DAIKI

16. Fejezet

DAIKI POV

Nem tudom, hogy értette ezt Hinata, de nem fogok ezen rágódni. Yuyival most rendben vagyunk, nincs semmi arra utaló jele, hogy rosszulléte közeledne. Rengeteg szaron túl vagyok már ennyi idősen, szóval nem fogom hagyni, hogy ez maga alá temessen.

Amúgy Yuyi már egy hosszabb ideje semmi jelét nem mutatja, hogy akár egy kicsit is rosszul lenne, épp ezért teljesen rám függött. Minden nap megvár az iskola előtt, Izumival eddig beszélni sem volt lehetőségem, mert a lelkemre kötötte, hogy nélküle ne tegyem meg.

A telefonom nagyrészt ki van kapcsolva, mert félek Yuyi azt hiszi, hogy amikor írok csoportba Hinatáéknak, más nővel társalgok vagy éppen fiúval. Hinata miután a jövőmbe nézett, aznap még Yuyi beszélt velem róla és arról, mennyire féltékeny lett azért, mert Hinata megölelt. Azóta próbálok nagyobb mértékben távolságtartóbb lenni a lánnyal, de a mai napon úgy tűnik betelt nála a pohár.

- Miért húzódsz el tőlem?

Nem tudom mit válaszolhatnék erre. Mert nem akarom, hogy Yuyi féltékeny legyen?

- Nem is írsz már nekünk - tesz rá egy lapáttal Ren is.

Nem tudom ismét mit válaszoljak. Kissé összehúzom szemöldökeim. Yuyi most órán van, szóval nem lehet baj, ha elmesélem nekik az okokat...

- Félek Yuyi féltékennyé válna.

- Ja, jó de ez nem jelenti azt, hogy minket meg el kell hanyagolnod. Alapon, miért lenne azért féltékeny, mert összeér a könyökünk? - úgy tűnik Hinata jól fogadta.

- Hinata, nem hallod?! - Ren úgy tűnik kevésbé. - Jár a senseijel! Nem hallottad?

- Micsoda?!

Négy szem szegeződik rám kissé furcsa grimasszal. Nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek, de a nevetés előbb szalad ki a számon.

- Hát, már egy ideje... - vakargatom tarkóm picit kínosan oldalra pillantva.

- Mióta?

- Talán négy-hat hónapja...

- Mi van? Elmebetegek vagytok?!

- Hinata! - szól rá Ren. - Ha szeretik egymást nem bánom, de haver, ezt átgondoltad? Nem akarja, hogy velünk beszélgess, nem akarja, hogy hozzánk érj. Ez nem tűnik egészséges kapcsolatnak.

Megvonom a vállam.

- Igazából mióta Izumi megtudta, azóta ilyen. Volt egy kisebb galiba azt követően, ami miatt arra gondoltam, hogy talán lehet jobb lenne figyelni az apró részletekre.

- Mármint milyen részletek? 

- Olyasmire gondolok, mint mikor egy picit szomorúbban vagy dühösebben néz. Illetve arra, hogy ne adjak okot arra, hogy azt higgye megcsalom...

- Bolond vagy - fogja a fejét Ren. - Hidd el, ha annyira bízna és szeretne, nem lenne gondja azzal, hogy VELÜNK lógsz.

- Helyes meglátás - ért egyet Hinata.

- De nem akarom megint, hogy kórházban kössön ki - felelem ezt nagy elgondolkodva, de mikor rá jövök hogy fogalmaztam, elnevetem magam. Kössön. Kössön ki. Eszembe jut mikor felkötötte magát, ez csak egy szójáték. Bár remélem tényleg ennyi, és nem pedig egy érzéketlen majom vagyok.

- Jézusom... - Hinata megrökönyödve néz rám. - Te tőle fogsz szenvedni!

~*~

Nem mondta el Hina mire gondolt az alatt, hogy miatta fogok szenvedni. Nem mondta, de azt mondta bármi van, hívjam vagy írjak neki sőt, kötelezővé tette.

Hát nem túl kecsegtető ez a tudat, hogy Yuyi miatt fogok szenvedni, de nem veszem biztosra. Hiszen maga Hina mondta, hogy a jővőképek lehetnek nem éppen igaziak, tehát bőven lehet azaz eshetőség is, hogy változni fog az egész. Lehet jól jövök majd ki a kapcsolatból.

Kifelé menet megpillantom Izumit, ahogy a barátnőivel beszélget. Tudom, hogy Yuyi is részt akar venni a beszélgetésben, de muszáj vagyok pár szót váltani vele.

- Izumi, velem jönnél egy pillanatra? - a barátnői kérdő tekinteteikkel nem foglalkozom, Izumi bólintva egyet jön velem az egyik padhoz. - Sajnálom, ami múltkor történt. Nem emlékeztem, hogy mondtad volna, hogy várjalak meg. Teljesen véletlen sült el minden úgy, hogy... hát láttad végülis - kicsit esetlennek érzem magam. Izumi azonban elmosolyodik.

- Nem gond, bár meglepett. Nem is tudtam, hogy ilyen izgalmas kapcsolatos van - könyök fel az asztalra. Velem szemben ült le, szóval hozzá sem érek és tisztes távolságban is vagyok tőle. - Azonban nem értem Yuyi miért pofozott fel. Nem fogom elmondani a titkotokat, de nem tűnt a sensei akkor beszámítható állapotban.

- Azt hitte meg fogom csalni, veled... kissé kusza a történetem vele.

- Az biztos. Kíváncsiskodnék, de nem hiszem, hogy ennél többet mondanál... - igazából eltalálta, tényleg nem. De egy valamit még mondhatok neki.

- Köszönöm, hogy tartod a szád. Sokat jelent - mosolyodom el felé. Yuyi abban a pillanatban lép ki az épületből, mikor elköszönök tőle. Biztos látta, hogy Izumival beszéltem, de meg tudom majd neki magyarázni.

- Miért nem vártál meg? - épp elé érek és köszönnék, de ő kevésbé tűnik jókedvűnek.

- Azt hittem sokáig maradsz.

- Látod nem - veti oda lesújtó pillantást követően. Nem igazán értem a problémát.

- Öt perc volt csak, nem több - teszem hozzá. - Nem is értem hozzá, ő sem hozzám - elindul a kapu felé, én pedig követni kezdem. Érzem Izumi tekintetét rajtam.

- Akkor is azt beszéltük meg, hogy a jelenlétemben fogunk beszélni vele! - fordul felém, miközben a kapu felé robog. Elöntötte megint a méreg Yuyit.

- De nem történt semmi, tényleg - fogom meg csuklóját, de kirántja kezemből sajátját.

- Nem érdekel, megszegtél egy egyszerű ígéretet! - a kapunál elfordul, miután kiért rajta. Megállok egy pillanatra és vissza nézek Izumi kérdő tekintetébe. Megvonom a vállam felé nézve még mindig, majd egy sóhajtás után követem Yuyit.