Először nem érdekelt annyira, hogy barátkozni akarjak vele. Igen, megvoltak ezek az érzések és érdekelt, mint ember, de mint barát, még nem. És akkor kezdődött a saját sírom ásása, amikor elkezdtem megismerni. Meglepően jól viszonyultunk egymáshoz. Úgy osztottuk meg a titkainkat egymással, mintha tíz éve töretlen barátságunk lenne. Megbíztam benne és úgy éreztem, hogy ő is bennem. Már az elején lehetett látni, hogy az egymás fontosságának aránya nem éppen hasonló. A saját érzéseim alapján olyan hatvan és negyven arányban fontosabb volt nekem, mint neki én. Ez akkor már nyílvanvaló volt, amikor ezt tényként közölte velem a vége felé. De ez nem érdekelt. Bármit csinált, egyre jobb és közelibb barátot láttam benne. Minden nap egyre fontosabb lett. Majd jött a hullámvölgy kezdete, amikor kevésnek éreztem ezt az egészet. Az előző sztorik után szükségem volt arra, hogy valaki kimondja azt, hogy neki legalább számítok, mint barát. Ez nem történt meg, még akkor sem, amikor utalt rá, hiszen később cáfolta. Sőt, állítása szerint csakis azért mondott hasonlókat, mert én azt akartam hallani...
YOU ARE READING
Bar/átok
Short StoryTörténet a barátokról, akikről mindíg kiderül, hogy nem azok, akiknek mutatják magukat.
