Miután rám találtál

Hetedik fejezet

Az úton elmerengek kicsit. A régi autójában én voltam neki „a jobb egy hercegnője". Nem szeretek én annyira vezetni és teljesen meg voltam azzal elégedve, hogy jobb oldalon foglalhatok mellette helyet. Szerettem, ahogy vezetés közben megsimogatta a combomat. Szerettem mikor megfogta a kezemet és amikor együtt váltottunk fel vagy le következő sebességbe. Egy ötös golfja volt akkor, imádtam azt az autót. Három éve cserélte le erre az audira, amikor megkapta az örökségét. Akkor csinálta meg a vállalkozását is és akkor kezdett mélyzuhanásba a kapcsolatunk. Nem szeretem ezt az autót, azóta nem érzem már magam hercegnőnek. Most sem érzem magam annak, habár most szép ruhában és szép sminkben ülök itt mellette. Nem szólok hozzá és ő sem hozzám. Csak vezet és figyeli az utat meg a forgalmat.
Megérkeztünk a helyszínre. Rengeteg ember megjelent. Pezsgővel köszöntenek az ajtóban és odavezetnek az asztalunkhoz. Ryan baráti társasága már ott van. Mindenkinek köszönünk, kezet fognak egymással én meg mosolygok mellette mintha ez lenne a világ legegyszerűbb dolga. Leülünk a helyünkre egymás mellé és figyeljük mi történik. A teremben minden sarokra vannak kihelyezve ládák amibe névtelenül dobhatsz be adományt. A színpadon éppen valami festmény van kiállítva amire megy a licitálás. A festményen a sötétzöld, sötétkék és a fekete szín dominál, egy viharos éjszaka van lefestve kint a természetben. Villámok csapnak le a földre és van egy dombon egy sir és egy kereszt fölötte. A villám épp oda is belecsapott. Szép ez a festmény és szomorú. Az előétel már fel van szolgálva, mindenféle apró finomságokkal. Falatozok egy kicsit a tányéromról és nézelődök. Sok ember eljött ide. Épp kikiáltották azt a festményt ezer dollárért Lucas Davis- nek. Nem tudom ki ő, de nem lehet rossz ember, hogy ennyi pénzt adott azért a festményért.
– Mennyire tele van az ember - morog mellettem Ryan.
Én szóra sem méltatom, mert csak irigy. Ő ennyit ma semmiért sem fog adni itt, habár ő is megengedhetné magának.
A következő kikiáltási tárgy ismét egy festmény. Kikiáltási ára ötven dollár. Ahogy meglátom azonnal beleszeretek. Ismét éjszaka van megfestve. Rengeteg csillag, még kivehető csillagképek is vannak rajta. Egy hullócsillag is rá van festve, meg nagyon élethűen a Hold is.
– Ryan, erre licitálhatnál te is - szólok oda neki.
– Még csak most érkeztünk.
– De ez a festmény... nézd meg. Emlékszel mennyit nézegettük a csillagos eget? Annyira rajongtál a csillagokért.
– Elmúlt, felnőttem Ari.
– Sajnálom ezt Ryan. Jobb volt addig, amíg gyerekfejjel önfeledt és boldog voltál - elfordulok és szomorúan nézem, ahogy folyamatosan megy fel az ára. Az az előbbi Lucas erre a festményre is licitál. Rajong a művészetért. Vagy a természetért. Vagy csak új a háza és kell bele a dekoráció. Ryan ahogy meghallja ennek a Lucas- nak a nevét azonnal ráver száz dollárt az ő összegére. Versenyeznek egymással. Már hatszáz dollárt mutatott fel Ryan. Szerintem ez a vége. Lucas viszont nem enged és nyolcszáz dollárt mutat fel a másik asztaltól. Furcsán méreget onnan minket. Rám néz és elmosolyodik, én meg vissza rá. A szívem izgatottan gyorsabban kezd verni. Nagyon megnyerő a kinézete ennek a férfinak. Nem sokkal lehet nálam idősebb, talán huszonnégy vagy huszonöt éves lehet. Fekete öltönyt és fehér inget visel. Az ing felső két gombja nincs begombolva, de semmit nem mutat magából, csak sejtet. Arcát sötét, igényesen vágott szakáll borítja, haja szintén sötét, innen úgy látszik mintha fekete volna de lehet, hogy csak sötét barna. Az arcvonásai vonzzák a tekintetemet. Állcsontja még innen is kivehető, hangsúlyos. Álla csúcsos, ajkain kis mosoly pihen, látszanak a szeme mellett a kis nevető ráncok is. A szeme, olyan kék, mint az óceán. Olyannak tűnik, mint amiben el lehet veszni. Elszakítom róla a tekintetemet és iszok egy kortyot az italomból. Nem licitál már senki. Ryan erre már nem ver rá nagyobb összeget. Lucas- é lesz a festmény nyolcszáz dollárért.
Három órája vagyunk itt. Eladtak minden tárgyat, szerintem elég jól sikerült ez az este. Lejárt a vacsora is. Mindenki jön-megy és beszélget mindenkivel. Ryan mindenhova cibált magával és lehetőleg mindenkinek úgy mutatott be, mint a menyasszonya. Valami üzleti megbeszélést tart valakivel most, kért hogy foglaljam el magam addig. Hát így is teszek. Sétálok az emberek között, de nem állok meg senkinél, míg meg nem hallom a hangját. Nem csak a tekintete és a kinézete vonzó, hanem a hangja is. Lucas beszélget épp egy másik vendéggel, nem ismerem őt sem. Észrevesz és elnézést kérve a férfitól ellépik mellőle és felém lépik.
