A lány, aki elérte a csillagokat ✓

I. Huszadik

– Hé, öregfiú, már nincs több – közöltem az ölembe kapaszkodó Sütinek, aki úgy szaglászta a ruhámat, mintha rejtegetnék még valahol egy-két péksüteményt, amit otthonról hoztam. Sose fogyott el, ezért szívfájdalom nélkül hoztam el az e heti megmaradt adagot neki.

– Azt hiszem, most már semmivel sem tudod levakarni magadról. Hivatalosan is a kaja bratyók letettek.

– Kaja bratyó? – ráncoltam a homlokomat Oswald felé.

– Ja. Coreen is folyton eteti, bármiféle ok nélkül, Süti meg a legjobb barátjának tartja. Engem meg a gonosz gazdinak, mert a szemmeregetésért nem adok neki semmit, helyette parancsokat osztogatok.

– Nem kellene spártai módon hozzáállnod, és meglásd, egyből jobban kedvelne.

– Ó, kedvel ő engem – legyintett – Tudja, hogy én vagyok a főnök. Ha te próbálnád irányítani, meg se mozdulna.

– Valóban? – kérdeztem kihívóan, majd Sütihez fordultam, aki időközben megunta, hogy a lábamat szaglássza kaja reményében, így a fűben hemperegve szórakoztatta magát. Oswaldnak igazat adtam, ebben tényleg jó volt. – Süti, gyere szépen!

Erre felült és helyezni kezdte a fülét. Füttyentettem, ő pedig rám nézett. Csóválta a farkát, de meg sem moccant. Megpaskoltam a lábamat és megismételtem a hívó szavaimat. Ő oldalra döntötte a fejét, mintha csak azt üzenné, hogy komolyan ezzel akarom magamhoz édesgetni.

– Ha lenne még pár málnás párnácskád, akkor még érdekelné a dolog, különben amint látod a neveletlen kutyák gyöngye – magyarázta Oswald, majd két ujját a szájába tette és egy éles füttyentést hallatott.

Süti azonnal reagált, odament a gazdájához és farkát csóválva várta, mi következik.

Oswald megsimogatta a fejét válaszul.

– Ahhoz, hogy gazdi legyél, értened kell a kutyát, hogy pontosan miképp szólítsd meg. Légy határozott, ne túl kedves, ne túl szigorú. Tudasd vele, hogy tiszteletre méltónak tartod, ezért ő is mutassa ezt feléd.

– Ez úgy hangzik, mintha teljesen ura lennél Sütinek, miközben nem tudtad megakadályozni, hogy elvadultan kergessen egy mókust – tanakodtam hangosan felidézve a múltkori esetet.

Már van két hónapja is, hogy először találkoztunk, és azóta mindig a parkba tértem ki a nagy bevásárlás helyett. Arghavannal meggyőztük Sherine-t, hogy mi lenne, ha besegítene a vásárlásba a barátnőm. Így végre hazacipelhettük azokat a nagy mosószeres dobozokat, nem kellett volna centire kimérni, mennyit tegyünk a mosógépbe, hogy elég legyen. Illetve bármi mást, ami nehezen cipelhető volt hazáig. Ráadásul sokkal gyorsabb is, hisz háromnegyed órával korábban is érkeztünk haza. Különben is, ott a fájós lába az anyósomnak. Sherine végül nagy nehezen beleegyezett, azzal a feltétellel, hogy Arghavan nagyon oda fog figyelni rám. Lehet, hogy az ő becsületének lőttek, de az enyémnek tisztának kell lennie.

Ha tudta volna...

Oswalddal nem csak találkoztunk, de rengeteg üzenetet váltottunk, többet a korábbiakhoz képest. A titkos telefonomnak hála már nem volt időlimit a beszélgetéseink kapcsán. Bármikor írhattam neki SMS-t. Persze a legnagyobb titokban. A hálószobában gyakrabban fordultam meg, és a párnám lett a kedvenc tárgyam helye. A könyvekkel ellentétben a mobil kicsi volt, könnyedén bedughattam a párna huzatába. Minden egyes hangot leszedtem róla, hogy ne csiripelje el a piszkos kis titkomat. Ami minden értelemben Oswaldhoz volt köthető.

Mióta csak Amerikába jöttem, életem legjobb szakaszát élhettem meg. Minden egyes üzenet küldés után és várakozás alatt azon jártattam a fejem, mit fog visszaválaszolni a levelezőtársam. Sokszor megnevetettet a száraz humorával, elgondolkodtatott a filozófiai eszméjével és olykor összetörte a szívemet, amikor rólam beszélt. Olyan dolgokat mondott nekem, amit Emad soha.