𝐇𝐎𝐌𝐄𝐒𝐈𝐂𝐊𝐍𝐄𝐒𝐒. [lɯ x sʞz]

𝐡𝐮𝐢𝐭 𝐜𝐡𝐚𝐩𝐢𝐭𝐫𝐞

ɥoɯǝsᴉɔʞuǝss

Csattogásokra kelek fel, amik valószínűleg a konyhából származnak. Teljesen elvesztettem az időérzékem és fogalmam sincs, vajon melyik napszakban is járhatok. Minden végtagom fáj és a fejembe nyilalló fájdalom betudható egy elég intenzív mennyiségű másnaposságnak.

Szemeimet összeszorítva fordulok az oldalamra, azonban amint ezt megteszem, az émelygés lesz úrra rajtam. Sehogy sem jó ez.

– Mások még aludni próbálnak! – az ismerős susmogást Yenahoz tudom azonosítani, ezzel el is árulva a hajnalban látott alakokat a nappaliban. Legalább ők voltak és nem egy random idegen.

Hirtelen a padlóm nyikorgásának hangja töri meg szobám eddigi, csendes hangszínét, ezzel kicsikarva belőlem egy erőtlen nyámmogást. Szemeimet sűrűn nyitogatva ráncolom össze homlokom, hogy aztán felülve az ágyamon, szemügyre vegyem a látogatóm.

– Hát veled meg mi történt? – nevet ki Jinnie, ahogyan az ajtófélfámnak támaszkodva szórakozott vigyorral méreget.

Túl sok minden. Válaszolni sem tudok, hiszen amint szóra nyitom a szám, ajkaimat lebiggyesztve inkább a nyöszörgés mellett döntök. Azon csodálkozok, hogy még nem jött rám a hányinger annyi alkohol után.

– Te vagy az, akit nem láttam egész este. – dünnyögöm vissza esve a párnámba, miközben ő beljebb sétálva ledobja magát mellém. Szavak nélkül fektetem világos farmerébe bújtatott combjaira fejemet, hogy ő hosszú ujjait hajamba vezetve kezdjen el simogatni. – Hol voltál? – hunyom le szemeimet, hiszen képes lennék bármelyik pillanatban elaludni gesztusa mellett.

Sokatmondó kuncogása azonnal elárulja őt, most azonban képtelen vagyok a szokásos, rosszálló grimaszomra, így csak megcsapom a hozzám közelebb eső térdét. – Na de tényleg, kivel? – faggatom tovább, mivel magától nem mondana úgysem semmit.

– Megjelent az egyik szaktársad, elvileg ismer titeket azzal a szőke csajjal, de mivel egyikőtöket sem talált ezért feláldoztam magam, hogy vele leszek. – ad magyarázatot szájbarágósan, amire kikerekednek a szemeim és fejfájásommal nem foglalkozva ülök fel öléből. Meg kell bizonyosodnom, hogy jól hallottam-e.

– Te most Chinaeről beszélsz? – pislogok nagyokat, ő pedig gondolkodás nélkül bólint egyet. De hiszen ő úgy volt nem is jön. – De hát.. ugye nem csináltál vele semmit? – kapok vérszemet azonnal.

Hüledezve kap a mellkasához, mintha oly' ártatlan lenne mindig, majd csak arcát grimaszba vágva megcsóválja a fejét. – Beszélgettem vele, tök jó fej csaj. – von vállat egyszerűen, de én nem érem be ennyivel. Jinnie nem beszélget csak úgy lányokkal, ő mindig lényegre törően, kertelés nélkül cselekszik. – Ne kezdj kombinálni! – szól rám, azonban már késő.

Gondolataimba merülve fürkészem arcát, hátha sikerül kitöltenem az általam üres részeket, amit végül szemeibe nézve meg is teszek.

– Téged megfogott Chinae! – tátom el a szám a megvilágosodást követően, amire tányérméretűre nőnek szemei és azon nyomban tiltakozni kezd. – Hyunjin, neked tényleg bejön, úristen! – jelentem ki elképedve, a vigyort az arcomról pedig lehetetlen lenne eltűntetni.

– Hallgass már el, hülye gyerek! – ragadja meg a karomat visszahúzva combjaira, hogy hatalmas tenyerével eltakarhassa a számat. Nevetésemet visszafojtva vergődök kezei között, hiába esze ágában sincs elengedni. – Az, hogy beszélgetek egy lánnyal, nem egyenlő azzal, hogy tetszik nekem. – tagolja lassan, mintha nehéz lenne a felfogásom.