Two Passion | Nagy Ádám

6. Haverok?!

Lia

Fogalmam sem volt mihez kezdjek. Míg a focista fiú nagyban kajált, addig én össze-vissza tördeltem idegességemben az ujjaimat. De nem úgy, hanem na..Rossz szokás.

-Ádám, add ide a telefonodat!-pillantottam rá. Kérdezés nélkül előkotorta a zsebéből, majd a kezembe nyomta. Átgondolatlanul kerestem ki a kontaktok közül a megfelelő nevet. Hirtelen végigfutott az agyamon, hogy jól cselekszem-e. Bizonyára igen. Vagy mégsem. De, ahj, mintha lenne időm ilyenkor ezeken a szarságokon agyalni. Ráböktem a hívásra.

-Halló, itt Bernd Storck. Nagy, mégis mit akar? És hogy van képe ezek után felhívni? Látta a cikket?

-Jó napot, nem Ádám keresi. Én vagyok az, Völgyessy Emília-köszörültem meg a torkomat, majd folytattam.-Sajnálom a múltkori esetet, de most nem arról lenne szó.

-Hát akkor?-kérdezte, és hangjában idegességet véltem felfedezni.

-Mint tudja, Ádám a buszon rosszul lett. Itt maradt, és én is vele, meg a nővérem is, csak neki haza kellett utaznia. Úgy volt, hogy még ma vissza tudunk jutni, viszont az utolsó vonatot is lekéstük. Mihez kezdjünk?

-Nézze, ehez nekem semmi közöm. Intézzék el maguknak, foglaljanak szállást erre az egy napra, majd tolják ide a képüket minél hamarabb. Lehetőleg holnapra-fejezte be a hívást. Amúgy milyen cikk? Tuti nincs hozzá közöm, tehát mindegy is. Majd elmondják ha akarják.

-A szövetségi kapitány rendkívül segítőkész-vágódtam le.

-Te felhívtad? Az újságos ügy után?-kerekedtek el szemei, és azt hittem, menten kiköpi a szendót-Milyen cikk?-kérdeztem, de azonnal meg is bántam Ádi arckifejezését látva.

-Inkább hagyjuk-zárta le ezt a témát.-De mit mondott Storck?

-Azt, hogy foglaljunk helyet magunknak, majd ők kifizetik.

-És még?

-Ennyi-csóváltam meg a fejem.

☆☆☆

-Én nem tudok aludni-jött át Nagy a szobámba.

-Csak nem megint egy gonosz radiátor nézett rád?-gúnyolódtam.

-Nem, ezúttal nem. Na, Em. Mesélj valamit-helyezte magát kényelembe a szobámban levő fotelben.

-Nem fogok neked estimesét mondani. Nagyfiú vagy már. Menj szépen vissza a saját szobádba, és kapcsold be a Minimaxot.

-Hogy aztán franciául bámuljam a mesét, amiből egy kukkot se értek? Kizárt.

Ádám

Miután leszögeztem, hogy nem vagyok hajlandó mesét nézni, beugrott, hogy a múltkori ügyről nem is beszéltünk.

-Figyu, én..sajnálom, hogy letagadtam a múltkorit. Mármint azt, hogy azt mondtam Storcknak, hogy nem ismerlek. Hiba volt-törtek elő belőlem a szavak.

-Nincs semmi baj. Tegyünk úgy, mintha meg se történt volna-mosolygott, de íriszeiben még mindig ott csillogtak valahol a szomorúság nyomai.

-Oké. Akkor haverok?-mosolyodtam el én is.

-Haverok-bólintott.-Most pedig, hogy ezt megbeszéltük, takarodj aludni. Jó éjt-tessékelt ki a szobájából, nem túl kedvesen.

☆☆☆

Itt vagyunk Marseilleben. A mérkőzés előtt. Eltelt egy pár nap, és Balázs még mindig azt hiszi, hogy Detti itt van, csak melója akadt. Mármint Franciaországban. Nem akarom vele tudatosítani, hogy az idézőjeles "szerelme",vagy tudomis én mije, már visszament. Valamint Emet is távoltartom Dzsudzsáktól. A csapatkapitány teljesen maga alatt lenne, ahogy ismerem, és nem hozná ki magából a maximumot a meccs alatt, ami lényeges hátrányt nyújtana a magyar válogatottnak, amit persze nem akarok.

Cserejátékosként az öltözőben sertepertéltem, míg a csapattagok edzettek. Üzenet csipogására lettem figyelmes, mégpedig Balázs telefonjáról. Feloldottam a zárat, (vészhelyzetekre elmondta), azzal megnéztem. Nem szokásom mások magándolgaiba belefolyni, de megijedtem, hogy esetleg Bernadett írt neki. Félelmem beigazolódott. Továbbra sem akartam, hogy sejtése legyen erről az egészről, ezért nemes egyszerűséggel kitöröltem az üzenetet.

Lia

Hamarosan kezdődik a magyarok újabb megmérettetése, ezúttal Izland ellen. Kezdem úgy érezni, hogy nem olyan nagy baj az, hogy mégsem mentem haza.

Mivel nővéremet "helyettesítettem" VOLNA, ezért fel kellett volna vennem valami giccses koktélruhát. Egy focimeccsre! Na még mit nem! Felkaptam egy szurkolói mezt,hajamat szorosan összefogtam, majd készen is voltam. Elindultam a stadion felé, és mikor odaértem, megpillantottam Kádárt és Lovrencsicst. Nekik már rég a helyükön kéne lenniük. Valami nem stimmel.

-Minden rendben, fiúk?-mentem oda hozzájuk.

-Ami azt illeti, nem-szólalt meg Gergő.-Balázs azt hiszi, hogy a nővéred megharagudott rá, amiért nem keresi. És nem is válaszol neki. A csapatkapitány meg ideges, és kishíjjan mindenkit leordít.

-Mi a fene?-ráncoltam a szemöldököm. Nem hagyhatom, hogy emiatt baj legyen köztük. Villámgyorsan átvágtam magam a biztonsági őrökön, és egyenesen a fiúkhoz rohantam. (A "modell vagyok" duma ilyenkor mindig hatásosnak bizonyul..Pláne hogy nem is vagyok az.) Már épp felmenni készültek a pályára.

-Ba-lázs..-fújtam ki a levegőt.

-Mondjad-szólalt meg rám pillantva, cseppet sem barátságosan.

-Detti nem haragszik rád..Biztos sok dolga volt, viszont ne aggódj. A meccs után felhívod, és akkor..-kezdtem, de nem fejezhettem be, mivel megjelent egy alkalmazott.

-Nyomás fel a pájára!-utasított mindenkit, beleértve engem is.

-De én nem is vagyok a csapatban-kértem ki magamnak. Előttem megindultak, az emberke meg már el is tűnt a szemem előtt. Azon kaptam magamat, hogy a pályán állok, a magyar válogatott tagjai mellett.

Abban a pillanatban átkoztam magam, amiért nem a flancos ruhát vettem fel, hanem az első random mezt, ami a kezembe került. Csak én vagyok olyan szerencsétlen, hogy az első szurkolóimez, ami a kezembe kerül pontosan ugyanolyan, mint a srácoké? Hát persze.

☆☆☆