DAIKI

14. Fejezet

DAIKI POV

- Yuyi!!

A kezemben lévő szatyor ami teli van nasikkal fájdalmasan koppan a padlón. Kiszaladok a konyhába, egy kést fogok  és a székre amit az előbb használt, felállva rá kezdem levágni a kötelet a galériás ágy támlájáról. Ez nem lehet. Yuyi nem halhat meg!

- Yuyi! - idegességemben izzad a tenyerem, kiejtem kezemből a kést. Nem lehet. Nem reagál semmire. Felveszem a kést és ismét vágni kezdem a kötelet, ami megadva magát Yuyi teste a földre esik. Azonnal mellé térdelek, megpróbálom felpofozni de semmi. Hívom a mentőket.

~*~

Mielőtt kiérnek, igyekszem az előbb elmondottakat csinálni, szívmasszázst és szájba fújást végzek. De semmire nem reagál. Mikor kiérnek, már nem fűzök sok reményt Yuyi életével kapcsolatban. Kiküldenek miközben munkálkodnak, jó fél óra múlva végül alább hagy a sietség, a pánik és ekkor érzem jó pillanatnak, hogy belépjek hozzájuk és érdeklődjek.

- Jól van? - a mentősök nem válaszolnak, csak rá terítenek egy lepedőt a derekáig és kihajtják a magukkal hozott gurítható ágyat. - Meghalt? - a mentősök arcán szomorúságot látok, de megrázzák nemmel a fejüket. Még él.

- Mióta lógott itt? - megvonom a vállam.

- Csak elmentem neki venni nassolni valót, mert azt kért.

- Egyedül hagyta?! - az egyik mentős fiú nagy hévvel és vádlón kérdez fel. Értetlenül nézek rá.

- Nem volt semmi jele annak, hogy ez történik majd vele, előző este még jól el voltunk!

- Viszonya volt vele, és nem tudott róla?

- Miről?

~*~

Kiderült, hogy bipoláris zavarral küzd Yuyi Mori. Az is, hogy mivel titkolta mindenki elől, hogy tud olvasni az emberek gondolataiban, rengeteg rossz érte és ezért költözködött mindig. A helyszínelők megállapították, hogy tényleg öngyilkossági kísérlet történt és nem pedig gyilkosságra utaló jelek.

- Yuyi Morival volt viszonya - kezdi az egyik rendőr a kihallgatásomon.

- Igen.

- Nem tudott arról, hogy bipoláris?

- Nem, egy szóval sem említette. Azt mondta, hogy tud olvasni az emberek gondolataiban, de ennyi volt az egész.

- Nem tudott. Valójában nem tud. Tévképzeletei vannak, azt hitte különleges képességei vannak. Valójában sok helyen megfordult, költözött egyfolytában. Nem egyszer volt kapcsolata a diákjaival.

- Értem... - válaszomra kicsit meglepődnek, de aztán letudják egy szomorú képpel.

- Tehát nem említette sem a betegségét, sem pedig a múltját.

- Semmit sem.

- Rendben. Ezek szerint nem is tudott semmiről.

- Friss a kapcsolatunk.

Ennyivel megelégednek.

~*~

A napok telnek, Yuyi jelenlétének hiánya nagy űrt hagyott az iskolában, de minden nap megyek meglátogatni a kórházban. Nem halt meg, de nem is ébredt még fel a sok altató miatt. Szerencsére sikerült vissza hozni őt az életbe, de ez nem jelenti azt, hogy minden rendben lesz vele mikor felébred. Azt mondták az orvosok, muszáj beutalni őt pszichiátriára. Legalább pár hónapra, hogy tudják milyen gyógyszereket kell szednie.

- Ez a felelősség rám fog hárulni? - az orvos úgy néz rám, mintha valami totális nagy hülyeséget kérdeztem volna.

- Igen? - pislant felém, akár egy idiótára.

- Miért akart meghalni? - kérdésemre az orvos látványosan elgondolkodik.

- Veszekedtek azon a napon, esetleg volt valami ami furcsán érinthette?

Kicsit elgondolkodom, és végül le is esik a tantusz.

- Azt hitte meg akarom csalni egy lánnyal - az orvos bólogatni kezd.

- Pontosan. Ha nem is akarta, de benne volt az, hogy megcsalná. Lehet nem bírta elviselni azt az életet, amelyben maga nincs benne - picit bizalmasan mellém lép. Hangja is pont annyira hangos, hogy csak én halljam. - Ha megenged egy tanácsot.

- Mondja.

- Nem tudom, mennyi ideje vannak együtt. Azonban tudom, hogy ez a nagy mértékű kötődés nem fog kifizetődő lenni. Tudja, ez nem csak őt viseli meg, magát is.