Végtelenségig | Taylor Caniff Fanfiction

9. "Átléptem a határokat"

*Dia*

"Nem hittem volna, hogy valakiért képes leszek ezt tenni. Átléptem a határt, de csak miatta."

Míg a taxira vártam megszámlálhatatlan alkalommal hűlt meg bennem a vér. Mióta apám kikölcsönzött itt Houstonba egy fekete nagy Range Rovert mindig megijedek a többi ugyanolyan autótól. Kísért engem. Szerintem elkapott valami üldözési mánia. A hotelnél, amint beértem Taylort kerestem. Azt írta itt lesz, lent mire ideérek. Nem megyek fel hozzá, nem akarok tolakodó lenni, így vártam. Vártam addig, míg a tűrőképességem tudott.

- Nem hiszem el. - fújtam ki nyugtalanul a levegőt, majd a lépcsőhöz indultam. Azonban valaki megfogta a kezemet.
Tudtam, hogy Ő. Valahogy éreztem azt a bizsergető érzést megint.

- Gyönyörű vagy. - engedett el, utána egy szál vörös rózsát adott át nekem.

Lefagytam és egy köszönömöt suttogtam el neki.

- Hát te sem panaszkodhatsz. - dadogtam össze-vissza utalva a külsejére.

- "Dia, te idióta."

Megindultunk a szálloda étterme felé. Nagyon elegáns volt minden csak én éreztem magamat egy kisporszemnek.

- Valami baj van? - érdeklődött Tay.

- Olyan furcsán érzem magamat. Nem idevalónak.

- Hidd el te vagy itt a legszebb. - nézett körbe, majd egy pincér állt elénk és elvezetett az asztalunkhoz.

Ámuldozva néztünk jobbra-balra, mikor összeért tekintetünk elnevettük magunkat. Úgy nézelődtünk, mintha még nem láttunk volna ilyet. A vacsora befejeztével elmentünk ki sétálni a hatalmas hoteludvarra. Káprázatos volt a sötétben megvilágítva minden. Elértünk egy gyönyörű szökőkúthoz is.

- Csináljunk képet. - szólalt fel Taylor lelkesen.

Felsegített a szökőkút peremére, mivel a magas sarkúban nem a legjobban megy a járás, mégis valamiért ezt választottam a mai estére. Pechemre megcsúsztam és ha Tay nem ránt vissza beleestem volna a vízbe, ahogy a kezemből kieső rózsa tette, sajnos. Viszont így meg elég közel kerültem Taylorhoz.

- Sajnálom a ró..-megcsókolt. Rövid volt, de azok a bizonyos pillangók nagyon feléledtek bennem.

- Nem, én sajnálom. - szólalt meg miután elváltunk egymástól.

-Nézd.. nem gáz.. Hanyagoljuk. Rendben?- beszéltem össze-vissza.

Igazából meg akartam beszélni ezt, de valahogy még sem.

- "Mi volt ez?"

- Van kedved tovább sétálni?

- Persze. De akkor nem csináljuk meg azt a selfiet, amit annyira akartál? - kérdeztem.

Próbáltam oldani a bennem keletkezett feszültséget, de valahogy nem sikerült. Miért csinálta ezt majd miért kért bocsánatot? A fiúk miért ilyenek velem? Olyan sok kérdésem volt, amire nem kapok biztos választ. Megcsináltuk a képet, sőt többet is, viszont most Taylor mögött álltam és a vállába kapaszkodtam. Zavarban voltam.

- Köszi, hogy elkaptál, a frász jött rám hirtelen.

- Rám is. - nevetett kínosan. Érzem rajta, hogy ő se így akarta ezt.

Sétáltunk még egy darabig, de az öltözékembe már kényelmetlenül éreztem magam. Nem vagyok hozzászokva az elegáns darabokhoz. Hosszútávon kikészülök bennük. Megbeszéltük, hogy nála fent átöltözök, ahogy ő is. Azt a ruhát vettem fel, ami eredetileg rajtam volt, mikor leindultunk kosarazni Elliottal. Ebből eszembe is jutott, hogy meg kéne kérdeznem minden rendben van-e. Csakhogy azt nem félig meztelenen kellett volna tennem, amikor nem volt rajtam nadrág.