a Kéz, amit Fogtam - sanhwa ff. ✓

18

Már harmadik napja, hogy Seonghwa elment. Már voltam a kis sarki boltban, vettem magamnak fogkefét, fogkrémet, egy karton vizet és egyéb dolgot, amire úgy gondoltam szükségem lehet. Eddig kétszer jött el a házhoz egy idős asszony, mindkétszer kimchit hozott.

Most is kimchit kaptam, viszont ezúttal egy fiatal lány hozta. Megköszöntem és elvettem tőle. Az idős asszony ezután mindig elment, de ő hirtelen beszélni kezdett hozzám.
- Láttalak az újságban! - hadarta le, mielőtt még el tudtam volna tőle köszönni. De még ezután se tudtam beszélni, hiszen gyorsan folytatta. - Azt mondták, a neved Park Hyunjun, de igaz ez? Kérlek, mondd meg! - szemei kétségbeesettek voltak, mintha csak az élete függne a válaszomtól.

- Ne haragudj, de nem ismerlek... Miért törsz rám ezzel ilyen hirtelen? - kérdeztem furcsállva
.
- Bocsánat. A nevem Seol Yoona. Az édesanyámat keresem. Elrabolták - mondta ezúttal sokkal visszafogottabban, de a szemében továbbra is ott volt a nagy magabiztosság.

- Értem... - pillantottam el róla, hiszen nem értettem, miért fontos, hogy ezt én tudjam.

- Seonghwa bácsi hozott ide. Ő kérte meg a mamám, hogy főzzön rád. Sosem említette, hogy lenne unokaöccse. Még csak testvére sincs, szóval kérlek..! - közelebb lépett és összetette a kezeit. - Segíts nekem! Kije vagy neki? Honnan ismered?

- Ne haragudj... Yoona. De erről nem igazán szabadba beszélnem.

- Kérlek! - szeméből könnyek szöktek elő és a karomba kapaszkodott. - Tudom, hogy tudsz valamit! Te vagy a fiú, akit elraboltak! Tudom!

- És akkor mi van? Nincs közöm az anyádhoz! - léptem el tőle, mire ő sírni kezdett.

- Kérlek! Meg kell találnom!

- Ezt elhiszem, de nekem mi közöm van ehhez?

- Hát... Hát téged is elraboltak... - törölgette a szemeit. - Seonghwa bácsi műve, ugye? Kérlek, mondd hogy így van... - suttogta kétségbeesve. Sóhajtottam egyet, majd végül csak bólintottam egy aprót. Egyből felcsillantak a szemei.

- Viszont most válaszolj - kezdtem bele, mielőtt még újból megszólalt volna. - Ki ő neked? Miért hívod Seonghwa bácsinak?

- Mikor kisebb voltam, sokszor segített nekünk. Ha jól emlékszem, mert a szülei jó barátságban volt az anyukám családjával. De ő mindig is fura volt nekem... A levegő körülötte nehéz és sötét. Anyukám nem hallgatott rám és közel kerültek. Majd miután elrabolták, többet nem láttam Seonghwa bácsit sem. Ez három éve történt - mesélte el, ami engem azért mégis csak gondolkodásra késztetett.

Viszont... Ha jóban voltak már előtte is, mi oka lenne tovább adni?

Hülyeség.

- Nem hiszem, hogy Mr. Parknak köze lenne ehhez - mondtam végül. - Ha kedvelték egymást, biztos hogy nem adta volna el...

- Tessék?? Eladta?! - akadt ki teljesen.

- Nem! Épp ezt mondom, hogy nem!

- Miért adta volna el? Mi oka van rá? - mintha kezdte volna elveszteni a fejét. Ledobtam a kaját az asztalra, őt pedig behúztam a házba, hogy le tudjam ültetni a kanapéra.

- Figyelj... - ültem le mellé. - Mr. Park hallja, amit mondok, és amit te mondasz. Ez a nyaklánc mindent rögzít - mutattam a nyakamra.

- Nem érdekel! - kiáltotta.

- De érdekelni fog, ha majd Mr. Park meg akar ölni mindkettőnket! - vágtam rá felindulásból. Már régen sokat mondtam, ezt én is tudom. Viszont volt egy olyan érzésem, hogy ez a lány még az én segítségemre is lehet. - Figyelj... Sok dolgot tudok róla. De ehhez először meg kell szabadítanod a nyaklánctól, különben nem tudok segíteni.