Broken Mirror 1. Ébredés

2. Hova tovább?

Ahogy elhaladunk az intézet kinti őrbódéja mellett, diadalmasan mosolyogva nyújtottam ki a nyelvem és emeltem fel mindkét középső ujjam a biztonsági őrre, aki csak megvető fintorral reagált rám, majd elfordult. A csípős hideg bántotta a meztelen bőrömet, de nem foglalkoztam vele. Örültem, hogy végre kint lehetek, érezhetem a szabadság édes ízét, magamba szippanthatom a rácsokon túl lévő világ ismerős illatát.

Mégha azt se tudom, mi a következő lépés.

– Mit csináltál a dokival? – fordultam Dorian felé, aki még ki sem nyitotta a száját, mióta találkoztunk. Vagy a nővér, vagy Philip beszélt helyette, magától be sem mutatkozott. Viszont valamit csinált a dokival.

– Ezt hogy érted? – a hangja mély volt, életunt, mintha a szavait a levegőnek címezte volna. Még csak rám se nézett.

– Ohó! Beszél! – hatalmas mosollyal az arcomon hajoltam a látó terébe, de ő csak egy pillanatra nézett rám fáradt, zöld tekintetével, majd kikerülve engem a messzibe révedt. Nem tűnt a világ legnagyobb party arcának, de legalább tudott beszélni, és aki tud beszélni, az válaszolni is képes.

– A dokival. Mit csináltál vele? Bedrogoztad? Megfenyegetted? Kupont adtál neki a helyi sztriptízbárba?

– Még mindig nem értem, mire akarsz kilyukadni.

– Az a fickó akkora karót nyelt az évek alatt, ami már a seggén jön ki. Mikor a nővérke bejött, és elmondta, hogy itt vagy, Philip doki olyanokat mondott hogy " Ez nem így működik", meg hogy " Ne éld bele magad" bal bla bla. Mire kimentem addigra meg már úgy vigyorgott, mint aki megnyerte az ötös lottót. Szerintem akkor is nevetgélt volna tovább, ha ott helyben feldobom a talpam... Lottószelvényt adtál neki?

– Nem adtam neki semmit. Kikértem a papirjaid, és elhoztalak. – A férfi megállt egy matt fekete autó előtt, majd egy hangos csipogást követően a kocsi ajtaja kinyílt.

– Azta! Ilyet se látni az utakon minden nap. Ez a kocsi még pénzbe is kerülhetett. Milyen fajta? Honnan van? Az apádé? Lenyúltad az apád kocsiját?

Dorian halk, morgásszerű hangot hallatott, miközben tetőtől talpig végigmért, végül feladóan sóhajtott egyet. Most ennyire fáradt volt, vagy csak zavartam a kérdéseimmel?

Biztos csak fáradt volt.

– Ez egy Bentley, valószínüleg egy szalonból van, nem, nem apám kocsija, így érthető módon nem loptam el tőle. Az enyém, és most szállj be.

Behajoltam a fekete bőrrel borított térbe, az ülésen végighúztam az ujjam, miközben a tekintetem össze-vissza cikázott a kocsi belső részét csodálva. Hozzá voltam szokva a szinte bontásra ítélt autókhoz. Az ilyen luxus járgányok csak néha az internet bugyraiban tűntek fel. Beszippantottam a légterében szálló borsmenta és a keserű narancs illatát, amely furcsa melegséggel töltötte el a lelkemet. Ismerős idegen illat volt, amely kellemes érzést hordozott magában. Kíváncsi lettem volna, hogy hol érezhettem korábban. Emlékekhez kötött az illat, amelyek talán soha nem is léteztek, mégis zavaró űrt hagytak maguk után.

– Carly?

Olyan hirtelenséggel egyenesedtem ki, hogy a fejem hangos koppanással ütközött az autó mennyezetének. Hangos jajgatással kikászálódtam a kocsiból, majd még a fejemet fogva, könnyeimet visszatartva penderültem a férfi felé.

– Ever.

– Parancsolsz?

– A hideg ráz a Carlytól, anyám hívott így, ha bajba voltam. Ever. Everlice, még a Malloryra is hallgatok. Bármit, csak a Carlyt ne.