Pofon a múltból

Tizennyolcadik fejezet

Kár, hogy nem színésznőnek mentem. Pedig a szülinapomon nyújtott alakításom példás volt. Végigcsináltam úgy, hogy nem sejtettek semmit. 

A reggeli után a srácok elmosogattak, és kiadták, hogy válasszak társasjátékot. Nem volt belőle sok, de a Monopoly-t választottam. Sosem voltam benne igazán jó, de csupa jó emlékem kötődik hozzá. Úgy döntöttünk, hogy 5 bábu sok lenne a táblán, ezért mit ad isten, Harry és én egy csapat lettünk. Nem örültem neki, de nem mutattam. A végén nem is bántam annyira, hogy összekerültünk, mert elpáholtuk a többieket. Egész jól szórakoztam a fiúk szenvedésein. 

- A ti ötletetek volt Liam! Miért hisztizel most ennyire?

- Azért, drága Harry barátom, mert szerintem ti csaltatok! És történetesen tudom, hogy ti ketten külön-külön sosem voltatok a Monopoly királyai. Bezzeg Niall...

- Hagyd Zabást egy kicsit Kalapost! Két sikertelen ember összekerülve sikerélményt szerzett, ennyi. Amúgy meg - mutattam Harryre és magamra - ez a mi szülinapunk.

- Jó, jó, most az egyszer annyiban hagyom, mert szülinapotok van.

- Köszönjük! - mondtuk kórusban.

Ebéd után - kínait rendeltünk - muszáj volt eldőlnöm egy kicsit. Egyre nagyobbak lettek a bébik, és ezzel párhuzamosan én egyre fáradtabb. A fiúk megértőek voltak, ők is eldőltek. Nem is kérdeztem, miért, de mindegyik arrafelé indult, ahol az ominózus két hét alatt aludt. Ami annyit tesz, hogy Harry a hálóm felé.

- Biztos? Nem vagyok mostanában túl jó alvótárs...

- Ugyan Lil! Miről beszélsz? Olyan nyugodtan alszol.

- Ja, a terhességem előtt és annak korai szakaszán úgy is volt. De azóta... Mielőtt visszajöttem Londonba a húgommal aludtam. Elaludtunk filmezés közben. Reggel arra ébredtem, hogy Lei kicsit kivan, mert a padlón ébredt. Állítólag össze-vissza forgolódtam és hát... lelöktem.

- Ugyan, engem nem fogsz lelökni. Kicsit testesebb vagyok a tesódnál.

- Te tudod, saját felelősségedre fekszel be mellém!

- Jó, megértettem, csak feküdj már el!

- Igenis Parancsnok! - szalutáltam, majd elhelyezkedtem az ágyamon. 

Pillanatokon belül Harry odafeküdt mögém, és átkarolta a derekam. Feküdtünk már így korábban is, de akkor nem volt a hasam. Most éreztem rajta, hogy kicsit kellemetlen volt neki a helyzet, nem tudta, hova tegye a mancsát. Megfogtam, és oda tettem, ahova a kisebb babámat gondoltam.

- Tudod, a doki azt mondta, a babák kétpetéjű ikrek. Nem tudja, hogyan lehetséges, de ez a helyzet. A vizsgálatok során kiderült, hogy az egyik nagyobb, mint kellene. A korához képest túlzottan fejlett. Attól félek, hogy a pici nem tud rendesen alakulni és formálódni odabent addig, ameddig szükséges, mert a nővére hamarabb ki akar majd bújni.

- Nővére? Tehát az egyik lány?

- Igen, a nagyobb bébim lány. A pici pedig fiú.

- Komolyan? Ezt eddig miért nem mondtad?

- Nem tudom, haragudtam rátok. De nagyon örülök, hogy most itt vagytok. Hiányoztatok!

Befészkeltem magam a karjaiba, mire kicsit szorosabban ölelt. Ahogy mozdult, az egyik manó elkezdett kalimpálni. Úgy kapta el onnan a karját, mintha megégette volna.

- Nyugi Harry, csak a baba felébredt és most kezdődik a kevert harcművészeti edzés.
- De ebéd előtt nem éreztem semmi...

- Tudom, de akkor aludtak.