Miután rám találtál

Hatodik fejezet

Épp kint vagyunk kettesben a parkban, fagyizunk. Ryan rám néz, megfogja a kezemet és elhúz az autója felé. Nevetve szaladok vele és beülünk az autóba.
– Hová megyünk szivem?
– Nem mondhatom el, majd meglátod.
Ennyit mond csak. Bekapcsoljuk az öveket és neki indulunk. Több órán keresztül kocsikázunk, már kezdett is besötétedni. Egy mezei útra térünk rá és azon megyünk végig. Dombokon keresztül visz az az út, már nagyon kíváncsi vagyok, hogy hová lyukadunk ki. Megállunk a legmagasabbnak tűnő domb tetején.
– Megérkeztünk - mondja.
Körülnézek és elmosolyodok.
– De hát Ryan, itt nincs semmi - mondom neki kedvesen mosolyogva.
– Nézz csak fel - int az ég felé.
Felnézek és annyi csillagot látok fent az égen, mint még soha. A városból alig-alig lehet látni a csillagos eget. Ryan leterít a földre egy pokrócot és lefekszik a hátára. Karjait berakja a tarkója alá és hív, hogy bújjak rá.
– Gyere kicsim, nézd milyen szép innen.
Lefekszem mellé és ráhajtom a fejemet a mellkasára. Felnézek és azonnal látok is egy hullócsillagot. Kívánok, azt kívánom, hogy bárcsak megkérné egyszer a kezemet egy ilyen romantikus és szép helyszínen, vagy Párizsban.
– Kívántál? - kérdezi.
– Igen, és te?
– Én is - csak ennyit felel. Nem kérdezi meg, hogy mit kívántam és én sem kérdezem meg, hogy ő mit kívánt. Csak nézzük tovább az eget, a hullócsillagokat és beszélgetünk mindenféléről.
Felébredek. Könnyes a szemem, ez az álom egy emlék volt. Augusztus volt, a csillaghullás ideje és nekem akkor mutatta meg először Ryan azt, hogy igazából milyen is ő valójában. Megtudtam róla, hogy rajong a csillagászatért, ismeri az összes csillagképet és sokat olvas ezekről meg tanulmányozza. Ez öt éve volt, az első közös nyarunk. Bánt a dolog, hogy onnan hová jutottunk. Akkor este annyira boldog voltam, hogy elhittem ez örökké tartó szerelem lesz. Keserűen elmosolyodok és felkelek. Ma van a jótékonysági rendezvény, tegnap nem gondoltam volna de ma már Ryan menyasszonyaként leszek jelen. Tizennyolc évesen nem így képzeltem el az első reggelemet, amikor úgy ébredek fel, hogy Ryan menyasszonya vagyok. Boldognak kellene lennem, de csak mély szomorúságot érzek most. Tehetetlennek és kiszolgáltatottnak érzem magam vele szemben.
Ryan nincs itthon, gondolom elment edzeni. Szabadon járkálok a házban, csinálok magamnak reggelit, megeszem, kitakarítok és bemegyek a szobába. Azóta először. Mindenhol a földön szennyes ruhák vannak szétdobálva, az ágy vetetlen és már az ágynemű cserére szorulna. Elgondolkodom, hogy rendet rakok itt is de akkor tényleg azt sugallnám, hogy el van minden felejtve. Kell keresnem magamnak valami ruhát a szekrényemben, amit estére felvehetek. Elgondolkodom, hogy olyan ruhát választok ami takar de meg akad a szemem a bordó estélyi ruhámon, amit a hátánál össze kell fűzni és a jobb oldalán fel van vágva combközépig. Nem takar semmit de szerintem ő lesz az. A csuklóimon a szorítás nyomai még mindig látszanak de már nem vészes, alig észre vehető. Néhány kék folt még mindig látszik de arra senki sem gyanakodna. Kiviszem a ruhát, bemegyek abba a szobába, amit ilyen raktárszerűségnek használunk, ott van a vasalódeszka, a szárító meg ilyesmi. Kivasalom és felakasztom az ajtóra.
Ryan valamikor délután három körül ért haza. Lerakott egy nagy dobozt a kanapéra és bement a szobába. Kinyitom a dobozt és megnézem mi van benne. Egy hosszú hálós ujjú kisestélyi ruhát rejt a doboz. Fekete, nem szeretem a feketét. Ezt sem tudja már, de mindegy. Nem fogom felvenni ezt a ruhát. Nyílik az ajtó.
– Ari, ezt vasald ki nekem - nyújtja át az egyik sötétkék ingét.
– Parancsolsz?
– Kérem. És azt a ruhát viseld ma amit vettem neked. Tetszik?
– Nem Ryan. Elég furcsán kérsz- nevetek fel hitetlenkedve.
Kivasalom az ingedet de nem veszem fel azt a ruhát. Már választottam magamnak a sajátjaimból.
– Melyiket választottad?
Az ajtó felé intek, ahol a ruhám lóg.
– Azt biztosan nem veszed fel. Túl sokat mutat - tiltakozón int a ruha felé.
– Ryan! Miből mutat sokat? Eddig sose zavart. Különben is, csak a hátam lesz részben szabad és az egyik combom a közepéig, máshol nem mutat semmit.
– Nem az zavarna, csak nem szeretném, hogy valaki félre értse amit lát.
– Mire gondolsz Ryan? - kérdem értetlenül.
Megfogja a kezeimet és felmutatja, gondolom a csuklómon látszó vörösség miatt.
– Nem fog senkinek feltűnni, ezt a ruhát fogom felvenni. Nem akarok többet erről beszélgetni.
– Te tudod, de ha bárkinek is egy szóval megemlíted, hogy én voltam...
– Akkor mi lesz?! Különben is, ha elakartam volna mondani, már elmondtam volna- kirántom a kezem a kezéből és elveszem az inget, majd elmegyek vasalni. Elgondolkodom, hogy meddig fogom bírni ezt, máris utasítgatni akar engem dolgokra. Nem szabad engednem, már így is túl sokat engedtem neki. Ha hagyom neki, hogy úgy érezze, hogy uralkodhat fölöttem, végem van.
Este hat óra van, itt az ideje indulni. Már el van kezdődve az est. A bordó ruhám van rajtam, egy laza kontyba fogtam a hajam, elől néhány tincset behullámosítottam és feldobtam egy szolid sminket. A kedvenc bordó rúzsomat viselem, húztam egy cicás tusvonalat, raktam fel szempillaspirált, szemhéjpúdert, pirosítót és egy kis highlighter- t. Régen tetszett Ryan- nek, ma már egy szóval sem említi, hogy tetszene neki. Nem számít, elégedetten mosolygok bele a tükörbe és megdicsérem magamat, hogy szép vagyok. Ryan már az autóban ül és vár engem. Bezárom az ajtót, beülök az anyósülésre és elindulunk. Csendben indulunk el a helyszín felé.