/Balázs szemszöge/
Minden évben van kötelező családi program, amit nem mondhatsz le, mert a család az család. De, amikor az egész nagy rokonság jön -ami egy évben max kétszer fordul elő- azt meg sem kérdezik, hogy el tudsz-e menni, mert választási lehetőséged egyáltalán nincs, csak küldenek egy levelet, hogy ekkorra legyél otthon.
Természetesen imádom a családot és szeretem ezeket az alkalmakat, de iszonyatosan unalmas tud lenni, amikor olyan emberek mennek oda hozzád, akiket soha életedben nem láttál, de elvileg ők a rokonaid és nem baj, hogy kívülről tudod már a "hogy megnőttél!" vagy a "mikor legutóbb láttalak, még pelenkában szaladgáltál a kertben" szövegeket, köteles vagy végighallgatni.
Plusz az sem a legkellemesebb, hogy ezeken az alkalmakon, mindig ki kell öltözni, és a legintelligensebb énünket elővenni. Bár ez csak addig működik, amíg vége nincs az egész családi programnak. Elköszönünk a legidősebb rokonoktól, akik hazamennek sorozatokat nézni és a szülőktől is, mondván mi most sportolunk egy kicsit és elmegyünk focizni, unokatesók és azok haverjai, akiket ilyenkor szoktunk vinni. Ez még kisebb korunkban volt, az utóbbi időkben inkább elmentünk az unokatesómék házába, Liliékhez, és úgy bebasztunk, mint a szemét. A rokonság pedig azt hiszi, hogy újabb és újabb focimeccseket játszunk a közeli pályán.
- Szala, végre itt vagy - kaptam el, miután kilépett az öltözőből.
- Ja - bólint - Mizu?
- Családi meeting lesz és alapból Zsanival akartam menni, de külföldre kell utaznia, és nem tudja lemondani, nem jössz el velem?
- Nem tudom. Családi buli, mit csinálnék én ott?- húzza el a száját.
- Senki nem csinál semmit. Végigmegy a "de rég láttalak" szöveg aztán kaja van végig, aztán lelépünk piálni. Gyere már, tök rég basztunk be együtt. Ráadásul mindig, mindenki hoz egy havert, hogy ne unatkozzon annyira feltűnően. - érvelek.
- Jó - egyezik bele - De csak azért, mert a tesóm vagy - mutat rám vigyorogva.
Holnap délelőtt 11-re kell ott lennünk Debrecenben, abban a házban, ahol felnőttem. Mindig nálunk tartjuk ezeket az összejöveteleket, mert a mi házunknak van a legnagyobb kertje.
Másnap reggel összeszedtem Ádámot a háza előtt és elindultunk.
- Hoztál sportos cuccot, ugye? - kérdezem.
- Ja, az mindig van nálam. De nem úgy volt, hogy nem is szoktatok focizni? - ráncolja a szemöldökét.
- Csak formaságok. Egyszer majdnem lebuktunk, mert nem volt senkinél váltóruha. Azóta mindig odafigyelünk erre. - magyarázom.
- Ti aztán nem vagytok semmik - nevet ki.
- Majd megérted, hogy miért iszunk, ha eltöltesz a családdal negyed órát - hagyom rá.
Az úton többnyire a fociról van szó, illetve a barátnőkről. Szala két hónapja rakta ki a barátnőjét, Csillát, de soha nem beszélt arról, hogy miért.
- Na, megjöttünk - sóhajtok, majd kiszállunk a kocsiból.
- Bazsikááááám - ugrott a nyakamba anya az ajtóban. Miután megölelgetett, Szalát is letámadta, már sokszor találkoztak, nem is kellett bemutatkoznia. - Zsani nem jött? - néz mögénk.
- Nem, külföldön van. Melózik. - magyarázom.
- Hát, kár, de Ádinak is nagyon örülünk - mosolyog rá az említett személyre. - Na gyertek be - húz be minket. Nagyjából már mindenki hátul volt. Ahogy mondtam, sok ismeretlen arc is volt, akikkel állítólag nagy haver voltam kiskoromban, mára azonban már nem is emlékszem rájuk. Miközben elment mellettünk pár ember, Szalának folyton mondtam, hogy ki kicsoda, milyen természetű, mit dolgozik, vagy ami egyáltalán érdekelte őt.
Éppen egy sört nyitottunk ki mindketten, amikor egy hang szólalt meg mögöttünk.
- Na mivan srácok, ti már alapoztok a meccsre? - nevetett Krisi, az unokatestvérem.
- Szevasz - csaptam vállba.
- Kristóf vagyok, de csak Krisi - mutatkozott be a mellettem ácsorgó havernak.
- Ádám - fogtak kezet.
- Találkoztatok már Lilivel? - kérdezi.
- Még nem, de már jöhetne, azt mondta van valami meglepetése, amitől behalunk.
- Nekem is ezt mondta, ezért reménykedtem, hogy te már tudod.
- Te ismered Lilit, ugye? - nézett Krisi Szalára.
- Személyesen még nem találkoztunk, de tudom ki ő - magyaráz.
- Imádni fogod őt - kacsint rá.
- Ajjaj, mi az, amit én nem tudok még, de te már tudsz? - húzom össze a szemem.
- Hát csak tudod, Lilit nem lehet nem szeretni. - vonja meg a vállát.
Egy ideig csak állunk, és Szalának mondjuk továbbra is az embereket. De ezúttal Krisi is beszállt a család egyesével való kibeszélésébe.
- És itt is van a család első számú üdvöskéje - emeli meg a sörös üvegét az unokatesóm a felénk közeledő lány alak felé.
