/Lili szemszöge/
A Váci utcába mentünk vásárolni. Ádám továbbra sem volt hajlandó elhinni, hogy olyan borzasztó lennék, ugyanis szerinte az unokahúgánál nincs rosszabb. Ő bemegy az összes boltba, nem próbál fel semmit, csak bemegy, nézelődik egy fél órát, majd közli, hogy kész van és mehetnek is. Nem is vesz semmit.
Miután leparkoltunk, kézen fogva sétáltunk be az első üzletbe.
Egy óra eltelte után már láttam Ádámon, hogy kezdi unni, de még annyira nem mutatta ki. A második óra után szóvá tette, hogy ha így folytatom, akkor itt hagy. Három óra után elkezdett látványosan szenvedni, a negyedik vásárlással töltött óra után pedig kijelentette, hogy nem hajlandó több ruhaboltba bemenni.
Velem mindig csak a barátnőim jönnek vásárolni, mert ezt csak a nők értik. Amikor felpróbálsz két csinos ruhát. Mindkettő tetszik, és jól áll. Nem tudod eldönteni, hogy melyik a jobb, mert mind a kettő csodálatos és kínlódsz, hogy melyiket vedd meg. Csak az egyiket akarod megvenni - nem a pénz miatt, hanem, mert minek két elegáns ruha, ha ritkán hordod - és gondolkodnod kell. Végül rászánod magadat, hogy megvedd az egyiket. Kifizeted, és abban a pillanatban, ahogy kilépsz az ajtón, rájössz, hogy mégis a másik kellett volna.
Ez még talán egyszer, vagy kétszer belefér az ember tűrőképességébe, de négyszer már nem biztos. Ráadásul, lehet, hogy Ádám azon borult ki, hogy nem az üzlet bejáratánál jöttem rá, hogy mégis a másik kéne, hanem sokkal messzebb, tehát vissza is kellett sétálnunk.
- Jó, igazad van, tényleg te vagy a legborzasztóbb - adja a be a derekát. - Szóval most pihenjünk!
- Éhes vagy? - kérdezem.
- Persze, hogy az vagyok! Öt órája nem ettem - szörnyülködik.
- Akkor menjünk moziba - vigyorodom el.
- Rendben. De én választom a filmet! - kötünk egyezséget.
Hamar odaértünk a mozihoz. Megbeszéltük, hogy amíg ő megveszi a jegyeket, addig én veszek neki valami kaját, amit majd beviszünk a filmre, mert popcornt most nem akar enni.
Még szerencse, hogy a nagyobb táskámat hoztam el, így abba könnyebben bele tudtam tenni az elvitelre kért ételt.
Ádám írt, hogy siessek, mert tíz perc múlva kezdődik a film, ezért szinte rohantam az emeletre, ahol a mozi volt. A jegyszedőnek odaadtuk a jegyeket - még képet is csináltunk a kérésére - és be is ültünk a terembe, ahol viszonylag kevesen voltak.
- Mit hoztál? - érdeklődik Ádám.
- Gyrost meg mekit - adom oda neki a táskámat, hogy válogasson - Amúgy mit nézünk? - jut eszembe, hiszen a jegyeket ő adta oda a jegyszedőnek, így én nem is láthattam.
- Majd meglátod - vigyorog. Nem tetszett nekem ez a mosoly. Az előzetesek lementek és elkezdődött a film.
Azt hittem meghalok, amikor megláttam a címet.
- Na nem - mondom, mire Ádám nevetve néz rám.
- De, még nem is láttam és ennyi jár nekem, ha már eljöttem veled vásárolni! - érvel. Logikusnak hangzott, de ez a húzása övön aluli volt.
Ugyanis a film az "Amikor kialszik a fény" volt. Nem akartam ezt, nagyon nagyon nem. Gyűlölöm a horrort, mert iszonyatosan félek. És nem az a baj, hogy film közben parázok, mert mindenki megijed a film alatt, hanem az, hogy én utána akár hónapokig ugyanúgy félek. Akár igaz a sztori, akár nem.
