Two Passion | Nagy Ádám

15. Felejtsük el... egymást

Lia

Az illető, akire rávágtam az ajtót, higgadtan nyomta le a kilincset, és újúlt erővel benyitott.

-Emília, kérlek, had beszéljek veled!-nyitott be az, akire a legkevésbé számítottam volna. Te jó Isten!

-Vince, te mit keresel itt?-pillantottam kérdőn a volt barátomra. Igen, volt. Mikor is? Négy éve.-Ha jól emlékszem, szakítottunk-mondtam gúnyosan.

-Tudom, és épp erről szeretnék beszélni veled, csak hallgass meg. Kérlek!

Összefontam magam előtt karjaimat,majd bólintottam.

-Oké, csak legyél rövid-fújtam ki a levegőt.

-Szóval, csak bocsánatot akartam kérni a múltkoriakért. Tudom, szemét voltam, de megbocsátanál?-pillantott rám kérdőn. Az a 'szemét voltam' kifejezés, azt takarta magában, hogy az illető kétszer is félrelépett. Akkoriban rohadtul mérges voltam rá. De ki ne lett volna? Viszont, mára már elavult a haragom.

-Oké, semmi baj. Régen volt az már-legyintettem.

-Akkor minden rendben?

-Persze-mosolyodtam el.

-És..van kedved újrakezdeni?-tette fel a kérdést, amire én sem voltam felkészülve. A meglepettségtől köpni-nyelni nem tudtam. A bizalmamat eljátszotta. És ha valaki ezt teszi, akkor az egy életre nem kap belőle többet. De úgy éreztem, megváltozott.

-Nem vagy te egy kicsit tolakodó?-böktem ki, de azonnal meg is bántam. Emília, néha azért gondolkozz, mielőtt beszélsz.-Bocsi, nem akartam. Csak váratlanul ért a kérdés..-köhintettem egyet zavartan.

-Semmi baj, igazad van. Tényleg kicsit előre mentem, tudod milyen vagyok..Nem változtam-túrt bele hajába zavartan. A mozdulatról akaratlanul is Ádi jutott eszembe. Ez nem igaz! Valamint..Nem változott..Csak erre értette? Vagy a tahóságára is?-Szóval, akkor lassítok. Nincs kedved eljönni velem valahová? Csak, mint barátok.

-De, szívesen megyek. Mondjuk holnap?-kérdeztem. Már megint mibe keveredtem? Jó, tényleg nem akartam rávágni a nemet, mert az egy kicsit, "kicsit",bunkóság lett volna. És ő is mondta, hogy csak, mint barátok. Újra azért nem járnék vele. Nyugalom. Nem lehet baj.

-Oké,akkor holnap találkozunk, szia-ölelt meg. Kicsit meglepődtem mozdulatán, ami arcomon is látszott. Te jó ég!

Hirtelen az ajtóm kinyílt. Újabb váratlan vendéggel találkozott a tekintetem. Ádám.

-Azt hiszem, én most megyek is. Akkor holnap-intett egyet Vince, majd levágtatott a lépcsőn.

-Mégis mi volt ez az egész?-kérdezte Ádi, hangjából pedig fröcsögött a düh.
-Egy régi barát, semmi egyéb-mondtam érzelemmentesen.

-Na, persze. Ezért hallottam azt, hogy újra akarja veled kezdeni. És ezért ölelt meg?!-emelte fel hangját.

-Te hallgatóztál?-kérdeztem, én is erőteljesebb hangnemmel.

-Nem! Olyan hangosan beszéltél, hogy a lépcsőről hallatszott!-kontrázott.

-Ádám, jegyezd meg, hogy nekem ő semmit sem jelent! Nem járnék vele! Csak egy régi barát..Ne fújd már fel ennyire!-kiabáltam rá. Elegem volt.

-Persze, és ezt higyjem is el?-kérdezte ugyanúgy, kiabálva.

-Igen, hidd el! De tudod mit? Már nem érdekel, mit gondolsz! Mert meguntam ezt az egészet. Igen, én se vagyok százas, de azért nem rontok be a házadba és rendezek féltékenységi jelenetet, konkrétan a semmiért!

-Ez nem féltékenységi jelenet, kikérem magamnak-vágta rá tettetett sértődöttséggel.

-Ohó, akkor mégis mi?-tettem csípőre a kezeimet.

-Jó, tudod mit? Felejtsük el..-pillantott rám barna szemeivel. Hirtelen felsóhajtottam, a megkönnyebbüléstől ám az örömömből üröm lett, mert folytatta.-Felejtsük el egymást-mondta rezzenéstelen arccal, és azzal a lendülettel a háta mögül előhúzott egy csokor rózsát, és teljes erőből a földhöz vágta, majd kiviharzott az ajtón, maga mögött erőteljesen becsapva azt. Még azt is tisztán hallottam, ahogy a bejárati ajtót is becsapja.

Lepillantottam az ott heverő csokorra. Nekem ennyi elég is volt, a forró cseppek áztatni kezdték arcomat, és minden egyes könny valamilyen szinten megnyugtatott, és kissé lecsitította belső tombolásomat. Nem hiányzott ez az érzés.

Ádám

-Haló?-emeltem fülemhez a készüléket. A hangomból nem áradt annyira a feszültség, szerencsére.

-Nagy Ádám? Itt az edzője. Holnap kell indulnia Bolognába. Persze nem végleg, csak körülnézni, ahogy megbeszéltük. Ugye nem felejtette el?

-Nem, persze hogy nem..-teljesen kiment a fejemből.-Reggel hatra ott leszek a reptéren, viszhall-tettem le a telefont.

Előkaptam a bőröndöm, és villámgyorsan összerámoltam a legszükségesebbeket.

☆☆☆

-Ez lenne hát, mi a véleménye?-szólt angolul az idegenvezető.

-Bologna, vigyázz, mert jövök!-mondtam hatalmas lelkesedéssel. Nem volt kérdéses, hogy átigazolok-e ide.

☆☆☆

Igen, azt mondtam, hogy nem lesz resz. De, megis van. Mert meg tudtam oldani, hogy legyen. Es sajnalom, h ilyen rovid lett, dehat igyekeztem valami olvashatot csinalni es tenyleg szemetseg lett volna itthagyni titeket egy idore, egy ilyen resz vegevel..Igen, en is utalom, ha heteket kell varni a folytatasra egy "izgi" resz vegenel.

U.i.: Csak szerintem kezd a tortenetem egy szappanoperara hajazni?

Nem, nem direkt. Es meg mielott barki azt hinne, nem a Violettara celoztam, jo? 😂

Xx, Kelly