DAIKI

3. Fejezet

DAIKI POV

Yuyi Sensei megengedi nekünk, hogy úgy folytassuk tovább az edzésünk ahogy eddig is tettük. Hála istennek, a végén elpuhulnék.

Mivel tudom mi a dolgom, így nem habozok és váltok pár szót Rennel.

- Yuyi Sensei megengedte, hogy veled edzek, de jó lenne nem annyira kiborítani, hogy ezért esetleg felmondjon.

- Miről beszélsz? - a zsák már megadta magát. Megtörli izzadt homlokát.

- Nem akarja a Sensei megengedni, hogy Kobuto módszereit használjuk.

- Mondjuk tényleg elég kemény volt vele, sokszor sajnáltalak verni őszintén... - vakargatja meg tarkóját zavartan.

Elmosolyodom.

Valahogy nem éreztem nagyon különbnek az ütéseit mint amit apám mért rám mikor nem sikerült rendesen megcsinálnom a kérését. De pont erre az edzésre volt szükségem.

- Ezért hagyjuk ki a kampót - nézek fel a kampóra amire a zsákot akasztottuk fel. Normál esetben nekem kéne azon lógnom. Kobuto módszerei valóban kurva kegyetlenek voltak, de mintha tudta volna; a fájdalom hatására és a dühöm miatt előbb gyógyultam.

- Hogy érted?

- Kobuto mondta nekem, hogy nemsokára mehetne élesben is a dolog. Vagyis megküzdhetnénk egymással - Rennek felcsillan a szeme. Valóban egyszerűbb lenne neki is egy állati erő ellen  megmérkőznie mint mondjuk egy olyanéval mint akit mindennap lát és beszél vele.

- Szóval, azt mondod végre egy állat erejével mérhetem össze magam? - vigyorából látom mennyire örül is ennek. Yuyi sensei felé nézek, aki sokkolva áll a beszélő Hinata mellett.

Oldalra billentem a fejem. Miért aggódik ennyit egy tanár, egy amúgy is harcba küldő fegyver miatt? Olyan furcsa ezt az aggódást kapni ami nem elrejtve van előlem és őszintén, valahol jól is esik. Talán mindig azt akartam, hogy emberként viselkedjenek velem. Talán sosem akartam ide járni, talán sosem akartam egy fegyverré válni. Yuyi sensei mintha látná azt amit mások nem... Kobuto sensei látta mivel lehet hatni rám, mivel lehet arra sarkallni, hogy igenis igyekezzek felzárkózni a társaim mellé, de Yuyi pont az ellenkezője.

Bár lehet túlzok Yuyi sensei személyével kapcsolatban, elvégre nem biztos, hogy aggódik értem. Talán csak a munkája miatt aggódik, ha ez kitudódik eléggé megütheti a bokáját. Hiszen amit eddig Kobuto csinált az már teljes mértékben az ő feladata lenne tovább vinni. Na meg az a fránya felelősség, ugye...

- Nem lesz olyan mint Kobuto módszerei - mondom ezt leginkább Yuyinak. - Sensei, Kobuto Sensei szerint elérkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy Ren végül egy átalakult formámban küzdjön meg velem - Yuyi arca még mindig kétkedő és mintha nem hinne nekem. Heh, na igen. Megdörzsölöm szemeim, rám jött egy hatalmas álmosság amely nem éppen szerencsés így meccs előtt.

- Jól vagy? - kérdezi Yuyi sensei. Megint jól esik ez az egyszerű kérdés, amit feltett nekem. Számára ez mindennapos lehet, de nekem ez nem olyan. Kobuto sosem kérdezte meg hogy vagyok, még akkor sem mikor két bordám eltörte Ren az edzés során. Két teljes napomba került felépülni.

- Minden rendben - mondom ezt, de magától csukódnak le szemeim és hirtelen minden sötétté válik körülöttem.

~*~

Mikor felébredek egy horrorisztikus álomból melyben apám szerepelt, izzadtan és hevesen dobogó szívvel pattannak ki szemeim.

- Daiki? - ismerős hangot hallok meg magam mellől. Csak nem Yuyi sensei az?

- Maga miért van itt? - ülök fel és lesöpröm felsőtestemről az átizzadt takarót. Ekkor veszem észre, hogy Yuyi sensei kezét szorongatom annyira, hogy elfehéredtek ujjai. Elengedem gyorsan és megdörgölöm szemeim.

- Csak be néztem hozzád. Nagyon kimerült voltál, ezért ájultál el - fájnak a szemeim. Yuyi sensei a kezét ölébe helyezte, közben folyamatosan rám néz majd elkapja tekintetét rólam.

- Oh, értem... - kitakarózom és fel szeretnék állni, de Yuyi sensei azonnal felpattan és nyom vissza az ágyra gyengéd kezeivel.

- Pihenned kell. Nem engedek ebből, tényleg pihenned kell - néz szemeimbe komolyan. Valami azonban szembe tűnik.

- Most nem vörösödött el az arca, Sensei - mosolyomat látva azonnal el is pirul és kapja el vállaimról kezeit. Chh.

- Bocsánat, de jelenleg megfigyelés alá helyeztek. A tegnapi edzésed Kobutoval hagyott néhány begyógyulatlan sebet - utal az arcomat fedő kötésekre. - Szóval nem akarok engedni abból, amit az előbb mondtam.

- Hát rendben - engedek akaratának. Betakarózom és felé fordulok. - Minden diákjával ennyire kedves?

A férfi annyira elvörösödik, hogy őszintén tűnik inkább lánynak mintsem hímneműnek. Nem tud egyelőre válaszolni, a szemembe sem tud nézni.

- Nos... egyelőre te vagy Kobuto hibája miatt ilyen állapotban...

Majdnem felnevetek.

- Valóban.

Csend áll be közénk, Yuyi sensei nem akar elindulni semerre, de a szemembe sem néz egyáltalán. Ha belegondolok Yuyi sensei alapon egy nagyon kedves, aggódó tanár lehet. Furcsa belegondolni, hogy egy férfinek vannak lányos vonásai de itt van az élő példa, vézna és az arca akár egy lányé. Tipikus az a fajta, aki a manhwákban szokott lenni az a fél aki eltakarja magát szex közben, vagyis a tejszagú uke fiú. Vicces arra gondolni, hogy ha ez egy manhwa jelenet lenne, valószínüleg az alfa hímnek kéne kezdeményeznie mert nem bír a farkával, de ez a valóság. Nem vagyok álmos. Nem tudok aludni 5 órán keresztül úgy, hogy ne keljek fel. Most még is sikerült.

Yuyi Morin kattog az agyam folyamatosan. Lehet azért, mert ő az aki a legtöbbet foglalkozik az épségemmel, hiszen anyámat hiába értesítették elájulásomról tudta, hogy a nap végére jobban leszek.

Azonban a Sensei nem így tett, épp ellenkezőleg. Minden rezdülésem figyelemmel követte, ugyan igyekezett nem rám nézni és vörös arcát eltakarni. Kell ez a tovább tartó aggodalom, ez a törődés. Azt akarom, hogy csak nekem adjon ebből az érzéseiből.

- Peh... - nevetek fel halkan. Nem vagyok normális.

- Azt hiszem, nekem mennem kell - néz a fali órára Yuyi sensei.

- Nekem is - hazudom, mintha foglalkozna azzal anya, hogy mikor megyek haza.

- Eléggé beesteledett már...

- Hazakísérjem, Sensei?