Choice-2

Josh

SZERDA, 17:00, COLORADO

"Pusztító. Pusztító. Ismerlek Pusztító." - visszhangzott Adrian kijelentése a fejemben. Ez nem lehetséges! Mégis hogy szállhatná meg egy démon egy angyal testét? Ez egyszerűen lehetetlen! Ugyanakkor, gyakorlatilag én már nem vagyok angyal. Bukott vagyok. És, ha valóban igaz, amit Adrian mondott, az megmagyarázná, hogy mostanság miért esnek ki dolgok az életemből, vagy miért ébredek fel valami Isten háta mögötti helyen minden előjel nélkül. Ma is pont ez történt. Az iskolában voltam, majd mikor ismét magamhoz tértem, már egy ismeretlen helyen álltam. A kezem véres volt, előttem, pedig egy test hevert. Nem! Ez abszurdum! Körbenéztem. Hatalmas téglafalak vettek körül. Egy rácsos kapu mögött pedig egy kihalt utca képe tárult elém. Lehajoltam az előttem fekvőhöz, hátha tudok még segíteni neki. Legalább fél percet kellett szorítanom az ütőerét, mire valami halvány életjelet adott. Én tettem volna vele mindezt? Fiatal, fekete férfi volt. Soha nem láttam ezelőtt. Mit árthatott vajon Pusztítónak? Lehunytam a szemem, és hagytam, hogy az erőm átáramoljon a haldoklóba. Tudtam, hogy amint meggyógyítottam, azonnal el kell tűnnöm vele, mert az energiámat a démonok félelmetes gyorsasággal észreveszik. A férfi megmozdult. Hezitálás nélkül átvetettem egyik kezét a vállamon, és felsegítettem. Annyira kába volt, hogy alig tudott megállni a lábán, ezért mondhatni én cipeltem. A rácskerítés felé vettem az irányt. A kapu hála Istennek nyitva volt, ezért gond nélkül kijutottunk az utcára. Tanácstalanul fordultam körbe menedéket keresve, de egy nyomornegyedben voltunk, így nem sok esély lett volna biztonságos helyet találni.

- Joshua! - szólalt meg valaki a hátam mögött, mire riadtan pördültem hátra az emberméretű csomagommal együtt. Elakadt a lélegzetem.
- Michael? Te meg mi? Mégis hogy? - makogtam.
- Kövess! - szólt rám erélyesen, majd hosszú léptekkel elindult az úton felfelé. Ahogy haladtunk előre, a málló falú épületeket szép lassan rendezett kertek váltották fel. Michael egész úton feszülten kémlelt körbe. Majd megérkeztünk. Egy egyszerű kis templom volt az, ahová beléptünk, de olyan mértékben telve volt mennyei jelenléttel, hogy örömmámorban úsztam. A vérem felpezsdült, az érzékeim kiélesedtek. Csodás érzés volt. 

- Fektessük ide! - mutatott Michael egy párnázott padra. Óvatosan ráhelyeztük a férfit, majd helyet foglaltunk a mögötte lévő sorban.

- Joshua!

- Josh...

- Joshua! Jelenleg nem vagy abban a helyzetben, hogy viccelődj! Nagyon figyelj! Ez az ember, ennek a gyülekezetnek a pásztora. Seth és én vagyunk megbízva a védelmezésével, ugyanis borzasztó fontos szerepe van. Több gyülekezet feje, így olyan imatábort hozott létre, ami felettébb megerősíti seregeinket. Valószínűleg ez a benned lakó Pusztítónak nem tetszik. Ne! Ne szólj bele. Tudom, hogy ott van benned, de nyugodj meg. Itt nem fog felszínre törni. Az angyali éned erősebb, és le tudja győzni az irányítását. Azaz a benned lakozó, még élő hit. 

- Úgy érted, hogy még mindig imádkozhatok, és azzal képes leszek kordában tartani? - kérdeztem hevesen. Meg akartam szabadulni ettől az élősködőtől. Bukott vagyok. Elvesztettem az eddigi életemet, és nem akartam, hogy Pusztító azt is megakadályozza, hogy Izzy-vel legyek.

- Azt hiszem igen. De még nem tudjuk biztosan, hogy az ilyesfajta irányítás miképpen kontrollálható. Ráadásul bukott vagy, Joshua. Egyszer sem biztos, hogy az imád használni fog. Attól tartok több esély van arra, hogy gonosszá válj, mint arra, hogy megmaradj ebben az állapotban. Bár, ha meg az utóbbi sikerülne, nem sok időbe telne, míg egy erősebb démon rád talál, és végez veled... - válaszolt halkan.

- Akkor mégis mit tegyek?

- Ne hagyd el a Bárányt.

- De az imént mondtad, hogy...

- És védelmezd tovább azt, aki miatt levettettél. Egyelőre csak ennyit mondhatok. Ha sikerül ellenállnod a benned lévő Pusztítónak, még lehet esély arra, hogy elvegyük az erődet, és emberként élj.

- Micsoda? - képedtem el, de további kérdést már nem tehettem fel. Michael eltűnt.

A colorado-i buszmegállóban álltam fagyoskodva, miközben vártam a következő járatra. (Ja, végül kértem egy kis eligazítást, és kiderült, hogy Colorado-ban vagyok!) Magamban imádkoztam, pont mint régen, de ezúttal nagyon nehéz volt. Éreztem, ahogy a szavak ellen, amit kimondok, küzd bennem valami láthatatlan erő. A homlokomon izzadságcseppek jelentek meg. A testem küzdött. Nem engedhettem, hogy átvegyék felettem az irányítást. Képes vagy rá Josh!

A busz végre valahára megérkezett Cheyenne-be. Már sötétedett. És alig hogy kiszálltam, meghallottam Izzy sikolyát.