Broken Mirror 1. Ébredés

1. Üdv a Maynoothi elmegyógyintézetben

Akkortájt a tavasz a megszokottnál is hűvösebbnek érződött. A fák későn kezdtek el levelet hajtani, a virágok rügyeit a fagy újra és újra leverte, nem engedve teret az élet megújulásának. Az emberek nem vehették fel kedvenc vékony kabátjaikat, sem az egyszerű, tavaszi nadrágjaikat, mert reggelente még fagyott és a délutáni órákban is elkelt a meleg öltözet. Persze ez engem nemigen érintett.

Én benn rohadtam abban az istenverte diliházban.
Két hónap telt el a nevelőszüleim halála óta. Ezalatt az idő alatt pedig nemigen volt más dolgom, mint figyelni, tervezgetni és dühöngeni.

Hamar megtanultam: Hiába vagy őszinte, ha bolondnak néznek, akkor minden szavad egyenlő lesz a téveszmék sokaságával. Csak egy tébolyult elme leszel csupán, aki a saját képzelgéseinek börtönében él.

Skizofrénia, keverve poszttraumás stresszel és némi bipoláris zavarral. A páciens a trauma hatására téveszméket alakított ki magában, melyhez időszakos agresszió, viselkedési problémák, gyakori depresszió, lehangoltság társult. A kezelésének fő célja a gyász feldolgozása, a valóság felismerése.

Amit hamar megtanultam magamról, az az hogy ha valamiben hiszek, akkor nehezen tágítok az igazam mellől. Sajnos ez egy elmegyógyintézetbe inkább hátrány, mintsem előny, ám amikor huszadjára mondod el, mi történt azon az éjszakán, majd huszadjára is ugyanaz a kudarcot jelentő sóhaj hagyja el a kezelőorvosod ajkait, akkor megfogalmazódik benned egy keserű és fájdalmas gondolat: Soha nem jutsz ki abból a fehérre mázolt pokolból.

Akkor jössz rá, hogy taktikázni kell. Legalábbis ha nem akarsz ott megrohadni a ronda pizsamádban posvadva, a vicces feliratos pólóid és a laptopod nélkül.

Két hónap után úgy döntöttem, jó kislány leszek.
– A levélhullásról tartottam hazafelé anyáékkal. – Kezdtem bele a mesémbe, miközben tekintetemet az ablakra tereltem.

A város elmegyógyintézete négy éve töretlenül az ország legszebb intézményének számitott, amit főleg a belső udvara miatt érdemelt ki. Négy kertész tartotta tökéletes rendben a gyepet és a rózsákkal, nárciszokkal teli ültetett kertet, a takaritóknak pedig a szobák rendben tartása mellett kötelességük volt a kerten végig ívelő járdát is tisztán tartani. Nem volt egy levél, egy üdítős doboz, zacskó, esetleg cigarettacsikk se a macskaköves úton.

Ettől függetlenül már már gyomorforgató volt a kert látképe. A sok, magáról szinte mit sem tudó beteg, akik a padokon ültek, esetleg állva meredtek az ég felé, de olyanok is akadtak, akik az ápolók segítségével sétálgattak, vagy rosszabb esetben a kerekesszékeikben tolták őket. Én soha nem mentem ki, legfeljebb az éjszaka leple alatt rágyújtani. Nem volt kedvem végig sétálni a bolondok között. Annyira azért nem éreztem magam otthonosan.

Két féle emlék mosódott össze az elmémben arról az éjszakáról. Az egyik valódi volt, a másikat pedig hallani akarták a számból. Aznap úgy döntöttem, legyen nekik gyereknap.

– Az autóban Kenny Rogerstől szólt a The Gambler című szám. – Folytattam a mese délutánt – Apa hangosan énekelt, anya pedig folyamatosan csitította. Talán a Maynoothi erdőben lehettünk, amikor megkértem apát, hogy halkítsa le a zenét, mire ő a visszapillantóból hátranézett. Arra kért, hogy ne legyek ennyire rossz kedvű, inkább énekeljek vele. Talán akkor ugrott elénk a szarvas. Gondolom. – Az utolsó szót annyira, de annyira le akartam nyelni, mégis kicsúszott a számon.
Az orvosra néztem, és magamra erőltettem egy mosolyt, de Dr. Philip Stone olyan tökéletesen betanult fapofával nézett vissza rám hatalmas kerettel megáldott szemüvege mögül, hogy rögtön lehervadt a mosoly az arcomról. A férfi fiatal volt, de több ősz hajszállal büszkélkedhetett, mint egy nyolcvanéves. A sok stressz, meg a bolondokkal való érintkezés kikészítette szerencsétlent.
– Tehát most ezt fogjuk csinálni, Everlice?
Reménykedtem benne, hogy nem ugyanarra gondolunk.
– Elkezdünk jó úton haladni?
– A tegnapi ülésünkön azt mondtad – Lapozott egyet visszafelé a noteszében – Idézem: Az a szőke ribanc megölte a szüleimet. Anya holtteste a földszinten, apáé a szobám előtt hevert. Mikor meglátott, nekem támadt, majd elájultam. Amikor felkeltem, egy székhez voltam kötözve. Az a beteg állat telefonált valakivel. Bámulatos képességeimnek hála kiszabadultam, teljes erőmmel neki mentem, de ő felrepült majdnem a plafonig, majd egy fénysugárral elkábított.