DAIKI

5. Fejezet

DAIKI POV

Riadtan és izzadtan kelek fel az ágyamban, félig lelóg rólam a takaró amelyet szorongatok teljes erőmből. Megint egy újabb kibaszott szaros álom régről, amikor még apám velünk lakott. Emlékszem minden pillanatára.

Kicsiként miután végeztem az általánosban, megvártam míg egy szintén arra felé lakó diák végzett az óráival. Apám nem jött értem soha, hiszen ha tehette a haverjaival berúgott, anyám pedig az új sebek miatt nem mert eljönni értem.

Megvártam míg a negyedikes Ino végez, majd követve őt tudtam hazatalálni. Otthon minden a régi volt, a reggeli veszekedés következtében kiömlött kávé szétfolyva a padlón, ami pedig a kiöntőjét illeti darabokra törve az asztal alatt. Tányérok és székek mind szanaszét, a nappaliban lévő TV pedig betörve tette tiszteletét. A távirányítóra léptem, hirtelen bekapcsolt a TV amiről azt hittem már lőttek neki.

- Daiki - anya megkönnyebbült hangja hallatszott a szoba felől. Apró teste zúzódásokkal és sebekkel volt teli, szája és szemöldöke felszakadva és arccsontjánál egy hatalmas folt volt. Szívszorító látvány lett volna annak, aki nem szokott hozzá ehhez.

- Anya... - odamentem hozzá és megöleltem. - Megjöttem.

Anya halkan sírni kezdett, majd lekuporodva elém öleltem át rázkódó testét.

~*~

Aznap még nem ettem, anyától nem vártam el azt, hogy megfőzzön. Hiszen járni alig tudott. A nap eltelt, picit elkezdtem takarítani, hiszen tudtam ha apu megjön anyát veszi majd elő helyettem; mikor kint volt a gyámügy hetekig sőt, hónapokig nem nyúlt hozzánk, de annak már két éve. Azóta igyekezett engem kihagyni a vitákból (illetve leginkább anya kapta meg az oroszlánrészt), hiszen ha bajom esik a nagy hír és botrány mellett miszerint a milliárdos Park családjánál gyámügy járt, mellette még az igazság is ronthat a helyzetén.

Mikor úgy éreztem végeztem a takarítással mely nem volt tökéletes, anya mégis mindig megdicsért utána, hiába tudta, hogy apunak ez nem lesz elég. Sosem várt tőlem többet és azt sem, hogy helyette takarítsak, mégis mikor elsősként ezt megtettem, rendkívül hálás volt.

Azóta pedig minden nagyobb vita után, mikor tányérok és poharak törtek el kitakarítottam.

A Rohadék hamarosan haza ért, anya a hangulatos filmezésünket abba hagyva kapcsolta ki a TV-t és vonult be a szobájába. Tudta, hogy apu ott fogja elsőnek keresni, de nem akart hozzám elbújni. Hiszen akkor én is kaptam volna. Mindig, akárhányszor közéjük álltam.

Hangos ajtócsapódás, léptek zaja. A kanapén ültem mikor találkozott tekintetünk apuval.

- Főzött anyád? - ha nem válaszolok megver.

- Nem - felhúzta orrát, láttam ahogy elkezdi magát teljesen felsftuffolni. Ahogy a szoba felé vette az irányt hallottam anyám sikolyát, az első ütés hangját. Nem sírtam. Nem tudtam sírni. Annyiszor hallottam már ezt, hogy szinte hozzá szoktam. Anya síró hangját, ahogy könyörög apunak hagyja abba, apu hörgését és kiabálását. Akkor mégis nagyon rosszul esett ez az egész, megijesztett és azt akartam, hogy anyának ne essen nagyobb baja.

Beszaladtam, megragadtam apám ökölbe szorított kezét de amint meglátta ki akadályozza meg az ütésben, lekevert egy hatalmasat. A falnak vágódtam.

- Olyan mint az anyja! - lépett elém és elkezdett rugdosni a földön, majd mikor látta jól összehúztam magam ahhoz, hogy ne legyen nagyobb sérüléseim, elvette kezeim az arcom elől, és ököllel vágott arcomra egy hatalmasat. Aztán a gyomromat. Aztán levette az övét, majd azzal vágott rám néhányat.