Kert a semmi közepén

1. Levegő

Elfogyott a levegő. A vér egyre hangosabban dobolt a fülében. A tüdeje összeszorult, a torka pedig égni kezdett. Minden sejtje arra ösztönözte, hogy lélegezzen. A szíve pedig visszaszámlálóként kezdett egyre erőteljesebben verni.

Két perc öt másodperc.

Két perc négy másodperc.

Két perc három másodperc.

Körbetapogatózott a sötétségben, de csak annyit tudott megállapítani, hogy egy szűk helyen van. Megpróbált felúszni a felszínre, viszont hamar rá kellett jönnie, hogy alig tudott mozdulni.

Egy perc tizenkét másodperc.

Egy perc tizenegy másodperc.

Egy perc tíz másodperc.

Kezdett úrrá lenni rajta a pánik. Kábelek akadtak az ujjai közé. Megpróbált kibújni belőlük, de már menthetetlenül összegabalyodtak körülötte. Belerúgott a falba. Mélyen, visszhangosan döngött, talán át tudja törni. Az ütései azonban lassúak és erőtlenek voltak.

Huszonhat másodperc.

Huszonöt másodperc.

Huszonnégy másodperc.

Enyhén sós víz szökött a tüdejébe. Úgy marta belülről, mintha méreg lett volna. Tovább dörömbölt a falon, de lassan kezdte elhagyni a maradék ereje is.

Tizenhét másodperc.

Tizenhat másodperc.

Tizenöt másodperc.

Elernyedtek a végtagjai. Megtett minden tőle telhetőt, de ez egy lehetetlen helyzet volt. Legalább megpróbálta.

Kilenc másodperc.

Nyolc másodperc.

Hét másodperc.

Halvány, hideg fény gyúlt előtte. Vibrálva táncolt a szeme előtt. Ahogy jobban megnézte, egy homályos folt jelent meg benne. Egyre nőtt, végül pedig már egészen emberinek tűnt. De valószínűleg csak képzelődött.

Három másodperc.

Két másodperc.

Egy másodperc.

Kialudt a fény. Könnyű, lassú sötétségbe merült. Örökkévalóságnak érződött, de csupán egy pillanatig tartott. Valaki erővel kitépte belőle és visszahúzta a fizikai világba. Fagyos hideg csapta meg a bőrét, de még mindig nem kapott levegőt. Hátrafeszítették a fejét és kirántottak valamit a torkából. Egy másodperc volt az egész, de olyan érzés volt, mintha szögesdrótot húztak volna ki belőle. Felköhögött. Véres folyadék szivárgott a szájából és az orrából, majd levegő áramlott a tüdejébe. Úgy kapkodta, mintha egy életre valót akarna hirtelen beszívni. A mellkasa és a torka is égett. Újból és újból felköhögött. A szíve olyan hevesen vert, mintha az is ki akart volna ugrani a torkán.

Kemény, érdes padlón hevert. Megpróbált feltápászkodni, de annyi ereje sem maradt, hogy a fejét felemelje. A szemét zavarta a homály és a helyenkénti erős fény váltakozása. Nem messze előtte, egy lámpa vörösen villogott. Valahányszor felgyúlt, egy zilált alak körvonalai rajzolódtak ki a fényében. Valahogyan, a tömérdek tompa, összemosott zaj közül élesen kihallotta a zihálását. Egy karnyújtásnyira térdelt csak tőle, de olyan volt, mintha egy üvegen keresztül látná őt. A ruhája átázott, hosszú sötét haja az arcára tapadt. Tett egy haszontalan kísérletet, hogy megtörölje az arcát, majd felé fordult. Kérdezett tőle valamit, viszont a szavai összefolytak az egyre fokozódó zajjjal. Csak a hangjának kellemes mély dallama jutott el hozzá. Újra próbálkozott. Ezúttal más nyelven szólt hozzá. A szavakat hallotta, de értelmezni képtelen volt őket. A harmadik kísérletét már megértette.

- Jól vagy? – lehelte élesen a szavakat.

A kérdés egyszerű volt és borzasztóan ostoba. Ha nem fájt volna még a levegő vétel is, biztosan kiröhögte volna. Ennek ellenére megpróbált válaszolni. Megfeszítette a torkát, de képtelen volt egyetlen szót is kipréselni magából. Helyette enyhén bólintott. Érezte, ahogy a durva padló közben horzsolja az arcát, viszont ez olyan elenyésző dolog volt, hogy ügyet sem vetett rá. Az alak megkönnyebbülten sóhajtott. Levetette magáról a kabátját és ráterítette. Majd egy kézzel finoman felemelte a fejét és a kabát egyik úját az arca alá tűrte.

- Mindjárt visszajövök. – mondta és elszaladt.

Egy rendkívül hideg örökkévalóságnak érződött, mire visszaért. Meleg törölközőt és takarót hozott. Megtörölte, bebugyolálta, majd felrakta őt egy hordágyra. Közben folyamatosan beszélt hozzá, de a szavai egyre kevésbé érték el a tudatát. Folyosókat és váltakozó fényeket látott. Érezte, hogy viszik, de elképzelni sem tudta, hogy hova. Egyre fáradtabb lett. Lassan alig tudta nyitva tartani a szemét. Végül újra belesüllyedt a sötétségbe.