Choice-2

Josh

CSÜTÖRTÖK

Egy ébresztő berregésére ébredtem. Valami pedig hozzáért a lábamhoz, minek érzése következtében kipattant a szemem. Izzy mellettem álmosan mozgolódott. Adrian már talpon volt és éppen fölém hajolt, amitől kissé visszahőköltem. Anélkül, hogy megszólalt volna megragadta a pólómat és kihúzott az ágyból. Tudtam, miért siettet. Izzy nem láthatott meg minket, így a másodperc tört része alatt megragadtam a vállát és immáron másodjára használtam a teleportáló erőmet. A következő pillanatban már az utcán álltunk.

- Vedd már le rólam a kezed! - söpörte le kézfejemet a válláról.

- Szívesen. - morogtam.

- Mondhatom, szépen elaludtál. Milyen őrangyal vagy te? - fintorgott.

- Sajnálatos módon, mivel halandó vagyok nekem is szükségem van egy kis alvásra. Mellesleg azt hittem, hogy ti nem szoktatok aludni. - vágtam vissza.

- Nem csak neked van halandó tested, köcsög. - morogta idegesen. - Én leléptem. Nem bírom tovább elviselni az idegesítő hangodat. - indult el hanyagul, zsebre vágott kézzel az utcán.

- Hé, azt hittem te is Izzy-re akarsz vigyázni!
- Te vagy az őrangyala nem igaz? - kiáltott vissza gúnyosan Adrian a válla felett és folytatta az útját, ki tudja, hová.

Fél óra múlva nagy levegőt vettem, és odaálltam Izzy-ék kapujába, majd megnyomtam a csengőt. Kis idő múlva Dave nyitott ajtót.

- Csá, mit akarsz? - kérdezte kótyagosan.
- Izzy-t keresem.
- Ismerlek?- hajolt közelebb.

- Talán...Itthon van?
- Ember, hét óra van.

- Tisztában vagyok vele, csak megbeszéltük, hogy együtt megyünk ma suliba. Osztálytársak vagyunk, én meg most jöttem a suliba és Izzy segít az eligazításban. - hazudtam. 

- Ahha... - nézett végig rajtam. - Várj itt! - mondta végül, majd visszament a házba. Pár perccel később ismét megjelent.

- Bocs haver, de Li ma nem megy suliba. Nem érzi jól magát. - már csukta is az ajtót, amikor az anyjuk megjelent a háta mögött.

- Dave, ki jött?

- Senki, már készül is menni!
- Üdv. A nevem Joshua Charming. A héten költöztem ide. Izzy osztálytársa vagyok. - hajoltam be vigyorogva az ajtórésen.

- Ó, gyere csak be! - intett a nő izgatottan, majd elhessegette a felháborodott Dave-et. Bent hellyel kínált a nappaliban, de én nem fogadtam el.

- A lányával megbeszéltük, hogy együtt megyünk ma iskolába.

- Jaj, sajnálom, de Lizzie nem érzi túl jól magát...Viszont szólhatok neki, hogy itt vagy aztán megkérem a férjemet, hogy vigyen el téged a suliba.

- Köszönöm a kedvességét, de nincs szükségem fuvarra. 

- Hát rendben. - nézett rám kétkedve. - Akkor kövess kérlek.- elindultunk a lépcső irányába, majd az emeleten bekopogott Izzy ajtaján.

- Kislányom, látogatód érkezett!

- Ki az? - hallottam Izzy álmos hangját.

- Az új osztálytársad, Joshua. - kacsintott rám.

- Mondd neki, hogy nem vagyok jól, majd találkozunk jövő héten a suliban.

- De...

- Kérlek anyu!

- Bocsánat! - súgta oda nekem a nő bűnbánóan, mire én megnyugtatólag a vállára tettem a kezem.
- Semmi gond! Úgyis mennem kell, nehogy elkéssek.

Miután kimentem a házból, természetesen nem az iskolába indultam, hanem a hátsó kert irányába. Láthatatlanná válva másztam át a kerítésen, majd fel a ház oldalán Izzy ablakához. Mielőtt láthatóvá váltam volna bekémleltem a szobába, hogy megbizonyosodjak róla, Izzy egyedül van bent. Így is volt. Bekopogtam.

- Mit keresel itt? - nyitotta ki elkerekedett szemekkel az ablakot Izzy.

