És amikor a nap már végleg lebukott a horizont alá, Marisol olyankor ragyogott a legszebben. A nap utolsó sugaraként.
hungarian hoo fanfiction!
az elveszett hős - ? / the lost hero - ?
leo valdez x fem oc
all rights to rick riordan
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
MARISOL MAGÁBAN FORTYOGVA FIGYELTE a kialakult helyzetet. Általában jól tudta kezelni az indulatait, de most szinte vibrált a levegő a mérgétől. Utálta, ha valakit azért bántottak, mert kicsit különbözött. Főleg, ha ez a valaki történetesen a szobatársa és a barátnője volt. A lábával morze kódban dobogva cifrábbnál cifrább szitokszavakkal illette a lányokat, akik Piperrel kötekedtek. Ha körülötte bárki is ismerte a jeleket, biztos faragatlannak tartotta volna, de hát a Vadon Iskolájából, jött, mit vártak tőle? Már belefáradt abba, hogy erőlködve próbál más lenni, mint aminek hiszik, úgysem tudná befolyásolni mások véleményét.
Egyébként mindig szívesen kapott az alkalmon, hogy használhassa a morze-jeleket, ha már George olyan nagy üggyel-bajjal megtanította neki tízéves korában. George és a felesége, Mary voltak azon kevés nevelőszülők egyikei, akikre Marisol szívesen gondolt vissza. Ha egy figyelmetlen pillanatában elkezdett kopogni, vagy dobolni a kódot használva, mindig eszébe jutott a Clevelandben eltöltött csodálatos tíz hónap. Aztán persze az is, hogy hogyan ért véget. Néha még mindig félt, ha lángokat és füstöt látott. Próbálta gyorsan elhessegetni a gondolatot, helyette azon agyalt, hogy meg lenne botránkozva George, ha hallaná a jelenleg kopogással kifejtett gondolatait.
- Nyugi! Piper nem szereti, ha helyette vívjuk meg a csatáit. - Leo visszafogta a hasonlóan felháborodott Jasont, aztán szúrós tekintettel a másik szőke felé fordult, mivel minden egyes lábdobbanást értett.
Sol abbahagyta az ideges dobogást és látványosan elnézett a másik irányba, hogy eltakarja a meghökkenését. Évek óta nem találkozott olyannal, aki értette a morze-kódot. A félév során gyakran látta az örökmozgó fiút az ujjával, lábával, vagy a kezében lévő bármilyen tárggyal dobolni, de sosem gyanított neki nagy jelentőséget. Kicsit emiatt is rosszul érezte magát, ha már az önvádaskodásnál tartott.
Az idő közben négyből háromfősre redukálódott csapat nagyrészt csendben időzött a múzeumban tartott tárlatvezetés közben - ez nem jelentette azt, hogy különösen odafigyeltek volna a Grand Canyonról és az azt birtokló hualapai törzsről szóló kiállításra. Mindhárman elmerültek a gondolataikban, Leo szokásosan babrált valamivel a kezében, Jason pedig szokatlanul elveszettnek és tanácstalannak látszott. Az utolsó terembe érve azonban felfigyeltek az üvegajtókon túl rájuk váró lélegzetelállító Grand Canyonra.
Egy gyors hegyi beszéd Hedge edzőtől és már kint is álltak a hatalmas, patkó alakú, transzparens teraszon. A látvány olyan hihetetlenül valóságos volt. Marisol csak most jött rá, hogy a képek mennyire nem adják át a természeti csoda valóságos szépségét. Nem volt tériszonyos, de a lába és a kanyon legmélyebb pontja között húzódó távolság fura érzésétől még az ő térdei is megremegtek. A meredek völgyszurdok jobbra és balra nézve is kilométereken keresztül kígyózva terült el, mintája vörös, szürke és a narancssárga millió érdekes árnyalatát váltva pompázott. Sol egészen addig teljesen le volt nyűgözve, amíg az égre nem tévedt a tekintete.
