Végtelenségig | Taylor Caniff Fanfiction

13. "Megtörtént homály"

*Dia*

A rengeteg program után visszatértünk a szállásra, és a mozgalmas nap után ezt az estét megkaptuk a tanároktól az esti csavargáshoz a környéken. Barátnőm a szobánkba beérve egyből levágódott az ágyra és elterült a nem túl nagy egyszemélyes helyen.

- Hála az Istennek. Végre, azt hittem leszakadnak a lábaim. - dobta le cipőjét lábfejeiről, én egyetértően battyogtam az ágyamhoz és dőltem rá azonnal. A helyiségbe csönd hanyatlott és csak a telefonkészülék zúgásai zavarta ezt meg, ami egésznap a táskáinkba lapultak.

- Taylorral beszélsz? - vicsorgott Tabhita felém.

- Nem, a szüleimnek írok. - húztam fel egyik szemöldököm, mert ezt nem akarta elhinni.

- Mondom. - hitelesítettem meg és felkönyököltem, hogy szemébe nézhessek. Viszont a komolyra vett farkasszemet nem tudtuk kibírni nevetés nélkül.

- Jól van, hiszek neked. De attól még ne felejtsd el neki megírni a ma estét. - bólintottam egyet és visszafeküdtem az ágyra.

A telefonomat lezárva dobtam le magam mellé és csak néztem előre, bámultam a tölgyfa színű plafont. Olyan sok minden kavargott a fejembe. A legszörnyűbb most az, hogy nem tudom, hogyan hívjam el. Hogy tudok egyszer bátor máskor meg csak egy félénk nyúl lenni? Ellenben mosolygásra késztetett az, hogy végre láthattam újra Taylort. Egy apró kis kuncogás is kiszökött belőlem, amire a mellettem telefont bújó lánynak a figyelmét keltettem fel.

- Mi az? Írt? - kérdezte lelkesen, de nem tudtam rá választ adni, mert berontottak a többiek, akikkel még egy szobában vagyunk. Kisebb vitának a szemtanúi lettünk, amelyből egy árva kukkot sem értettünk majd belekezdtek a mondandójukba.

- Szóval. - köszörülte meg torkát másik szobatársam.

- A fiúk körbe járták a környéket és találtak a közelbe bárokat, kocsmákat a parton és hogy ma este lemegyünk akkor oda. - hadarta el Kylie.

Egymásra néztünk Tabhitával és beleegyezően bólogattunk. Nem vagyok olyan, aki ilyesmi helyekre járna, de nem aggódtam, hisz ott lesznek a többiek és nem leinni megyünk magunkat. Addig az időt kint ütöttük el. Bohóckodtunk, kosaraztunk, amit még mindig nem tudok, de nem foglalkoztam vele, mert más se volt profi. Mikor elkezdett sötétedni lassan elkezdtünk készülődni. Lezuhanyoztam majd felvettem egy laza, kényelmes öltözéket.

A kedvenc tanárom odajött hozzám és közölte, tartsam egy kupacba a csapatot. Mivel ismer engem és nem szoktam bulikba járni így engem bízott meg ezzel a feladattal. Örültem neki, hogy megbíz még mindig bennem, viszont most nem nagyon volt kedvem „bébicsőszködni", mert pont most találkoznék újra Taylorral. Felhívtam még az említett fiút az indulás előtt, hogy hova is jöjjön pontosan majd elindult a seregünk. Kellemes hangulat volt lent. Rengeteg bár, ember sok fény és nem utolsó sorban csak pár méterrel arrébb elhelyezkedő tengerpart valami bámulatos volt. A gyönyörködést Taylor hívása szakította meg, amit azonnal felvettem. Elkezdtük keresni egymás, miközben vonalba maradtunk, majd mikor megpillantottam odafutottam hozzá. Egy öleléssel üdvözöltük egymást, aminél felvett és azt vettem észre, hogy talpaim nem érintik a talajt, majd forgott egyet. Zavarban voltam a jelenlétében, így sokszor birizgáltam a hajamat és a tarkómat.

- Oda kéne mennünk a többiekhez, mert együtt kell maradnunk. - hajoltam közelebb hozzá, hisz elég nagy volt a hangzavar.

