DAIKI

10. Fejezet

DAIKI POV

Másnap a kapuban cigizve megpillantom Yuyit, megint előbb jött a kelleténél.

- Sensei - állítom meg, mire végre hajlandó felnézni. Úgy tűnt nagyon a gondolataiba volt mélyedve.

- Jaj, ne haragudj, csak nagyon belemerültem a gondolatiamba. Mondd csak!

Veszek egy mély levegőt.

- Megtanulom, mikor van a születésnapja. Már tudom mit jelent az hogy tetszés. Hajlandó vagyok törődni magával, szeretnék több időt magával tölteni. Ha esetleg eljönne velem egy randira... - kissé nem áll a számra ez a beszéd, de Yuyi ahogy látom majd kiugrik a bőréből.

- Rendben - mondd csak ennyit, de az arca egyszerűen sziporkázik. - De titokban kell tartanunk - teszi hozzá azért. Bólintok.

- Nem probléma - vonok vállat lazán. Nekem aztán tényleg nem probléma. - Akkor most mi... járunk ugye?

- Daiki! - nevet fel jóízűen. - Persze, hogy járunk! - mosolyogva fordul az iskola felé. - Találkozzunk ma iskola után - bólintok.

- Jobb lenne a kávézóban?

- Nem, oda majdnem minden tanár megy. Gyere át hozzám, és elmehetnénk valamerre. Pár megállóra van egy jó park, ahol fixen mi lennénk - mosolyából tudom, hogy hihetek neki. Mintha el is veszett volna a gondolataiban egy pillanatra.

- Rendben - miután ezt megbeszéltük elindul, de vissza fordul.

- Megcsókolnálak, de nem tudom most megtenni - mondja mindezt piros arccal. Sietve elfordul és az iskola épületébe szalad.

- Cehh - mosolyodom el végül. Elszívom a kezemben lévő égő káros cigarettámat, majd elindulok csengetéskor befelé.

~*~

Mikor vége a sulinak, mielőtt elindulnánk kamuból haza Yuyival, összenézünk. A titkolózás jó dolog, de egy idő után remélem nem lesz teher a számunkra. Elindulok kis idő múlva otthonról Yuyi sensei háza felé, anya nem kérdezte hova megyek szóval nem is akartam neki beszámolni ha nem muszáj.

- Oh, Daiki - Yuyi átvette iskolai egyenruháját, egy narancs színű pólóra meg egy fekete nadrágra.

- Kész van? - kérdésemre kapkodva körbepillant a környéken, majd a pólóm nyakrészénél fogva beránt az előszobába.

Elég otthonos lakása van. Azt hiszem most vagyok itt először, mármint bent a házban. Leginkább a barna szín dominál, meg a fekete, de a legtöbb bútor kétségkívül világos barnában lelhető. A padló egyszerű parketta.

- Otthonos - mondom ezt azután, hogy látványosan körbenéztem.

- Köszi, próbáltam szépen berendezni - a kanapéja felé terelget. - Még kell egy kis idő, mire elkészülök!

- Miért nem maradunk itt? - kérdésemre megilletődik.

- Nem bánnád?

- Nem, ülj ide - rántom magam mellé. - Megy valami a tévédben?

- Tévézni akarsz? - pillant rám úgy, mintha ezt valóban komolyan gondolnám. Amúgy, igen.

- Nem...?