1. 장

8.2K 309 35
                                    

Van, akinek teljesülnek az álmai, ám az életéből elveszik valami. Vagy valaki. A szüleim már nagyon régen vissza akartak költözni Koreába, Szöulba. Tudni illik, hogy születésem előtt a szüleim hírtelen felindulásból Koreába költöztek, és ott is éltek jó néhány évet. Aztán anyukám terhes lett, és visszautaztak. Hogy miért nem ott születtem? Nem tudom. A szüleim biztos úgy gondolták, hogy jobb, ha itt születek Amerikában.

Ez az egész tizennyolc éve történt. Azóta végeztem a gimnáziummal, majd anyu, apu és én azt beszéltük meg, hogy ha már annyira szeretem a koreai nyelvet (mert már kiskorom óta tanítják a szüleim, és magamtól is sokszor tanultam, így már szinte tökéletesen beszélek koreaiul), akkor költözzünk Szöulba. Ők már egy ideje oda akarnak költözni, csak arra vártak, hogy végezzek a sulival.

Először teljes szívemből akartam menni, csak belegondoltam a barátaimba, akiket itt szereztem. A házra, ahol felnőttem. Az országra, amiben éltem. És egyre nyomasztóbb lett.

Néhány napig még csak K-Popot sem hallgattam, annyira elszorult a szívem.

Aztán úgy döntöttem, hogy a barátaimnak is el kell, hogy mondjam.

- Figyeljetek, nagyon fontos hírem van. - mondtam, majd lefojt az arcomon egy könnycsepp.

Josh, a legjobb barátom aggódva állt fel.

- May, mi a baj? - jött hozzám, majd megölelt. Megéreztem a már teljesen megszokott illatát, amitől jobban rázendítettem. Mindenki Joshon kívül kérdő tekintettel nézett rám. Josh is kíváncsi volt, de megvárta, hogy megszólaljak. Addig el sem engedett.

- Fontos bejelentésem van. - sóhajtottam végül fel.

- Mondjad, szivi, mert nagyon megijesztesz. - szólt Rachel, majd kivette a szájából a rágót és a kukába dobta.

- A nyáron... - kezdtem, de felzokogtam. Josh szorosan ölelt a derekamnál, majd egy apró puszit nyomott a halántékomra. - a nyáron elutazok.

Mindenki mosolyogva bólogatott.

- Na, az király. Ezért miért aggódsz? Talán egész nyárra? Hova? - kérdezte Sarah is kíváncsian. Egy hatalmas könnycsepp fojt le.

- Koreába, Szöulba. - nagyot nyeltem. Ám nem tudtam befejezni, mert most Stella szólt.

- Na! Hiszen az volt minden álmod! Mit rinyálsz? - mosolygott őszintén. Ekkor megráztam a fejem.

- Örökre. Elköltözünk a nyáron. És többet... Nem jövünk vissza. - mondtam, amitől egyből zokogni kezdtem. Josh átölelt, és egy rövid idő után rázkódni kezdett a válla. Nem, nem a nevetéstől.

A többiek mind felálltak és megöleltek.

- Nem! Miért? - sírt fel hírtelen Sarah.

- Anya... és apa... már nagyon rég... el akart... menni. Megvárták, hogy... végezzek a sulival. - zokogtam dadogva.

- Már csak egy hónapunk sincs veled! - akadt ki Rachel.

- Nincs. - rázkódott a vállam a zokogástól. Vártam, hogy Josh mondjon valamit, de nem tette. Csak ölelt védelmezően, és úgy tartott, mintha bármelyik percben eltűnnék. Megértem. Mert tényleg bármelyik percben eltűnhetek.

A barátaim sokáig beszéltek velem, majd lassan menniük kellett, így mindenki sorra megölelt. Akkor még mindig sírtam. Ahogy majdnem mindenki. Kivéve Josh. Már egy könnycsepp sem volt az arcán.

Josh csak maga elé meredt és úgy ült. A végén már csak ketten maradtunk.

- Szóval elmész? - szólt kissé rekedtes hangon, miután mellé ültem, és én is elbambultam a vállára hajtva a fejem.

Apró mosoly (BTS ff)~BEFEJEZETTWhere stories live. Discover now