/Ádám szemszöge/
Nem gondoltam volna, hogy Lili ennyire nem bírja a horrort. Azt tudtam, hogy nem a kedvence, de, hogy ennyire nem azt nem tudtam.
Ráadásul az edzőtábor is tök szar időpontban jött. Lilinek is itt van ez a verseny, és nem leszek itthon, hogy szurkolhassak neki, bár ő ezt nem hozta szóba, amikor mondtam, hogy másfél hetes lesz az edzés, tudom, hogy nem esik neki jól, de nem tehettem meg, hogy lemondom.
Gyorsan lezuhanyoztam és egy boxerben befeküdtem Lili mellé, aki az iPadján nézegetett valamit.
- Történt valami izgalmas? - érdeklődöm.
- Egy csomó oldal szerint cukik vagyunk együtt.
- És szerinted?
- Még jó - mosolyodik el. Lerakja az éjjeli szekrényre az iPadot és hozzám bújik. A nagylámpát már lekapcsoltuk, de Lili ragaszkodott, hogy az éjjeliszekrényen levő világítson, legalábbis, amíg tévézünk.
Ugyanis továbbra is szerette volna elvonni a figyelmét, ennek érdekében több filmmel is próbálkozott, de állítása szerint nem sikerült. Fél egykor végül úgy döntött, hogy megpróbál aludni. Én még nem tudtam, szóval egy ideig a Feláldozhatók valamelyik részét néztem, de nem igazán figyeltem. Lili lekapcsolta a lámpát, és nekem hátat fordítva feküdt.
Aztán egy óra körül én is úgy döntöttem, hogy ideje aludni, plusz a film közben levő reklámok is felidegesítettek, ezért kinyomtam a tévét, megszüntetve ezzel az utolsó fényforrást a lakásban.
Az oldalamra fordultam, kényelmesen elhelyezkedtem, amikor észrevettem, hogy Lili is mocorogni kezd. Felém fordult. Láttam, hogy ébren van, de csak annyira nyitotta ki a szemét, hogy megnézze, hogy hol vagyok, aztán egyből vissza is csukta. Arcát a nyakamba fúrta és, mint amikor a lajhárok átölelik a fát, Lili is úgy mászott rám. Fél kezével a mellkasomat ölelte, úgy, hogy én is magamhoz tudjam őt szorítani, egyik lábát pedig átdobta a csípőmön.
Egy apró puszit nyomtam az orrára, mire elmosolyodott és még közelebb bújt hozzám, ha ez lehetséges.
Hiába éreztem azt, hogy fáradt vagyok, aludni mégsem tudtam. Figyeltem ahogy Lili alszik. Nem vagyok pszichopata vagy ilyesmi, hogy alvó embereket bámuljak, de olyan gyönyörű. Szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen barátnőm van.
Elkezdett forgolódni és összeráncolta a szemöldökét, majd halkan motyogni kezdte, hogy "menj innen". Rosszat álmodik tutira, a hülye film miatt. Megsimítottam az arcát, mire egy mosoly jelent meg az arcán, de felébredni nem ébredt fel.
Ezek után én is elaludtam és másnap délelőtt tízkor keltem fel. Lili nem volt mellettem, viszont palacsinta illat volt a lakásban.
Kimásztam az ágyból, hogy fogat mossak és lementem a konyhába.
- Azért ezt a látványt meg tudnám szokni - vigyorodom el, utalva arra, hogy a barátnőm egy tangában és melltartóban csinálja a reggelit. Amíg ő nutellával kenegeti a palacsintát, odasétálok hozzá és hátulról átölelem. Apró puszikat nyomok a vállára és a nyakára, amihez könnyen odaférek, mert a haja fel van kötve.
Reggeli után elköszönök tőle, mert haza kellett mennem csomagolni.
/Lili szemszöge/
Tényleg nem akartam, hogy Ádám elmenjen. Nem a film miatt, majd szólok Orsinak, hogy jöjjön át. Hanem azért, mert pont most a verseny alatt megy el. Nem mondtam neki, mert akkor tutira lemondja az edzőtábort, de rosszul esik az, hogy nincs velem, amikor most van rá igazán szükségem. Nem tudnám megmondani, hogy miért lenne jó, ha itt lenne velem a várakozás ideje alatt, de tutira nyugodtabb lennék.
