Choice-2

Adrian

SZERDA

Nem tudom elhinni, hogy nem láttam át Josh álcáján! Megérezhettem volna, hogy nem emberrel van dolgom, amikor Izzy alakját magára vette. Ugyanakkor ezúttal valami más volt a srácon. Gonosznak tűnt. És ez már biztosította a balsejtelmemet vele kapcsolatban. A tegnap éjjeli ragyogó alak, Josh, valamint Pusztító egy és ugyanaz. Na jó, csak többé kevésbé.

'Az egész 1775-ben kezdődött Lexington-ban. Én már akkor is egy ember testét uraltam, és ezen év áprilisában én is a lázadók brigádját gyarapítottam. Akkoriban belém szeretett egy halandó nő, bár nem tudom, miért, hisz látta milyen kegyetlen és gonosz voltam. Végül tönkretettem őt. Kíméletlenül megaláztam. Izzy-vel ellentétben belőle sikerült kioltanom a fényt. Elvettem az ártatlanságát, viszont utána elhagytam. Azon a vérengzéstől hemzsegő napon történt mindez.

- Kérlek, ne tedd ezt velem kedvesem! - ragadta meg könnyes szemmel a kezemet, amikor készültem kilépni az ajtón, hogy csatlakozzak a lázadókhoz. - Szeretlek!

- Hányszor mondjam el neked, hogy megértsd? Nem kellesz! - dobtam oda flegmán a vállam felett, majd kirántottam kezemet a szorításából.
- Gyermeket várok. - suttogta elfúló hangon. - A tiéd. - mondta, majd legördült az arcán egy kövér könnycsepp.

- Oldd meg. - vágtam rá kegyetlenül. - Nincs közöm hozzád. - ezzel kiléptem az útra. A forgatag azonnal magával ragadott. Még hallottam keserves sírásával vegyített könyörgését, de nem fordultam vissza. Ehelyett gúnyos vigyorra húztam a számat. Új erővel és valami eszelős megelégedettséggel töltött el a fájdalma. A tömeg megállás nélkül morajlott előre. Aki utunkat állta, azt mind megöltük, még ha fegyver nem is volt nálunk, akkor megoldottuk egy nyaktekeréssel. A főtéren összegyűlve kiabáltunk a vezetőknek, hogy ha nem akarnak meghalni, most azonnal hagyják el az országot. Sok társam volt itt még emberalakban, de felük csak azért jött, hogy Pusztítóval találkozhasson. Ugyanis róla azt rebesgették, hogy közvetlenül kapcsolatban van Luciferrel. A hangzavar felerősödött, amikor egy vézna kis csuhás kölyök felmászott a macskaköves tér közepén álló emelvényre. Egyetlen angyal őrizte. Josh. Láttam rajta, hogy tapasztalatlan, ezért megindultam előre a tömegben, hogy kiiktassam a papot angyalával együtt. De aztán a fiú elkezdett imádkozni. Josh kardjának fénye pedig elvakított. Mire odaértem volna, addigra már több százat levágott közülünk (azok közül, akik nem uraltak testet). Az elöl állók nekiszorítottak az emelvény oldalának. Ekkor jelent meg Pusztító. Undorítóan nézett ki, és kirázott a hideg veríték, amikor ránéztem. Josh viszont meg sem rezdült. Vakon hitt abban, hogy a Bárány majd erőt ad neki. Egymásnak ugrottak. Hatalmas csatát vívtak. Josh mintha soha nem fáradt volna ki. Úgy pattogott, mint egy puskagolyó, de egy elvétett lépés, amikor valamelyik ember leütötte védencét és az ennek következtében eszméletét vesztve az imát is megszakította, és az angyal a földre esett. Pusztító kihasználta ellenfele védtelen helyzetét és hatalmas csapást mért rá a kardjával. Viszont az nem talált. Josh kivédte, de ebben a pillanatban vagy tíz démon rohant rá, hogy lefogják. Pusztító győzedelmes vicsorra húzta a száját, és a kardmarkolattal hatalmasat ütött az őrangyal fejére, aki ettől elgyengülve terült ki a földön. 