- Örülök, hogy látlak. - mondtam. - Beengednél? Sok mindent kell megbeszélnünk.

- Akkor mégsem álmodtam, hogy tegnap ti ott teremtetek és megvédtetek! De mit jelentett az a levél?

- Hogy érted? - kérdeztem a kíváncsi lánytól, aki ott ült velem szemben az ágyon. Már egy órája beszéltünk a tegnapi történésekről, de csak mostanra sikerült eljutnunk ahhoz a részhez, ami igazán számított.

- Azt írta, hogy "Mi Adrian és Josh?". Hogy értette azt, hogy "mi"?

- Nem hinnél nekem...

- Figyelj Josh. Eddig te az álmaimban éltél, tegnap megtámadott egy szörnyeteg, ami elmondásod szerint valószínűleg egy démon volt. Aztán ott van az is, hogy te ragyogtál, míg Adrian szeme teljesen feketévé változott. Azt hiszem, már semmi sem lepne meg. - nézett rám érdeklődéssel, ugyanakkor kétkedéssel is.
- Adrian egy démon. - böktem ki. Valamiért más titkát könnyebb volt elmondani, mint az enyémet. Izzy elnevette magát.

- Á  értem. Most már minden világos. - fogta a hasát, miközben hanyatt dőlt az ágyon. - Akkor te valószínűleg egy angyal vagy. - mosolygott rám. - Tudod, szőke haj, kék szem...tipikus.

- Mondtam, hogy nem fogod elhinni.

- Ha tényleg így van, bizonyítsd! - kérte, mire minden mindegy alapon hagytam, hogy ismét felragyogjon a bőröm úgy, mint tegnap. Elkerekedtek a szemei. A mosoly pedig ráfagyott az arcára.

- Ha te tényleg egy angyal vagy, miért voltál velem? Mit kerestél az iskolában és az álmaimban?

- Én nem akármilyen angyal vagyok. - hajoltam közelebb. - Az őrangyalod vagyok Izzy. Ismerlek mióta megszülettél...

- Te! Te vagy az, aki megállította a labdát!

- Igen. - vallottam be. - És most is azért vagyok itt, hogy megvédjelek. 

- Egész életemben te voltál az, aki vigyáztál rám...te...És az álmomban...

Nem feleltem. Fölé hajoltam, ő pedig csodálattal nézett a szemeimbe. Erre vártam az elmúlt tizenhat év során. Csakis erre, hogy végre ilyen közel lehessek hozzá. Csak ő meg én, senki más. Hogy elmondhassam, hogy szeretem. Mindennél jobban. Hogy érte mindent feladtam. Felém nyújtotta a kezét, és végigsimította a hajamat, majd az arcomat, mire önkéntelenül is felsóhajtottam.

- Itt vagy. Tényleg itt vagy. - hunyta le a szemét mosolyogva. - Már nem csak álmodom.

Nem kellett több. Nem bírtam tovább. Gyönyörű volt, ahogy ott feküdt előttem. Ahogy a hosszú haja összekuszálódva terült el körülötte a takarón, ahogy a pólója kissé meggyűrődve feljebb csúszott. Zöld szemeiből kiolvastam a választ néma kérdésemre. És nem hezitáltam tovább: az ajkamat az övére tapasztottam. Nem ellenkezett. Még közelebb húzott. Kezeivel a hajamba túrt. Csodálatos volt. Ott voltam, ahol lennem kellett. Ráfeküdtem, és úgy csókoltam őt egyre hevesebben, elveszve az édes élményben. De aztán hirtelen abbahagytam, mire csalódottan nézett fel rám.

- Szeretlek. - néztem mélyen a szemébe. Kimondtam! Nem törődtem a következményekkel. Végre megtehettem, amire régóta vágytam. Végre nem kellett szabályok mögé bújnom és távolról csodálnom. Izzy a vallomásomat hallva boldogan felnevetett, majd magához húzott, és ezúttal ő csókolt meg. Én pedig végre éreztem, hogy minden jó, és van esélyem arra, hogy túléljem. Hogy minden eddigi döntésem megérte. Az egészben csak annyi a baj, hogy egy apró, mégis fontos részletet nem említettem meg a lánynak, akit szeretek: Hogy bukott vagyok, méghozzá az iránta érzett szerelem miatt.