És amikor a nap már végleg lebukott a horizont alá, Marisol olyankor ragyogott a legszebben. A nap utolsó sugaraként.
hungarian hoo fanfiction!
az elveszett hős - ? / the lost hero - ?
leo valdez x fem oc
all rights to rick riordan
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
MOST, HOGY A NYAKÁBA ZÚDULT KÉT BALJÓS PRÓFÉCIA és egy veszélyes küldetés, Marisolnak valahogy nem volt kedve dalolászni. Mielőtt az Apollón-kabin a tűzgödör köré vonult, ő rosszullétre hivatkozva ellógott az amfiteátrumból. Azt hitte, a sötétben sokkal könnyebb lesz végiggondolnia a helyzetét. Inkább sokkal ijesztőbb volt.
A lábai ennek ellenére mégsem vissza, a biztonságot jelentő, kellemes hangulatot árasztó Apollón-kabinba vitték, hanem egyenesen az erdő felé, amit veszélyes és fenyegető légkör lengett körbe, ráadásul tiltott terület volt. De ha az ember (vagyis isten) lánya el van átkozva, egy szörnyekkel teli rengeteg már nem oszt, nem szoroz.
Marisol mindig is tudta, mekkora súlya van az álmainak, hiszen korábban is valóra váltak már a szeme láttára. Sosem volt habos torta. De most, hogy ennyien tudták, hogy ilyen képességet birtokol, szinte hallotta, ahogy kikívánkoznak a szájukból a kérdések; érezte, mennyire rendkívülinek tartják emiatt, és ez borzasztóan megrémítette. Látta, hogy milyen meglepettséggel, hitetlenséggel, sőt, csodálattal néztek rá a többiek. Ő nem volt jósnő, nem volt Orákulum, csak egy világi szerencsétlen, aki álmában spoilereket lát a saját jövőjéből. Semmi különleges és fantasztikus nem volt ebben. Tartaniuk kellett volna.
De az emberek már csak ilyenek. Ha találkoznak egy ritka dologgal, vagy jelenséggel, egyből káprázatba esnek tőle. Pedig a ritkaságok nem véletlenül annyira ritkák.
- Lehet azoknak a viharszellemeknek volt igazuk... - motyogta a lány, ahogy az erdő széléhez ért, és megtorpant.
Ahogy kinyújtotta a kezét és újra az üvegteraszra, a Grand Canyonba képzelte magát, már nem kétségbeesés és félemem uralkodott el rajta, hanem harag. Dylan nagyon felbosszantotta. Lehunyta szemeit, hagyta, hogy ez az intenzív érzelem valami mássá, erővé alakuljon a bensőjében, és elinduljon a mellkasából, végig a karján, egészen a tenyeréig és az ujjainak hegyéig. A keze lágyan bizsergett, és érezte, ahogy a meleg szelíden körülöleli. Óvatosan, hunyorogva kinyitotta a szemét, szempillái között gyengéd fény szűrődött be a látóterébe. A fény, amely a tenyereiből áradt és halvány, sárga aurával vonta körbe az ujjait.
Marisol egy pillanatra megszédült, mire a fény gyengülni és pislákolni kezdett, de a lány gyorsan összeszedte magát, és az energiára kezdett koncentrálni, ami a kezeiből áradt. Az aznap felfedezett több új képessége közül ez volt az első (és egyedüli), ami nyugalommal töltötte el és még tetszett is neki. A világosság nem volt annyira erős, csak pár lépésnyit világított meg a környezetéből, és így nem okozott túl nagy feltűnést sem. Úgy érezte, képes fenntartani anélkül, hogy elgyengülne. Ez egy kis bátorságot adott neki.
