Black Angel: the endgame [Rémkép 3. évad]

11.rész

Nagyon, de nagyon sajnálom, hogy több, mint egy hónapja nem írtam! De most már végre volt időm (már amennyire) és írtam nektek egy JÓ hosszú részt. Nem tudtam volna két részre bontani, de még így is kihagyton sok részletet belőle. Remélem nem utáltatok meg és húztatok el az írásaimtól. Szóval remélem maradtatok páran és nektek tetszeni fog ez a rész. Vagy nem. Majd meglátjuk. Jó olvasást:) Ó, egy jó tanács! Ha az elején uncsi is, a végén már nagyon izgalmas lesz😉

Két hét. Körülbelül két hét telhetett el azóta, hogy a tündéreknél voltam, és rám talált az a négy ember. E két hét alatt annyi minden történt és változott, hogy alig bírom feleleveníteni. Viszont,
amit eddig a másvilágban töltöttem, annak ez volt a legjobb része. Na, lássuk csak, hogy is volt.

Miután kiszabadultam a Tündérkirálynő udvarából, csak futottam az erdőben, míg az a bizonyos négy ember (két srác és két nő) rám nem talált. Egy menekülőnek adtam ki magam, aki segítségre szorul. Az egyik srác pedig befogadott. Amíg a táborukba nem értünk, addig gondolkoztam, volt rá bőven időm, hisz elég hosszú volt az út odáig. Nem tudtam kik ezek, s mit akarhatnak tőlem, miért segítenek ilyen könnyen. Bár igazából csak a szőke srác mondta, hogy segítenek, a másik három kicsit tartott az ötlettől, hogy egy vadidegent elvisznek a táborukba. Mindegy is, legalább nem fogok kószálni az erdő rengetegjében, és még biztonságban is leszek. A védő köpenyem még magamon volt, nem szándékoztam levenni magamról. Addig nem, míg pontosan nem tudom, kik ezek és megbízhatok-e bennük. Azon is gondolkoztam, ha megfelelő lesz a hely, akkor egy kis időre itt megbújom, elrejtőzöm a feladataim elől. Ahogy egyre közelebb vittek, észrevettem, hogy több és különféle ragadozó madár repked körbe-körbe fölöttünk. Egyesek letelepedtek magasabb fák ágaira és onnan figyeltek, mások tovább köröztek fölöttünk. Az elől haladó lány, aki először szólt hozzám, felemelte a bal karját, majd az egyik madár letelepedett rá. Egy bagoly. Fejét hátrafordította és ijesztő szemeivel engem kezdett pásztázni. Nem tudom miért, de nem szépen nézett rám. Ha egyáltalán egy bagoly tud szépen nézni és nem úgy, hogy mindjárt kitépi a szemedet és te leszel a vacsija. A távolban már észrevettem sátrakat. Közeledtünk. A másik lány karjára is rászállt a madara, az már egy kisebb sas volt. Amint beléptünk a tábor területére a fölöttünk repkedő madarak leszálltak a fák ágaira. Engem bevittek a tábor központjába, ahol is megálltak a legnagyobb sátor előtt. Az ott lakók mind furcsán és érdeklődve néztek ránk, vagyis csak rám. Kisebb és merészebb gyerekek egészen közel jöttek hozzánk és onnan nézték, hogy mi fog történni. Az idősebbek inkább maradtak a sátruknál és onnan figyelték. A középkorúak pedig ahol épp voltak, vagy ők is közelebb jöttek, hogy jobban lássák, mi történik. Én nem féltem, nem is izgultam. Úgy gondoltam, lesz, ami lesz, nekem mindegy, bármikor el tudom teleportálni magam, plusz ott van a köpenyem, ami bármi támadás ellen megvéd. A sátor ajtaja kicsapódott és két ember lépett ki rajta. Egy izmosabb és magasabb férfi, már öregedett, látszott a haján és a szakállán. A másik ember egy nő volt. Kicsiny alkat, de harciasan festett. Hosszú természetes fekete haja volt, de már az is őszült. Különféle minták rajzolódtak ki a testén, mint egy tetoválás. A férfi karján is volt pár hasonló minta. A nő azonnal kiszúrt magának, míg a férfi keresgélt egy kicsit, mi is a dolga és kivel.

"Kit találtatok, leányom?" – fordult a nő az egyik lány felé, aki először megszólított. A lány levette maszkját és csuklyáját. Ezáltal láthatóvá vált az arca és szőke haja.

"Az erdőben kószált egyedül és védtelenül. Rátaláltunk, kikérdeztük, kicsoda is ő. Azt feltételeztem, hogy ellenség, egy Halott Lélek, vagy a Sötétség Városából megszökött rab" – magyarázta, majd a szőke helyes srác, aki azt mondta, hogy jó helyen járok, közbeszólt.