Sárkányszemmel [[SZÜNETEL]]

9. fejezet

Boldogan mosolyogva emeltem fel fejem, és már vigyorogtam amint megláttam a fejüket.
- Sziasztok!
Kezdett lehervadni a vigyorom, mikor nem válaszolt egyikük sem, csak lefagyva ültek társaik hátán, akik jelentős pillantásokat vetettek egymásra, mintha beszélnének valamiről.
Pár pillanat múlva Angel ,jó baráthoz híven, a sokkból felébredve már a nyakamba is borult.
- Azt hittem elvesztelek. Ne csinálj ilyet többet! - súgta a fülemben, mielőtt elengedett volna - Jut eszembe! Még be se mutattam Ywettet... - fordult a homokszínű állathoz, aki hasonlóan sárgás szemmel rendelkezett, mint ő maga. Csillogó tekintettel dörgölőzött hozzám. Vagyis inkább megfejelt, mert a fejünk egyvonalba került hatalmas mérete miatt. Amíg ő nagyjából takarta a kilátásomat, a barátaim hasonlóan sokatmondó pillantásokat váltottak, mint az állatok az imént.
Miután sikerült eltolnom magamtól Ywettet, rögtön feléjük fordultam.
- Mi az? - kérdeztem idegesen.
- Semmi - vágták rá tökéletesen egyszerre. Válaszom az egyszerű "ezt ti sem hiszitek el" nézés volt, mire Jason keserűen felkacagott.
- Az a probléma, hogy az őrzők nem alakváltók - magyarázta Dave - Csak a démonok - halkult el a hangja.
- Nem vagyok démon! - csattantam fel.
- Igaza van - hálásan fordultam Angihoz - A démonok nem fehér mágiát használnak. Cassie pedig azt használ.
- Bizonyítsd be! - Jason szemében csillant valami, de túl gyorsan tűnt el, így nem láttam pontosan, hogy mi az.
- Életemben nem varázsoltam! Az volt az egyetlen, amit a kertben láttál! - keltem ki magamból.

"Ne húzd fel magad, mert ösztönből fogsz átváltozni. És akkor se én, se te nem fogsz tudni irányítani." - tájékoztatott Mortiferum figyelmeztetően.

Tanácsára próbáltam lenyugodni, mélyeket lélegezve, közben hátat fordítottam nekik és a világosodó horizontot szemléltem. Szép lassan utat törtek maguknak az első napsugarak, ezzel egyidőben a nyugodtság és a fáradtság vett erőt rajtam. Halványan eljutott hozzám, hogy a hátam mögött vitáznak valamiről, de most másnak szenteltem a figyelmem.

Mi történik velem? És egyáltalán miért velem? - kérdeztem az újonnan "felébredt" Solis-t, miközben lehunytam a szemem.

"Átalakulsz. Olyan, mint a tinikor. Csak rövidebb. Meg kell tanulnod kontrollálnod az érzéseidet. Hogy miért veled? Mert téged választottak erre a feladatra."

De kik? - a nap sugarai simogattàk az arcomat, és lassan fel is melegítették, így könnyedén megéreztem, mikor elém állt valaki.
Kelletlenül nyitottam résnyire a szemem, arra számítva, hogy Jason-t kell megint elviselnem. Ehelyett csak egy fekete köpenyes alakot láttam két barna köpenyes társával eltűnni az erdőben.
Válasz hiányában, és a köpenyesek miatt összeráncolt szemöldökkel tértem vissza a többiekhez.
- Na indulunk? - kérdeztem. Értetlen tekinteteikre válaszolva,hozzátettem - Az akadémiára, vagy mire.
- Honnan tudsz te ilyeneket? - gyanakodott egyből Jason.
- Van egy informátorom - mosolyodtam el - Amúgy Solis-tól, ha kíváncsi vagy rá.
  - Kitől?
  - A sárkányomtól - részleteztem neki - Tudod, pikkelyek, nagy test, szárnyak, tűz... Rémlik?
- És az ki?
- Mi van itt, vallatás?
- Ki. Az?! - emelte meg a hangját.

- Ő - adtam át magam az egyre idegesebb sárkánynak. Szép lassan elkezdődött az átalakulás, és mivel már tudtam milyen, és hogy kell, gyorsabban is végeztem vele, és a kellemes nyúlás jót tett az idegeimnek, máris nyugodtabb lettem. Miután a szárnyaim is előbújtak, kitártam és a többi végtagom is megnyújtóztattam, akár egy macska.
Barátaim arca, még viccesebben festett, mint mikor sárkányból alakultam emberré.

"Én vagyok Solis." - tette egyértelművé az egyértelműt a sárkány az őrzők számára.
"És indulhatunk is." - tette hozzá - "És most te is irányíthatsz."
Hááát... - kezdtem bele, de nem folytattam. Tudtam, hogy az utolsó mondatát csakis én hallottam.
Jason csak tátogott, ellentétben a másik kettővel, akik már az állatokkal együtt siettek mellém, és minden kérdést egyszerre zúdítottak a fejemre.
- Hogya...?
- Mikor tör....?
- Kettő?