Miután rám találtál

Negyedik fejezet

Reggel munka előtt gyorsan hazaugrottam néhány dologért. Tudtam, hogy Ryan már nem lesz otthon, mert ő is nyolcra jár dolgozni általában. Amikor beléptem a bejárati ajtón akkor lepődtem meg, mivel ott feküdt a kanapén. Az ajtó nyílásának hangjára felült és kikukucskált, hogy ki az. Ijedten méregetem, hogy mi lehet vele. Be vannak esve a szemei, mintha egész éjjel nem aludt volna, van néhány horzsolás az arcán és egy lila monokli a szeme alatt. Nem tudom elképzelni, hogy mit csinálhatott, míg az igazak álmát aludtam a gyerekkori szobámban. Végül csak megszólalok.
– Veled meg mi történt?
– Minek látszik!? - elég komor a hangulata, sőt inkább paraszt stílusban beszél, mintha az én hibám lenne ez az egész.
– Ryan! Azt hiszem, hogy elég szépen kérdeztelek, ahhoz, hogy szebben válaszolj.
– Minek látszik? Tegnap este miután vártalak és tényleg nem jöttél haza elmentem egy pubba. Iszogattam meg beszélgettem a haverokkal. Aztán nem is tudom... a semmiből jött egy csávó, behúzott nekem, aztán elszaladt. Nem értettem mi a fasz volt ez. Elég izmos volt az a srác. Véletlenül nem egy tegnapi vendéged lehetett, akinek panaszkodtál a dolgainkról? - felállt a kanapéról és elindult felém.
– Ryan! Csak lányok járnak hozzám és amúgy sem szoktam panaszkodni. Ülj vissza. Hozok jeget az arcodra.
– Nem kell!
– Akkor mit csináljak Ryan?! Mit akarsz?!
Azon kapom magam, hogy már megint veszekedünk és ő egyre közelebb van hozzám. Nem akarom, hogy közel legyen. Elindulok a konyha felé de ő utamat állja.
– Most mi bajod van?
Nem szól semmit csak megszorítja az államat és csókolni kezd. A sör ízét még mindig érezni lehet a száján és fáj ahogy fogja az államat. Megrémiszt kissé ez a megnyilvánulás tőle. Kezdenek a könnyek meggyűlni a szememben és egymás után utat törve maguknak, lefolynak az arcomon. Megragadja szorosan a csuklómat és a hálószoba felé kezd húzni. El kezdek sírni és próbálom megakadályozni, hogy bevigyen. Nem sikerül kiszabadulnom, ő győz. Behúz és lelök az ágyra. Elkezdi lerángatni rólam a nadrágomat. Én már eszeveszettül próbálom bármi áron megfékezni őt de nem sikerül. A fejem fölött összeszorítja a két kezemet és a másik kezével folytatja a nadrág lehúzását.
– Ne akaratoskodj! Az enyém vagy Ari!
– Azonnal engedj el! - utasítom a lehető leghatározottabb hangomon, amit ebben a helyzetben ki tudok préselni magamból.
– Neem! Nem engedlek el. Most játszunk - vigyorog a szemembe és benyúl a bugyimba.
– Kérlek, Ryan. Ne tedd ezt - kérlelem mostmár bőgve.
Nem áll le. Lerángatja rólam a bugyit is és lehúzza magáról is a nadrágot és a boxerét.
– Ryan! Kérlek, ne tedd ezt! - sírok és rugódom a lábát de leszorít és a lábaim közé nyomul. A magáévá tesz így is.
Fájdalmas testileg is és lelkileg is. Már nem próbálkozok, hogy lelökjem magamról. Elfáradtam és csak azt akarom, hogy végezzen. Csak sírok és próbálom kiszabadítani a kezeimet, mert már ég a csuklóm a szorítása alatt. Nem enged a szorításán csak csinálja és élvezi. Nem bírok még rá nézni sem. Egyszer csak érzem, ahogy egész testében megfeszül, belém élvez. Elenged, leszáll rólam és csak néz megvetően. Ott fekszem összetörve és kiszolgáltatottan, még mindig sírok és a csuklóimat súrolgatom, remélve, hogy tompul a fájdalom.
– Még erre sem vagy jó! Az ember nem érezheti magát férfinak melletted - mondja megvetően és nekem ez egy újabb tőr a szívembe.
– Te nem is érezheted sosem magad annak! Te egy féreg vagy! Nem vagy férfi! - kiabálok rá és magamra húzom a takarót. A szokásos fürdés helyett most összegörnyedek és úgy próbálom lenyugtatni magam. Ryan felnevetett és kiment a szobából.
Nem tudom, hogy jutottunk idáig. Ez már ijesztő. Félek tőle és nem akarok a közelében lenni. Elhatároztam magamban, hogy megteszem azt a lépést, amit eddig nem mertem. Szakítani fogok Ryan- el.
Miután abba hagytam a sírást és az önsajnálatot elmentem tusolni. Legalább fél órán keresztül mostam magamat, remélve, hogy eltűnik a kezeinek a nyoma. Nem tűnt el. A csuklóm vörös és el van horzsolódva, néhány helyen a testemen véraláfutások lettek miközben próbáltam ellen állni és az államnál is meg van pirosodva. Felöltözök és próbálom magam rendbe szedni annyira, hogy kevésbé látszódjon. Vissza mentem a szobába, elővettem a bőröndömet és elkezdtem kiszedni a ruháimat a szekrényből. Gyorsan belepakoltam és még néhány fontosabb dolgot is, majd össze húztam rajta a cipzárt. Nyílik az ajtó. Ryan megáll az ajtóban és onnan figyel. Lassan végig mér, felegyenesedek az ágyról és kihúzom magam, hogy tűnjek bátrabbnak és határozottabbnak, habár nem vagyok az. Félek nagyon, a szívem azonnal gyorsabban kezdett verni és nem az izgatottságtól, hanem a félelemtől. Megkeresem a hangomat.
– Ryan, én elmegyek. Nem bírom tovább ezt, ma amit tettél az volt az utolsó csepp a pohárban.
– Ugyan már Ari, nem mész sehová - szól hozzám tettetett kedvességgel.
– Nem maradok itt! Te beteg vagy, fordulj orvoshoz! - mondom sértődötten és elveszem a bőröndömet.
– Azt mondtam, nem mész sehová! - szűri fogai közt ki a szavakat.
– Nem tudsz meg akadályozni! Ha kell fel is jelentelek!
Elindulok de ahogy kettőt lépek már ott terem mellettem és pofon vág aminek következtében elesek és érzem ahogy a fejemet elönti a forróság. Hirtelen minden elmosódik körülöttem. A testem súlytalanná válik, mintha lebegnék és minden zaj elhalkul. Csak a szívem dobogását hallom még egy kicsit a sötét csendben.