Kissé izgultam a többiek reakciója miatt, ami felesleges volt. Mindenkivel kijött, akivel eddig beszélt. Eleinte Tabhita sokat legyeskedett körülötte, ami már felettébb zavart, de betudtam annak, hogy meg akarja ismerni, mert én nem sokat meséltem róla. Mindig valahogy nehezen beszélek másoknak nemcsak az érzéseimről, hanem bármiről. Kivéve Taylornak. Viszont már éreztem magamon, hogy egyre jobban oldódok fel az este és könnyebben pletykáltam bárkinek bármiről. Taylor a fiúkkal, én meg a lányokkal beszélgettem, amit már kezdtem unni. Ezáltal valamiért akármilyen alkoholos készítmény került elém én azt gyorsan el is fogyasztottam. Már éreztem, hogy nincs minden a legnagyobb rendben, ha a lábaimra állok. Pedig el szerettem volna menni Taylorhoz. Hiányzott, még ha csak 5 méterrel  ült arrébb tőlem.

- Szerintem ma már ne igyál több alkoholt. - szorította meg egyik diáktársam a csuklómat, majd idehívta hozzánk barátnőmet. Ő motyogott valamit Tayről majd el is ment. Hanyagul lekönyököltem az asztalra, utána lehajtottam fejemet. Éreztem egy kezet, mely megérintett és amint megláttam, ki az, nagyon megörültem. Akkor eszméltem még csak rá, hogy mennyire jól állt Tayloron az a tépett farmer és a felső, ami kiemelte felsőtesti adottságait. Váltott pármondatot Tabhitával, persze a zajnak köszönhetően én nem értettem semmit vagy lehet, hogy már nem csak az volt az egyetlen dolog, ami miatt nem fogtam fel semmit sem. Azután megfogta csuklómat, kivezetett a tömegből és sétáltunk egy ideig. Nem kérdeztem, hova megyünk. Legalább addig is vele lehettem. Fogalmam sincs, mikről beszélhettem neki, mert már nem emlékeztem miket hordtam össze, mert állandóan más témára tértem át. A mellett sétáló fiú egy szót sem szólva haladt mellettem, vagy néha egyszavas válaszokat adott. Engem nem érdekelt, mondtam tovább a sok hülyeségemet, amitől azért néha felnevetett. Lehet, hogy részeg voltam és csak, azért voltam annyira bátor, hogy megfogjam a kezét. Fejem fölé raktam kezeinket és megpördültem egyet alatta. Volt, hogy könyörögtem neki, hogy vegyen fel, mert lusta voltam. Ő meglepően mindent tűrt még azt is, hogy hozzá bújtam. Talán a szeretethiányom válthatta ki ezt belőlem vagy tényleg a tömérdeknyi szeszes ital. Megérkeztünk egy kocsihoz, ami nagy valószínűséggel Tayloré lehetett, ahol letett, azonban én még mindig öleltem őt, mint kisgyerek a játékmackóját

- Dia, légy szíves. - váltott komolyra. Kevés hezitálás után felfogtam és elhúzódtam tőle.

- Most mi az? - tártam ki kezeimet, de csak a szuszogásainkat lehetett hallani a tengerparton.

- Uramisten. Tudom, hogy egy nagy barom vagyok. Leittam magamat és itt szégyenkezek előtted. Lehet, hogy én nem fogok emlékezni erre holnap, de te igen és csak nevetni fogsz rajtam. - túrtam hajamba, csak most esett le miket csináltam és kezdtek könnyekbe lábadni szemeim a gondolattól. De ő csak csendben nézett az autónak dőlve. Azt hittem belebolondulok a hallgatásába mire újra megszólalt.

- Mondd, mi van köztünk? - lépett el a kocsitól és hajolt közel hozzám. Engem pásztázott, míg én harcoltam legbelül magammal.

- Mégis mi lenne? Barátság. - válaszoltam mire ő megcsókolt.

--------------------------------------------------------------------------

Sziasztok!:)

Már megint eltűntem egy hétre és nagyon szégyenlem magam, de csak most jutottam el ideág. Remélem ettől függetlenül tetszett a rész. További szép napot és e hétre pedig kitartást mindenkinek.

xx