A tündérboszorkány kalandja

8. fejezet - Nyim látogatása

– Zhoron Miralee, mi járatban errefelé? – érdeklődik az idegen egy biccentés után.

Violetet meglepi, hogy a lény érthetően beszél, miközben még a feje is meglepően állatias. A nyaka hamar elgémberedik, mert több, mint két méteres magasságba néz fel.

– A trollok lerombolták a falut, előlük menekültünk. – Zhoron visszapillant.

Az épületek már nem látszódnak. A füst emlékeztet arra, hogy mekkora tűz okozott ott károkat korábban.

– Az uralkodó adta nekik parancsba – közli a josiez.

– Hogy érted ezt?

– Úgy gondolja, ezen a részen a föld kincseket rejt. Nem tárgyal senkivel, egyszerűen porrá zúzatja az összes falut, amelyről ezt hiszi. Nem kímél senkit, mert nem érdekli, hogy mi van velük.

Violet lélegzet visszafojtva hallgatja. A végtagjait egyre nehezebbnek érzi, fizikai fájdalmat okoz az ácsorgás, és még a feje sem tisztult ki eléggé. Egy vaskosabb fához battyog, az érdes törzsnek veti a hátát, a térdére támaszkodik. Tovább figyeli őket.

– Reluraun teljesen megbolondult – motyogja Zhoron. Láthatóan őt is megdöbbenti ez az egész.

– Nem kétséges, de te még nem adtál pontos választ a kérdésemre. – A jozies ijesztően komolyan méregeti őt, amitől Violetben feléled a gyanú, hogy mégsem olyan jó barát, mint ahogy kísérője gondolta. – Elég rosszul nézel ki.

– Egy égő házból futottam ki. – Zhoron mosolyogva vakarja meg a homlokát.

– Nem úgy értem. Beesett az arcod, karikás a szemed, és sok ráncot gyűjtöttél az évek során. Hallottam szóbeszédeket, hogy mi történt veled.

– Remélem, nem hitted el, Loriam.

– Ismerlek téged, Zhoron. És összeköt a múltunk. Látom, hogy nem vagy jó bőrben. A tündér sem. – Felé pillant, mire Violet ereiben meghűl a vér. Borsódzik a háta a tekintetétől.

A földre csúszik, átkarolja felhúzott térdét, és a fejét ráhajtja. Elég, ha hallja, miről megy a diskurzus, nem kell látnia. Habár a tompa nyomás a fejében bármikor álomba kényszerítheti. Jobb lenne most pihenni.

– A kentauroktól szabadítottam ki. Előlük menekültünk, mikor a trollok megjelentek. Napok óta úton vagyunk.

– Hová tartotok?

– A Szivárvány-völgybe.

– Mi célból?

– Ő ásványkutató, és a Szivárvány-völgyben nem minden ércet soroltak be még a megfelelő osztályokba. Sőt, lehet, még értékesebbet is felfedez, mint amiről eddig tudtunk.

Zhoron olyan gyorsan válaszol a kérdésre, hogy Violet biztos benne, ezt a mesét már előre kitalálta korábban.

– Hol van a felszerelése?

– Abban a táskában.

Violet oldalán lóg a tarisznyája, pontosabban a földön hever mellette. Legszívesebben a kabátja alá rejtené, de mozdulni sem mer. Aggasztják Loriam kérdései, süt belőlük a kételkedés.

– Azt gondoltam, ahhoz sok dolog kell. Hogy fér el abban a pici valamiben?

– Tágító varázslat. Meglepődnél, mennyi minden fér el benne.

– De nincs engedélyetek.

– Nagyon jól tudod, hogy állok Reluraunnal.

Violet újra feléjük pillant. Zhoron testtartása határozottságról árulkodik. Szoros barátság fűzheti ehhez a lényhez. Loriam meredten bámulja, hirtelen enyhülnek meg a vonásai.