- Jön a Mennyei Sereg! Tűnjünk el!  - szaladt végig a pánik sorainkon. A legtöbben elhagyták a helyszínt, de Pusztító maradt. Én pedig az emelvény mögül figyeltem az eseményeket, bár alig hittem a szememnek, amikor láttam, hogy belép az angyal eszméletlen testébe. Ezután felgyorsultak az események. Megjelent a Mennyei Sereg. Josh magához tért, Pusztító pedig ott volt a testében, de nem tudta irányítani. (Nem véletlenül szálljuk meg csak az embereket, ugyanis az angyalok veszélyesek ránk nézve, és még senkinek sem jutott az eszébe olyan ostoba ötlet, hogy egy Istent szolgáló angyalt szálljon meg.) A további történésekről már nem vagyok tisztában, mert azon voltam, hogy élve kijussak onnan.'

 És még most sem teljesen vagyok képben a Pusztító-Josh dologgal, de ki fogom deríteni, hogy mit tervez a fejedelem. És mégis hogy került a képbe Izzy...?

Izzy feszült volt ma, és feltűnően kerülte a tekintetemet. A történtek után csodálkoztam, hogy egyáltalán bejött az iskolába. De a tekintetéből zavartságot olvastam ki, mintha nem lenne tisztában a tegnapi támadással. És ezt szörnyű volt látni. Összezavart. Mit csinált a fejével az a kretén angyal? Ugyanakkor a tény, hogy nem emlékszik, megnyugtatott abból a szempontból, hogy azt sem tudja, hogy én tettem vele azokat a szörnyű dolgokat. Jól kellene éreznem magam amiatt, hogy megerőszakoltam. Megint éreznem kellene azt a beteges örömöt, de ehelyett most csak szégyen, és fájdalom van az emberi testemben lévő szívem körül. Mi történik velem? Ez már több, mint aggasztó. El kell felejtenem Izzy-t, mielőtt késő lesz. Inkább Josh-ra koncentrálok. 

Az edzésre öltöztem át éppen, amikor ezt elhatároztam, de Josh addigra már elment, ki tudja hová. Ezért úgy voltam vele, hogy ráérek megkeresni foci után is.
- Jól van lányok! - lépett be Parker edző az öltözőbe. - Fogjatok egy-egy vállvédőt és sisakot,  majd futás a pályára. Nyomás!

Követtük az utasításait, és kifutottunk a szabadba. Hideg volt. Leheletünk fehér párafelhőt képzett. A Nap kezdett lemenni, ezért a pályareflektorok zümmögve működésbe lendültek. Elkezdtük a bemelegítést, de közben tekintetemmel a nézőtér sorait pásztáztam. Trishát -vagy kit- meg is találtam, de Izzy nem volt vele. Elfogott valami ismeretlen szorongás. És abban a pillanatban tudtam, hogy valami szörnyű dolog történik, amiben ezúttal nem az én kezem van. De én mit tehetnék? Nem segíthetek egy embernek! Főleg nem Izzy-nek, mert a fenyegetés még mindig él, bár továbbra sem tudom, ki lehet az az alak, aki távol akar tőle tartani. Gyorsan kellett döntenem. 

- Futás körbe, nyanyák! - ordította az edző.

Megindultunk. Amikor Izzy barátnője mellett futottunk el, lassítottam, és egy helyben kocogva halkan megszólítottam.

- Hé, te Tara!

- Trina, te tuskó! - tette csípőre a kezét.

- Kit izgat. - forgattam a szememet. - Tudod, merre van Izzy?

- Nem. Úgy volt, hogy együtt jövünk, de lelépett. Egy szó nélkül.
- Mi történt?

- Nightfall! Ha nem kezd el futni most azonnal 200 yard halálkúszás lesz a feladata ötször egymás után! - hallottam Parker edző ideges hangját. De nem érdekelt. Válasz nélkül nem mentem volna el. Így várakozva néztem a lány szemébe.

- Kapott valami levelet, de nem mutatta meg. Aztán kirohant a suliból és csak úgy otthagyott! - panaszkodott Trina. - Hé! hová mész?! Nagyon nincs mit, te tahó! - kiabált utánam, de engem már nem izgatott a mondanivalója. Meg kellett találnom Izzy-t, mielőtt valami szörnyű dolog történne.