A Nap köré fellegek gyűlnek, mintha ostrom alá akarnák venni, és ebben van valami baljóslatú, amitől Violet gyomra összezsugorodik.
- Gyorsan, a bokrok mögé! - Zhoron fojtott hangon szólal meg. Megragadja Violet vállát, és az út mellett álló növénysor mellé húzza.
Egy sűrű, levelekben gazdag cserje a fedezékük, aminek fás ágai meglehetősen tüskések, de legalább jól takarják őket. Erőteljes kiáltozás hallatszik a távolból, valaki nagyon elégedetlen. Mellé patadobogás társul.
- Úgy hallom, visszatért a kentaurok vezére - morogja Zhoron. Összegörnyed, hogy takarja a bokor, közben állandóan maga mögé pillant.
Violet megszeppenten pislog az út felé, aztán inkább összehúzza magát, a bokor leveleit bámulja. Legszívesebben leülne a földre, annyira fáradt. A hangok egyre közelednek, és ez felkorbácsolja a mellkasát marcangoló félelmet. Az adrenalin dolgozni kezd a szervezetében, amitől legszívesebben ijedt nyúl módjára ugranak ki a rejteke mögül, hogy elinaljon.
Madárraj röppen fel a közelben, mire Violet már csak szívének heves dobogását hallja a fülében. Az úton sorban bukkannak fel a kentaurok.
- Ott bujkál a tündérszökevény! - üvölt fel az egyik, aki a fák között menetel, és egyenesen feléjük mutat.
Mindenki célba veszi őket, megiramodnak, páran kardot rántanak. Ugyanaz a csordahang, mint a tónál. Violet ledermed.
- Futás! - kiáltja Zhoron, és a lány vállán taszít egyet, hogy az ellenkező irányba induljon.
Violet végtagjai mozgásba lendülnek. Olyan sebesen fut, mint talán még soha. A szakállas kentaur a nyomában lohol. Egyre közelebbről hallja a döngő paták dobbanását a sziklás talajon, és azt, ahogy levegő után kapkod. Irritálja a hang. Bosszantja, hogy menekülnie kell. Hogy a célja egyre jobban távolodik tőle, mert nem hagyják békén.
A tündérboszorkány váratlanul irányt vált, megkerül egy facsoportot. A paták megcsúsznak, a kentaur nekitámaszkodik a törzsnek, hogy követhesse. Violet felugrik, felkapaszkodik az egyik ágra.
- Már megint ezzel próbálkozol? - dohog alatta.
- Kushadj! - Violet dühösen mered a lényre, aki morcosan fújtat, összevont szemöldökkel mered rá.
Violet törzse furcsa mód forrósodik, a karját önkéntelenül nyújtja felé. A kentaur ajka összeforr, mikor újra szóra nyitná. Idegesen kap oda, dobálja magát, de nem tudja kinyitni. A bőr összenőtt. Karját fején tartva menekülőre fogja.
Pár méterre tőle pengék csattannak. Zhoron karddal harcol ellenük. Mellkason szúrja az egyik, fonott hajú, mellényes példányt, aztán a másik felé szúr. Közben a védekezésről sem feledkezik meg, de így is megvágják a lábát, amitől sántikálni kezd.
Violet aggodalma felülkerekedik haragján. A halántéka tompán lüktet, ezért újra megpróbálja a varázslást. Zhoron egyik támadóját veszi célba. A kentaur karjából hirtelen kicsavarodik a kard, a karján a bőr csuklónál forr össze. Béklyóként fogva tartja, képtelen használni a kezét. A lány feje egyre jobban hasogat.
Nem szabad használnom az erőmet, ezt nem lehet kibírni.
Zhoron elismerőn pillant felé. A kentaurok elbizonytalanodnak. Ezt kihasználva az elf elrohan. Int Violetnek, aki lemászik a fáról, majd együtt futnak tovább.
- Szép trükk volt, de túl sokan vannak - lihegi Zhoron.
Violet alig bírja tartani a lépést, a koponyáját, mintha kalapáccsal ütnék belülről. Zhoron megérezheti ezt, mert megragadja a karját, hogy irányítsa. Elfordulnak jobbra. Az út mentén pár romos ház terpeszkedik. Maguk mögött dühös beszédet, káromkodást hall, és a dobogást. Azt az átkozott dobogást, ami az őrületbe kergeti.
أنت تقرأ
A tündérboszorkány kalandja
المغامرةViolet egy tündérboszorkány, akinek az a sorsa, hogy felnőtté válása után a természetnek adja a benne rejlő tündér és boszorkány erőt. A nagyanyja szembesíti ezzel. Violetet a csalódottsága arra sarkallja, hogy elhagyja a vidéket, ahol felnőtt. Szűk...
