Pofon a múltból

XXVII. fejezet

A következő  fájásnál megszorítottam Harry kezét, és nyomtam. Azt hittem szétszakadok, de nem éreztem semmi változást. Már a sokadiknál jártunk, mikor valamelyik pici nagyon rossz helyre tévedt. A hüvelyem szerintem szétszakadt, mert oltárian fájt. 

- Csak így tovább, Ms. Edwards, az egyik már úton van!

- Nagyon ügyesen csinálod Kicsim! Tarts ki!

- Arra kértelek, hogy támogass Harold, nem arra, hogy idegesíts! - csattantam fel.
Nem szólt semmit, csak szorította a kezem és biztatóan mosolygott. 

Szerintem eltelt vagy fél óra, mire a doki szólt, hogy lát egy fejet. Ez megadta a kellő löketet, és olyan erősen nyomtam, hogy azt hittem, menten meghalok. De megérte a küzdelem, mert éreztem, hogy kicsusszan az egyik picim, és hallottam, ahogy felsír. Életemben nem hallottam még olyan édes hangot.

- Azt hiszem, tényleg igaz, hogy a vajúdás az egyetlen olyan vakrandi, mely végén találkozni fogok életem szerelmével - suttogtam Harrynek.

- Teljesen egyetértek - mosolygott rám, és adott egy puszit.

- Gratulálok, egészséges kisfiú. Apuka, elvágja a köldökzsinórt?

El se hiszem, hogy a pici fiam bújt ki elsőnek.... Harry kicsit ijedtnek tűnt, de bólintott.

- Nem akarom megsebesíteni a fiam...

- Ne aggódjon, mutatjuk, hol vágjon! - mosolygott rá az egyik nővér.

Miközben Harry elvágta a köteléket, újabb fájásom volt. De nem érdekelt, mert tudtam, hogy csak percek választanak el a lányommal való találkozástól. 

- Ha készen áll, nyomhat újra. A kisfia hamarosan ott lesz ön mellett.

És igaza lett. A harmadik vagy negyedik nyomásos dolgon voltam túl, amikor megjelent mellettem Harry egy kék csomaggal. Rám mosolygott, majd a mellkasomra tette az én hősöm.

- Szia, anya pici hőse! Annyira büszke vagyok rád....

És akkor megállt a világom. Rám nyitotta apró barna szemeit, és a kezecskéjével felém kapott. Ha nem lett volna még feladatom, tuti, hogy csak vele foglalkozom.

- Édesem, anya még fáradozik egy kicsit, és utána csak veletek foglalkozik majd! Szeretlek, bajnokom! 
Harryre néztem.

- Segíts, hogy még egyszer végig tudjam csinálni, kérlek!

- Neked bármit szerelmem! 

Nem volt időm rákérdezni, hogy tényleg azt mondta-e, mert a lányocskámnak hirtelen sürgős lett a nagy belépője. A fiacskámmal a mellemen nyomtam és nyomtam, és nem is olyan sokkal később újra éreztem, hogy valakinek életet adtam. Azonban most nem követte sírás.

- Doktor! Miért nem sír a lányom?

- Kérem, mi a baj? - kérdezte Harry is.
Urrá lett rajtam a pánik, és a fiam is sírni kezdett. Teltek a másodpercek, majd hirtelen...

- Hála az égnek!!!

- Látni akarom a lányomat! AZONNAL!!!

- Pillanat, kisasszony, előbb el kell lát...

- Most nem tud érdekelni a protokoll nővér! Csak látni szeretném! Kérem....

- Rendben. Apuka?

Harry mondhatni rutinosan elvágta a köldökzsinórt, majd odahozta a még véres kislányomat. Aki torkaszakadtából bömbölt, a bátyjával teljes szinkronban.