.
De ami a legfontosabb, mindig segítünk egymásnak, ha baj van.
Ilyen esett volt mikor apa meghalt és anyu egy kis időre összeomlott. A nagynéném kitartásának köszönhető, hogy anya most nem egy érzelmironcs. Úgyanez volt mikor a nagynéném pasija rájuk talált. A nagynéném amikor rájött, hogy terhes, lelépett és minden kapcsolatot megszakított az apával. Mikor feltűnt az említett személy, kétségbe esett és felhívta anyámat, aki gondolkodás nélkül kocsiba pattant és lerendezte a pasit.
Vagyis mi egy család vagyunk.

Nemsokára megszólalt a csengő. Mindenki egyszerre ugrott talpra és sietett az ajtóhoz.
Anya ért először az ajtóhoz szóval ő nyitotta ki.
A küszöbön egy anyához hasonló nő állt. A testvére. Az én nagynéném.
Barna haját nagy kontyban a fejére tűzte, földig érő ruhája gyűrötten lebegett körülötte. (Valószínűleg a hosszú kocsiút miatt.) Anyáéhoz hasonló -kicsit öregebb arcán- zöld szemében aggódalom tükröződik.
-Ó, kicsi Mariann! -nagynéném hangja csordultig tele van szeretettel.
-Marina! -anyám a nővére karjába borul.
Az ölelkező párt kikerülik az ikrek. Mindkettőjüknek gyönyörű fekete haja van, ami a derekukig ér. (Ezt az apjuktól örökölték.) Zöld szemeikben sötét pettyek fénylenek.
-Amália! -egyszerre és ugyanolyan hangsúllyal ejtik ki a nevem. Azt hinném gyakorolják, ha nem tudnám milyen erős kötelék van köztük.
-Erina! Erna! -emelem fel a karom, hogy megöleljem őket. Boldogan fogadják az ölelésem.
Na mármost, a bosziknál ez egy fura, de bevett szokás; hogy a testvéreknek hasonló nevet adnak. Anyáméknál: Mariann-Marina ; az ikreknél: Erina-Erna.
Szóval ilyenkor nem bánom, hogy egyke vagyok. Nem mintha nem tetszenne ez a szokás, mármint, ha gyerekeim lesznek valószínűleg én is hasonló nevet adok nekik. Csak nem bánom, hogy az én nevem egyéni. Vagy valami hasonló.
A sors fintora, hogy akit testvéremnek tekintek, hozzám hasonló névvel rendelkezik, ha úgy vesszük. Mia-Mal. De nem bánom.
Mallal segítünk bevinni a böröndjeiket a nappaliba. Marina hevesen gesztikulálva beszél anyához, aki határozott arckifejezéssel bólogat.
-Te hogy vagy? -súgja oda nekem Mal.
-Őszintén?
Mal bólint, mire folytatom:
-Fogalmam sincs.
Miután válaszolok belépnek az ikrek.
-Szörnyűséges...
-...,ami történt.
-az ikrek egyik szokása, hogy befejezik egymás mondatait. Kisebb korunkban Mallal gyakran szórakoztunk azzal, hogy ezt gyakoroltuk. A végére egészen belejöttünk.
-Igen... -kezdem.
-...tényleg az. -fejezi be helyettem a mondatot Mal. Ezzel a gesztussal mosolyt csal az arcomra és az elégedett vigyorából tudom, hogy ez is volt a célja.
Nagyi egy tálcán mindannyiunknak hoz egy csésze teát. Hálásan huppanok le a kanapéra és kezembe veszem a csészém. Csukott szemmel szürcsölök bele a teámba. Mikor újra kinyitom az ikrek leülnek és egyszerre teszik keresztbe ugyanazt a lábukat. Néha hátborzongató, hogy mennyire egyszerre tesznek mindent.
-Mostmár együtt van a család...
-...és együtt megoldjuk ezt a problémát is.
-szólaltak meg az ikrek.
-Mi is ebben reménykedünk.
-válaszoltam.
Bátorítóan rám mosolyogtak.
-Lányok! Gyorsan kipakolunk, aztán neki állunk, elüldőzzük a farkasokat! -osztott parancsokat Marina.
Erna és Erina azonnal felállt és a böröndökhöz léptek, hogy eleget tegyenek a parancsnak.
Remélem, hogy a Marináék segítségével végre pontot tehetünk ennek az ügynek a végére.

Mal idegesen fészkelődött mellettem.
-Nyugi már! -szóltam rá.
-Te könnyen beszélsz! -fújtatott Mal. -Te boszorkány vagy. Nálad természetes az ilyen hókusz-pókusz. Én nem szeretek ilyen csiribi-csiribá cuccokat.
-Jól van! Értem, nem szeretsz varázslatokban részt venni. Csak veled együtt vagyunk heten és úgy erősebb lesz a varázslat.
-Ahh!
-Na! Itt az idő, hogy ráeresszünk a farkasokra egy nagy adag kígyót! -kiáltott fel lelkesen Marina.
-A patkányok után megfelelő bosszúnak tűnnek a kígyók. -helyeselt anya.
-Utálom a kígyókat. -morogta a bajsza alatt Mal.
-Reméljük, hogy ők is így vannak vele. -súgtam neki.
Heten körbe ültük az üstöt, amibe anyáék már beletették a legtöbb hozzávalót.
Megfogtuk egymás kezét, majd elmondtuk a varázsigét.
A végén nagyi egy csörgő kígyó levedlett bőrét beledobta az üstbe, mire zöld fény robbant a tető ablak felé, s ki is tört rajta, fel az égbe.
Anya és a nagynéném megszorították egymás kezét, miközben gonoszul egymásra mosolyogtak. Az ikrek felém bólintottak, visszabiccentettem nekik, majd a két testvér jelentőségteljesen összenéztek.
Rávigyorogtam Malra.
Megcsináltuk.

Ki Lakik A Szomszédban?Where stories live. Discover now