𝐇𝐎𝐌𝐄𝐒𝐈𝐂𝐊𝐍𝐄𝐒𝐒. [lɯ x sʞz]

𝐬𝐢𝐱 𝐜𝐡𝐚𝐩𝐢𝐭𝐫𝐞

ɥoɯǝsᴉɔʞuǝss

Számat tátva állok meg a tükröm előtt, miközben a Yuwon által rám aggatott darabokat vizslatom. A fekete csipke felső szorosan tapad minden porcikámra, mély kivágásával láttatva melleimet, amik szinte majdhogynem kiesnek a kihívóságban. Lábaimat egy direkt szaggatott, fekete harisnya fedi, felette egy fekete bőr szoknyával, ami a felsővel megegyezően mindenhol szorosan simul rám. Kiemelve mindent is.

– Úgy nézek ki, mint egy kurva! – túrok barna tincseimbe, amiket szaktársam támadott le nem régen hajgöndörítővel, hogy immáron hullámosan omoljanak vállamra.

A lány felprüszkölve, nemlegesen csóválja meg a fejét, miközben széles mosollyal az arcán áll meg mellettem. Aligha pár centivel magasban nálam, ezt azonban nem sokára behozom a fekete boka csizmámmal. Megszoktam már, hogy mindenkinél alacsonyabb vagyok, átlagban a lányok között is.
Elvégre kicsi a bors, de erős, nemde?

– Csoda szép vagy, két perc alatt leveszed Badaht a lábáról. – jelenti ki vigyorogva, ennek hallatán pedig grimaszba húzom az arcom. Borzasztóan bizonytalan vagyok. – Gyere, tartsunk divat bemutatót a fiúknak! – ragadja meg a kezem bezsongva és olyan hamar elránt, hogy reagálni sincs időm.

Már éppen tiltakozni kezdenék, miszerint Inniék egy cseppet sem kíváncsiak ránk, amikor is a nappaliba érkezve bele futunk egy kialakult vitába a három fiú között, akikhez idő közben még csatlakozott egy új fő is Binnie személyében.

– Kész vagytok már? – kapja fel unokabátyám a fejét a hangokra, azonban ahogy ránk pillant, kikerekednek a szemei.

Zavartan váltogatom a súlyt egyik lábamról a másikra, hiszen nincs hozzá szokva egyikünk sem, hogy ilyen kirívóan öltözködnék. Bátyámként pedig igenis tartottam attól, hogy esetleg megszól, vagy éppen leteremt, amiért így mertem felöltözni. Mondjuk ez már csak a hozzám rendelt féltés miatt alakult ki nálam.

– Mi van, nem sikerült két ugyanolyan zoknit találni, vagy..? – fordul felénk Hyunjin is, akinek plafonig szaladnak szemöldökei, amint meglát. – Te sem gondoltad, hogy így jössz! – rázza meg a fejét hevesen, hangja pedig két oktávval feljebb szökik.

Yuwon értetlenül ráncolja homlokát, miközben átdobja karját a vállamon. – Nyugi már apu, nem mondhatod, hogy nem néz ki jól! – kezdi el győzködni szórakozottan.

– Nem hívsz így! – borzad el a megnevezés hallatán, majd mutató ujját felemelve ismét szóra nyitja a száját, de inkább csendben marad. – Nem mondasz rá semmit? – vonja kérdőre Seungmint felcsattanva.

Binnie kel a védelmemre, aki karjait összefonva maga előtt csak halvány mosolyt küld felém. – Szerintem rohadt csini, most ez miért baj? Formában tartja magát, ha meg már edz, mutogassa is. – von vállat.

– Köszönöm! – tárom szét a karom hálásan. – Indulhatunk, vagy várunk még valakit? – célzok itt mind fiúra, mind lányra, de egyik oldalról sem kapok választ.

A társaságunkban mindenki elkezd szedelőzködni, egy utolsó mosdó szünet és hajigazítás után pedig az előszobába gyűlve sorra kezdjük felhúzni a cipőinket és kabátjainkat.

Nevetve próbálunk beleférni a falon lógó teljes alakos tükörbe egy közös kép erejére, azonban ez csak úgy lesz megoldható, hogy Binnie, Seungmin és In elénk, lányok lába elé guggolva bepózolnak, köztünk pedig Hyunjin csinálja a képet a telefonjával. Szerencsétlenkedéseinket követve azonban születnek egészen felvállalható képek is, amiket legjobb barátom szinte azonnal beküld a csoportunkba egy "sikkesek" címmel.