a Kéz, amit Fogtam - sanhwa ff. ✓

24

- Ma mit szeretne a fiatalember?

- Szeretnék... Egy joghurtot.

- Egy joghurtot? - nagyra nyíltak a szemei, majd bólintott párat. - Rendben... Milyen joghurtot szeretne a fiatalember?

- Nem tudom. Édeset.

- Mint egy kása?

- Akár - bólintottam, mire sóhajtott.

- Fura ma a fiatalember... - motyogta orra alatt, majd elment. Én csupán egy büszke mosollyal kapartam elő zsebemből a nyakláncom és azt nézegettem, amíg vártam.

Ma még nem találkoztam Seonghwával. Kihasználom a szabadság érzését, most hogy nem szorítja lánc a nyakamat.

- Jó étvágyat, ehhez az... akármihez! - tette le elém a tálat a férfi.

- Ne haragudj rám, nincs étvágyam - mosolyogtam, de csak felhúzta az orrát és elvonult.

Felkuncogtam és enni kezdtem. A harmadik falathoz még el se jutottam, mikor hirtelen valaki az asztalnak támaszkodott két oldalamon. Kezeit persze egyből felismertem, meg a vékony karkötőt, amin egy kis kulcs lógott.

- Mi az? - hajtottam fel a fejem, így találkozott a tekintetünk.

- Csodálkozom, hogy még itt vagy... - mondta, és közben egyik kezét a nyakamra vezette és halványan simogatott.

- Miért? Én mondtam, hogy nem fogok elmenni - halvány mosolyt húztam és a kezére tettem a sajátom.

- Egyáltalán nem félsz?

- Nem hiszem - ráztam lassan a fejem. - Amúgy is erősebb vagyok nálad, nem tudnál nagyon ártani! - nevettem.

- A szüleim is erősebbek voltak nálam... - jegyezte meg, mire viszont egyből elhalkultam. Hiszen igaza van. Egy kés ellen még én se tudnék sokat tenni. - Ne aggódj, San... Téged szeretlek - mosolygott halványan és kicsit közelebb hajolt. - Amíg nem fordulsz ellenem, semmi bajod nem lesz. Ezt te is tudod.

- Persze, tudom... De akkor se fér a fejembe, hogy hogyan voltál erre képes tizennégy évesen... - eltoltam magamtól, majd felé fordultam, hogy ne kelljen a nyakam kitörve beszélgetnem vele. - Én azt hittem, egyszerűen valahogy megmérgezted őket...

- Hát mivel a sajtó mérgezés gyanújával hozta le a hírt még annó, így nem csoda. Szinte minden forrásban mérgezésre gyanakodtak. És valóban, ennyivel le akartam tudni én is, de... végül máshogy sült el a dolog - vont vállat, mintha egyszerű lenne beszélnie róla. - Tudod, van cseresznye, aminek magjában amigdalin van. Ha véletlen megeszed, a szervezeted cianiddá alakítja, sok cianidtól pedig mérgezést lehet kapni.

- Áh, így már értem a magos részt... Nos, ma is tanultam valamit! - mosolyogtam szélesen.

- Bizony - kuncogott, majd kihúzva egy széket leült mellém. - Délre ügyfelet várok. Addig majd megint vendégszobában leszel, jó?

- Oké... De ezúttal nehogy úgy gyere értem, hogy eladtál, mert huh..! Nagyon mérges leszek... - morogtam, amin csak nevetett.

- Ne aggódj, nem csinálom megint. Könnyű dolgom lesz ezúttal. Valószínűleg meghívom ebédre, de szerintem kettő körül majd elmegy.

- Na remek... - forgattam a szemeim. - Ismered is hogy ebéddel várod, vagy csak nyalni akarsz neki?

- Én senkinek nem nyalok... - válaszolta flegmán. - Kedvességből hívom meg, ha már utána az ő munkájából fizetem a villanyt. Lehet majd a végén el se fogadja, szóval lehet hamarabb is végzek.