A lány, aki elérte a csillagokat ✓

I. Hatodik

Amikor csak kétségek támadtak a házasságomat illetően, mindig a néhai nagymamám története jutott eszembe. Az egyik unokatestvére kijelentette, hogy ő független, önálló nő lesz. Persze, ez még a 50-es években elég meredek elképzelés volt, így nem meglepő, hogy találtak neki férjet. A lány zokogott, teljesen kiakadt, mindent elkövetett, hogy az esküvő ne jöhessen létre. Még odáig is elment, hogy egy csomó vizet igyon egyszerre, ami egyelő volt a halálos ítélettel. A hirtelen jött sok folyadék vízmérgezéshez vezet, ezt onnan tudta a lány, hogy az apja pontosan emiatt halt meg, miután egy sivatagi túrát élt túl. Szerencsére még időben lebuktatták, így nem történt különösebb baja.

– De nagyi, ennek hogy lehet jó vége? – mordultam fel, és közben magamhoz öleltem a macimat, abban a reményben, hogy ő megfékez, ha valaha is ilyesmire vetemednék.

A nagymamám sejtelmes mosolyt küldött felém.

– Most jön a legjobb része.

Miután férjhez ment a nászéjszakán a lány teljesen ki volt borulva, oda se mert menni a férfihoz, aki viszont gyengéden megpaskolta a vállát és azt mondta, nem kötelező semmi, amit nem akar, megengedi, hogy folytassa a tanulmányait, amit annyira szeretne, illetve megígérte, hogy jó férj lesz, türelmes és gondoskodó. Időbe telt, mondta nagyi, de az unokatestvére megszerette a férjét, mivel betartott mindent, amit az első napjukon megesküdött. Így elmehetett varrónőnek, ami nagy álma volt, és közben egy szerető társra lelt a férjében, aki ott segített, ahol csak tudott.

– Ezek szerint, ha szeretnék, én is dolgozhatok? – tettem fel kíváncsiskodva a kérdést.

– Ha a férjed is ezt akarja, akkor bármi lehet belőled. De akkor se ess kétségbe, ha nem így lesz. A férfiak csak a legjobbat akarják a feleségüknek, így fejezik ki a szeretetüket irántunk.

– És végül megszerette a férjét is a lány?

– Mindenki megdöbbenésére, pedig én se adtam volna egy fia vasat se, hogy így fog történni – jelent meg egy mosoly az arcán. – Odaadó és kedves férfi volt, így végül többet kapott, mint elképzelt. Én is ezt szeretném neked.

– Hogy? – néztem rá kíváncsian.

– Hogy te is megtapasztalnád a szerelmet a férjeddel. Lehet, hogy nem azonnal fog kialakulni a kapcsolat köztetek, ahogy Jazmyn és a férje között sem. De a szüleid a legjobbat akarják neked, éppen ezért kétségem sem fér hozzá, hogy remek férjet fognak választani.

– Szóval legyek türelmes?

– Amennyire csak lehet. Hidd el, a szerelem olyan dolog, ami olykor váratlanul, máskor lassan alakul ki. Apró kis gesztusokból állhat össze az egész.

– Mint például?

– Ad neked virágot. Megdicsér téged. De főképpen, mindig te vagy az első és egyetlen, akin rajta tartja a szemét a helyiségben. Még, amikor el is fordítja a tekintetét, akkor is ösztönösen feléd kapja a fejét, ha valamire figyelmes lesz veled kapcsolatban. Számomra ennél nagyobb szeretet nem létezik, minthogy én vagyok valakinek az egész világa.

– Nem értem. Mitől másabb az, ha a férjem bámul, vagy valaki más?

– Ó, tudni fogod azt, angyalom. Tudni fogod.

Emad nem sűrűn nézett mostanában rám. Sőt, jó, ha egy pillantást vetett rám. Én a házasságunk elején le sem tudtam venni róla a szemem, követtem nagymamám szavait, és próbáltam kifejezni a szeretetemet felé e módon. Azt hittem, tényleg ennyi kell, hogy feléledjen a szikra. Azonban Emad egyszer azt kérdezte, hogy nem vágta-e le megfelelően a bajszát, vagy mit nézek rajta annyit. Ezzel a zavarba ejtő mondatával elérte, hogy ne bámuljam annyit és elkönyveljem a nagyim ábrándos képzelgését ostobaságnak. Viszont, ami még tartotta bennem a lelket, az ahogy beszélt arról, hogy nem hirtelen alakul ki a szerelem két fél között. Mindig azt hajtogattam magamban, hogy Jazmyn féle történetem van, amikor is a férjemnek és nekem idő kell. Bár a remény halványodott minden egyes nappal, de még mindig vágytam a férjem szeretetére. Arra, hogy megígérje nekem, lehozza a csillagokat is az égről, ha ez engem boldoggá tesz. De apró dolgokkal is beértem volna. Mondjuk egy olyan lágy, törődő érintés, amivel a családom illetett. Egy olyan pillantással, ami elárul mindent, miként érez irántam. Bármi.