– Jó estét te szép lány. Kihez van szerencsém? - kérdi udvariasan.
– Jó estét Lucas. Ariana vagyok - nyújtom felé a kezem és ő ahelyett, hogy kezet rázna megcsókolja a kezem hátát. Hmm, egy igazi lovag. Halványan elmosolyodom.
– Mi az? - kérdi.
– Semmi csak... furcsa ez a mai világban. Olyan vagy, mint egy meséből kilépő lovag - kicsit így közelebbről is szemügyre tudom venni. Markáns arcvonások, hangsúlyos állcsont, sötétbarna haj, határozott és igényes megjelenés.
– Hm, a lovagok azt hiszem mindig megmentették a szép hölgyeket. Téged meg kell menteni? - néz bele a szemembe azokkal a mély kék szemeivel és így meggyőződhetek arról, hogy tényleg el lehet veszni bennük. Nem tudok egy szót sem kipréselni magamból. Elakadt a lélegzetem és a szívem egyel többet dobban mostmár.
– Ariana! Minden rendben van?
Megrázom a fejem és visszatérek a valóságba.
– Szólíts csak Ari- nak. Mindenki így hív.
– Jól van Ari. Figyelj csak, figyeltelek ma téged. Nem szándékosan, de magadra vonzottad a tekintetemet. Te vagy ma itt a leggyönyörűbb lány.
– Oh, köszönöm - azonnal zavarba jövök és egészen a fülemig elpirulok.
– O-ó, nem is gondoltam, hogy egy aprócska bókkal zavarba lehet hozni egy ilyen szép lányt - néz rám értetlenkedve de látom az arcán a nevető ráncokat megbújni és enyhe pimaszságot hallok a hangjában.
– Tudod, egy hosszabb kapcsolatban ki maradnak egy idő után a bókok.
– Miért?
– Nem tudom, talán egy idő után megunod mondani.
– Ez nem szabadna, hogy így legyen.
– Mégis így van.
– Szóval, régóta tart a párkapcsolatod? - kérdi.
– Hat éve, és tegnap óta menyasszony vagyok.
– Miért mondtál igen-t? - kérdi kedvesen.
– Mert szeretem - válaszolom automatikusan.
– Ari, miért mondtál igen-t? - kérdezi megint, kissé számon kérőbben, megfogja a kezeimet és kifordítja, hogy jobban meg tudja nézni.
– Bánt téged. Miért mondtál igen-t?- kérdi ismét és alig tudja a tekintetét elszakítani a csuklómról.
– Baleset volt, ne beszéljünk erről - visszahúzom a kezemet magam elé és az egyikkel átfogtam a másik csuklómat, hogy legalább az egyiket takarjam el. Hátulról átölel valaki, tudom hogy csakis Ryan lehet az. Összerezzenek az érintésétől és kiszabadulok az öleléséből, hogy felé fordulhassak.
– Mar mindenhol kerestelek kedvesem, minden rendben van? - kérdi és csúnyán méregetni kezdi Lucas-t.
– Persze, csak beszélgettünk kicsit. Éppen arról beszélt, hogy miért ragaszkodott annyira a csillagos festményhez.
Lucas nagyot nyel, végül bólint egyet alig láthatóan és kezet nyújt Ryan felé. Ryan kezet ráz vele és bemutatkoznak. Lucas halványan elmosolyodik, valami hosszan fut a tekintetén.
– Ismerhetjük egymást? - kérdi kiváncsi arccal Lucas.
– Nem hinném, nekem nem rémlik - válaszol röviden Ryan.
– Akkor biztosan összekevertelek valakivel. Azt hiszem én most megyek, minden jót. Ari, örülök, hogy megismerhettelek - köszön el és elindul arra amerről Ryan érkezett és rám kacsint úgy hogy csak én láthassam.
– Gyere Ari. Menjünk haza. Hogy képzelted, hogy egyedül neki állj ezzel az idegen férfival társalogni?
– Miért? Azt mondtad foglaljam el magam, hát elfoglaltam - vonom meg a vállam és hátat fordítva neki megyek a táskámért. Kifelé menet az egyik ládába bedobok száz dollárt.
– Te mit csinálsz? - kérdi alig hallhatóan Ryan.
– Mivel nekem esélyem sem lett volna licitálni, így legalább egy ennyivel jótékonykodok. Tudtommal nem vettél te sem meg semmit. Te mennyit dobtál be?
– Khm, nem dobtam be semmit. És igazad van, nem is vettem semmit - válaszolta és bedobott ő is ötszáz dollárt.
– Hm, jellemző. Nem is akartál adni semmit.
– Cssss! Menj kifelé!
Beülünk az autóba és elindulunk haza felé. Néma csendben ülünk de a gondolataim annyira hangosak, hogy félek talán meghallja őket. Nem tudom kiverni a fejemből Lucas- t. Kedves és figyelmes. Udvarias és tisztelettudó. Nem beszélgettünk sokat, de hosszú idő óta most először úgy éreztem, hogy talán nem vesztem el teljesen az életben.