Na mindegy. Nem akartam ebből hisztit vagy veszekedést csinálni, mert teljesen értelmetlen lenne.
A nap további részében borzasztóan unatkoztam. Ádámot nem akartam zavarni, mert tudom, hogy pakolt az edzőtáborra, az ügynökségnél semmi dolgom nem volt, nem volt kedvem filmezni sem.
Csak ültem a nappaliban és bámultam magam elé, azon gondolkodva, hogy vajon az előttem levő másfél hét így fog majd kinézni? Eddig mit csináltam?? Semmit. Most tudatosult csak bennem, hogy minden időmet és energiámat a modellkedésbe fektettem. Alig találkoztam a barátaimmal vagy ilyesmi. De most, hogy itt van Ádám, ez változott. Örülök neki, hogy együtt vagyunk.
Gondolataimat a csengő szakította félbe. Fejben még mindig kicsit máshol jártam, ezért egy pillanatig gondolkodnom kellett amíg beazonosítottam Ádámot.
- Minden oké? - ráncolja a szemöldökét.
- Aha - válaszolom egy pár másodperces késéssel. - Miért ne lenne?
- Csak, mert úgy nézel ki, mintha elszívtál volna vagy tíz kilót - ölel magához nevetve.
- Ja nem, aludtam - nevetek én is.
- Jöttem elköszönni - fogja meg a kezeimet.
- Most indultok? - érdeklődöm.
Nem akartam, hogy lássa rajtam, hogy nem akarom, hogy elmenjen.
- Igen. Fél óra múlva. - néz az órájára.
- Oké - mosolyodom el, majd nyomok egy puszit a szájára. Amikor elválunk, csak néz rám.
- Lili, mi van veled?
- Semmi. Tényleg. Csak aludtam, amikor jöttél és veled álmodtam, és fejben még mindig ott vagyok. De te meg itt vagy. Még - mosolygok rá, majd átölelem a nyakát és megcsókolom. Természetesen viszonozza.
- Nem értelek. - rázza a fejét.
- Mire gondolsz? - érdeklődöm ártatlanul.
- Látom rajtad, hogy van valami baj. Miért nem akarod elmondani? Nem bízol bennem?
- De, teljesen megbízom benned, nem erről van szó. - rázom a fejem.
- Akkor? - próbálja kiszedni belőlem.
- Nem beszélhetnénk ezt meg akkor, ha visszajöttél? - bújok hozzá.
- Velünk van baj? Mármint a kapcsolatunkkal? - tol el magától, de csak annyira, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Nem. Egyáltalán nem erről van szó. Tényleg. Csak szeretném, ha ezt a maradék húsz percet normálisan tudnánk eltölteni. - mosolyodom el halványan.
Ádám nem szól egy szót sem, csak néz rám. A tekintetéből semmit sem tudok kiolvasni.
Egészkor aztán rezegni kezdett a telefonja. Némó hívta, hogy itt vannak, és indulniuk kell.
Szó nélkül állt fel, és sétált az ajtóhoz én pedig ugyanígy követtem őt. Felkapta a táskáját, és felém fordult.
- Nem biztos, hogy ez a legjobb ötlet, de úgy érzem, hogy nem bízol meg bennem. Valami nyomja a lelkedet és te nem akarod nekem elmondani, nem is hagyod, hogy segítsek. Szerintem jobb lenne, ha tartanánk egy kis szünetet, hogy rendezd magadban a dolgokat. - mondja.
- Ádám én... - kezdtem volna, de ő csak lehajol, nyom egy puszit a számra és kisétál az ajtón.
Visszamentem a nappaliba, és elterültem a kanapén. Akkor esett le, hogy Ádám mit mondott nekem, és kitört belőlem a zokogás.
Nem tudom mi van velem. Nem véletlen, hogy Ádám nem ért engem, hiszen én sem értem magamat.
Csak feküdtem a bútoron és sírtam, mint egy kislány, akinek kidurran a lufija.
Sziasztok!!!!!
Tudom, tudom, nagyon régen volt új rész, vállalom, de tudjátok, suli, végzős év, nagyon sok dolog van... Próbálok többször részeket hozni, ahogy az időm engedi. És köszönöm szépen, amúgy nektek, mert folyamatosan jönnek az értesítések, hogy csillagozzátok a történetemet, szóval köszi!! Jól esnek a visszajelzések! Puszi😘
