a Kéz, amit Fogtam - sanhwa ff. ✓

25

Levegőért kapkodnék, de a sok víz amit felköhögök, ezt párszor megakadályozza. Össze vagyok zavarodva, nem értem miért történt ez az egész. A sokk hatására sírni kezdek, amin nem segít az, mikor megérzem a fájdalmat a három törött ujjamban.

A hideg csempén fekszem, tőlem balra pedig Seonghwa térdel. Semmilyen érzelmet nem mutat, csupán némán figyel. Bár, nem mintha én sok dolgot tudtam volna mondani neki. Rémült voltam, majdnem megölt. Sőt! Biztos vagyok benne, hogy újra kellett élesztenie! Hiszen erről már Hongjoong is beszélt. Nem én vagyok az első.

Mikor kábé megnyugodtam, még akkor se mondott semmit. Felültem, lábaimmal próbaltam valahogy takarni fedetlen részeim, de nem volt igazán szükség rá. Hiszen ő egyszerűen felállt, és elhagyta a fürdőt. Féltem, hogy talán hamarosan ismét visszajön, szóval az ajtóhoz siettem és kulcsra zártam. Azt is bal kézzel, hiszem a jobbom teljesen haszontalan. Ujjaim még mindig furcsa irányba voltak törve. Vissza kéne rántani a helyükre, de ordítani tudtam volna, mikor hozzá értem.

Kicsit próbáltam lenyugodni. Mély levegőt vettem, valami jóra gondoltam. Mert hát engem annyira megrázott ez az egész, hogy majdnem hánytam is. Ilyen pocsékul lehet még sosem éreztem magam.

Olyan tíz perc után kimerészkedtem. Csak egy törölköző takart, de nem érdekelt. Wheein szobájába mentem. A nő aludt, de nem zavart. Felkeltettem, és nyugodtan hívhat bárki önzőnek, azt hiszem ez most fontosabb mint az alvás.

- Veled mi a franc van? - morogta amint meglátott az ágya mellett.

- Segíts..! - szinte vonyítottam, ahogy kipréseltem magamból ezt az egyetlen szót, majd meg is mutattam neki a problémám forrását. Erre viszont már ő is elszörnyedt.

- Ezt hogy csináltad?! - felpattant az ágyból és magához vette a kezeim.

- Seonghwa eltörte! Kérlek, csak rakd vissza a helyére! - sírtam kétségbeesetten.

Nem kérdezett semmit, erősen a mutatóujjamra fogott és a helyére rántotta. Azt hittem összeesek, de csak az ajkam harapva hagytam, hogy másik két ujjamat is egy-egy hirtelen mozdulattal egyenesbe állítsa. Így már nem fájt annyira, de továbbra is éreztem. Mozgatni nem igazán tudtam, de legalább nem egy derékszöget akarnak utánozni.

Wheein ezután a fürdőbe tessékelt engem, hogy valamivel bekenje és fásliba tekerje. Közben elmeséltem neki, hogy mi történt. Persze ő közel sem tud annyit a szüleiről mint én, szóval nem mondhattam el mindent, és így nem is igazán értette Seonghwa reakcióját.

A szobájába akart menni hogy leszidja, de nem engedtem. Csak még jobban bele fog kavarni az egészbe, azt pedig végképp nem akarom. Egyellőre azt se tudom, hogy ezt hogyan fogom vele megbeszélni.

***

Másnap nem találkoztunk. Dolgozott, este pedig nem jött vacsorázni. Bármi is legyen az oka, én nem voltam annyira kíváncsi rá, hogy megkeressem. Nem vagyok hajlandó arra, hogy én nyújtsam a kezem, mikor nekem vannak eltörve az ujjaim. Borzalmasan fáj, de Wheein gondomat viselni.

Nagyrészt a szobámban vagyok, ő pedig időnként benéz, hogy minden rendben-e, vagy hogy kell-e egy kis segítség. Elmondása szerint beszélt Seonghwával, de csak annyit mondott neki, hogy jobb lenne hamar megbeszélni a dolgot.

Azt hiszem sikerült megfogadnia a tanácsát, hiszen délután hat fele be is jött a szobámba. Csak egy pillantást kapott tőlem, majd vissza is néztem a laptopomra, mivel én éppen az ágyban feküdtem, a kis monitoron pedig mesét néztem.

-

Mit csinálsz?

- Krumplit pucolok - válaszoltam mintha valóban így lenne, pedig belül máris felidegesített ezzel a kérdéssel.