Choice-2

Lizzie

" Nem tudod, mibe csöppentél ugye? Hogy mégis mi Adrian és Josh? Néha az álom valóság... És ezután, drágám... a te életed rémálom lesz! Én pedig levadászlak!"

Eszeveszett tempóban rohantam hazafelé. Sötétedett, és egyre hidegebb lett. Kezdtem bánni, hogy a kabátomat olyan felelőtlenül a suliban hagytam, de nem számított. Muszáj volt minél hamarabb hazaérnem. Talán ott biztonságban leszek. A tüdőm már rettenetesen szúrt. Alig kaptam levegőt, a lábam sajgott, és ahelyett, hogy növeltem volna a tempót, egyre csak lassultam. Már csak két utca. Gyerünk kislány, nehogy feladd!

"Itt vagyok!" - súgta valaki gúnyosan a fülembe, mire ijedten torpantam meg, hevesen verő szívvel.

- Ki van ott? - kérdeztem zihálva, miközben körbekémleltem. Gurgulázó nevetés hangzott fel a hátam mögött a kihalt utcán. Megpördültem a tengelyem körül, és a látványtól felsikítottam. Egy fekete, hártyás szárnyú, nyálkás bőrű lény magasodott előttem. A szemei szénfeketék voltak. Aszott, nagy száját félelmetes vigyorra húzta, kivillantva ezzel sárga, tűhegyes fogait.

- Már vártalak. Megkaptad az üzenetem? - hajolt hozzám ördögi arckifejezéssel a groteszk lény. Ez a valami akar megölni?! El akartam rohanni, de a szörny megragadott. Hosszú hegyes körmeit a karomba mélyesztette, mire könnyes szemmel felkiáltottam.

- Ó, kincsem csak nem fáj? - kérdezte szarkasztikusan, majd kirántotta karmát, melyen lecsorgott a vérem. Mámorosan az orrából maradt csonk felé emelte a véremtől szennyezett kezét, majd lenyalta a vörös nedvet.

- Milyen édes! - vihogott fel. - Azt hittem, soha nem talállak egyedül a két kísérőd nélkül, de lám milyen könnyű lesz végezni veled! Egy kicsit azért csalódott vagyok. - hajolt az arcomhoz, majd megragadta a nyakamat. - Olyan régóta várok erre.

- Engedj el! - kapálóztam fulladozva. Próbáltam a karját lefejteni a nyakamról, de olyan nyálkás volt, hogy megcsúszott rajta a kezem. - Mit akarsz tőlem?! - sírtam el magam.

- Ó, hát senki nem mondta el? - kérdezte. - Milyen kár. Akkor tudatlanul fogsz meghalni. - vicsorított rám. Remegtem. Nem akartam meghalni. Ez nem történhet meg! Hol van az eddigi láthatatlan védelmezőm? Tényleg egy ilyen szörnyeteg fog megölni? Felsikítottam, teli torokból, amikor az undorító lény belemélyesztette karmait a derekamba, majd megharapta a nyakamat. Josh! - rimánkodtam magamban. Egy másodperccel később a szörny szorítása engedett, én pedig a földre zuhantam, így tisztán láttam a történéseket. Adrian gyilkos tekintettel ragadta meg a szörny egyik vállát, míg Josh a másikat, majd erősen hátrataszították. Az persze nem hagyta magát ilyen könnyen. Velőtrázó kacajban tört ki, és ekkor hátából nyálkás, éles tüskék kezdtek kinőni. Hegyükről valami zöldes folyadék csöpögött, melynek minden egyes cseppje sisteregve ért földet. A két fiú elszánt tekintettel állt elém védelmezően. Josh körül, mintha izzott volna a levegő, Adrian szeme pedig immár teljesen fekete volt. Mindketten a támadómra szegezték tekintetüket, majd egymásra vetettek egy futó pillantást, és bólintottak. Ebben a pillanatban eltűntek.