K/V - kedvenc virágod neved L/B/N - legjobb barátnőd neve K/S - kedvenc sorozat
A randi
- Sokáig voltál, már azt hittem nem jössz - lépett elém Minho, aggódó arccal - Minden rendben?
- Igen. Nincs semmi baj. Csak tudod a legjobb barátom hívott fel, csak azért, hogy a vállamon sírhasson, mert éppen dobták - nevetek fel kínosan tarkómat vakarva, miközben a földet kémlelem.
- Remélem kinyomtad - vigyorgott kajánul a fiú, én pedig csak mosolyogva bólintottam - Megérdemelte, viszont ez nem változtat a hangulatodon - simított fél kézzel az arcomra, majd mikor az állam hegyéhez ért, felvezette a tekintettemet egyenesen gyönyörű íriszeibe - De én igen - tette hozzá és a másik kezét a háta mögül előhúzva egy csokor K/V-t nyújtott át nekem.
- Honnan tudtad? - dadogtam egy jó idő után meglepetten.
- Reggel a parfümöd illatából tippeltem meg, de ezek szerint ma kellett volna lottót vennem - mosolygott el, mire elnevettük magunkat és kinyújtotta karját felém - Mehetünk? - kérdezte én pedig elfogadtam a puha kacsóját.
- Igen - kuncogtam el magam még utólag, majd elindultunk. Lassan sétáltunk a már majdnem kihalt utcán, az alkonyat vöröse pedig szépen csillant meg a tócsák vízében. A hangulat egyáltalán nem olyan volt, mint amilyenek valaha hallottam L/B/N -től, ugyanis az elején sokszor mesélt nekem az első közös időtöltéseikről és általában nagyon lefáradtan, sablonosan tért vissza. Mindig elismételte, hogy mit kell csinálni ilyenkor; nem szabad éhesnek lenni, de ha meghív el kell fogadni; mindenbe értsek vele egyet, mindegy mi van és inkább ne mondjam ki a véleményemet a témáról; ne nevessek, hanem csupán kuncogjak a viccein és így tovabb. Miután kifejtettem, hogy szerintem ezek nem járulnak hozzá egy egészséges kapcsolat alapjaihoz, nem is beszélt velem többet. Na igen, kiderült, hogy tényleg nem volt valami hosszútávú.
- Nagyon szép ilyenkor az ég, nem? - kérdezte, miközben ében szemeit az égboltra emelte. Tényleg gyönyörű volt, ahogy a vöröses árnyalatok táncot jártak a Napnak.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
(IGEN TUDOM.Olyan mint egy béna képeslap, de a hülye Pinterest a természetes alkonyat helyett a vámpírokat hozta fel. Ez volt a legjobb amit találtam, de plusz pont, hogy legalább Koreában van.)
Kezdtem azt érezni, hogy tényleg egy tündérmesében vagyok, ahol tényleg éppen a daliás herceggel sétálgatok. Ha belegondolok, hogy néhány hete még egy polippal beszélgettem... Miután már elfáradtunk leültünk egy padra. Ugyan hideg volt, de akkor ez volt a legkisebb problémánk, ugyanis Minho tényleg nagyon jó fej volt. Udvarias, mégis volt benne valami abból a gyerekes humorból, ami miatt nagyon a szívemhez nőtt néhány óra alatt. Komolyan érdeklődött irántam, végig kérdezte a kedvenc dolgaimat, ő is elmondta az övéit, véleményeztük a másikat, sőt, egyszer még meg is kergettem, amiért Polipot egy SZIMPLA PLÜSSNEK nevezte. Sok idő után először voltam boldog... Már ha nem számoljuk azt az alkalmat, amikor Polip mosolygott.
- Mióta dolgozol abban a kávézóban? - kérdezte a semmiből, mire én kérdőn néztem rá - Ne haragudj, tudom, hogy nem a legromantikusabb kérdés, de kifogytam a kérdésekből.
- Nem baj, csupán meglepődtem. Nos, úgy egy féléve, de igazából nem álmaim munkája. Oké, bevallom nem rossz, és elég jól is fizet a meló, de amikor kikapom a világ legidegesitőbb emberét, aki azon is fennakad, hogy milyen vastagságú fémből készült a kanál, amit a kezébe adok, na akkor szívem szerint otthagynám az egészet - sóhajtottam fel, majd rávezettem a tekintettem - Viszont te rólad nem tudok semmit. Hol dolgozol?
- Egy táncstúdióban vagyok tanár a város déli részében. Ha akarod egyszer elvihetlek oda, egész komfortos kis hely, és tudod... lassúzni is tudok - kacsintott rám flörtösen, de megtörte a varázst, hogy egymás szemébe röhögtünk
Tényleg élvezetes este volt, hirtelen elfelejtkeztkeztem mindenről; arról, hogy elvesztettem a legjobb barátnőmet, hogy a szociális nyomorhoz hasonló életet élek. Átadtam magam az élménynek. Hideg volt, ennek köszönhetően rendesen megcsípte az arcomat a szél, és vörösen tündökölt. Minho felhúzott egy fekete sapkát, majd újból megfogta a kezemet - Gyere, mutatok valamit - mosolyodott el, majd futólépéssel kezdett menni a számomra ismeretlen utcákon. Általában csak a kávézó és az otthon között ingázom, ami kell azt a közeli vegyes kereskedésben megveszem, és, ha marad pénzem, átmegyek a szomszéd utcába, hogy Polip felé barátokat vegyek magamnak. Nem ismertem azt az útvonalat, amin mentünk, de úgy tűnt, érti a dolgát a fickó, így nem szóltam bele a dologba.
Hamarosan a főtérre értünk, ahol már minden a karácsonyi díszítésben ragyogott. Ha nem lett volna lucskos, saras idő, meg élvezni is lehetett volna, de hó nélkül, ugyan meseszép volt, nem volt az igazi. Mindenhol aranyfényű füzért és díszvilágítást aggadtak, mindennek közepén pedig a kihagyhatatlan óriás karácsonyfa állt, amit már ezüstbe öltöztettek. Már kint álltak a szokásos fakunyhók, ahol mindenféle kacatot lehetett venni, esetleg egy-egy forró csokit vagy forralt bort. Néhány helyen még a mézeskalácsillata is kiszökött az ablakokból, de közel sem voltak annyian, mint a decemberi sürgés-forgásban.
- Gondoltam most hozlak ide, ugyanis nem akartam, hogy egy halom másik ember is körülöttünk legyen - mosolygott rád újra, mire te önkéntelenül visszamosolyogtál - Igaz, nem tudok havat varázsolni, de fizethetek neked egy forró csokit, ha az megfelel.
- Elfogadom a meghívást - néztem le kipirultan, ugyanis a hűvös szél már rendesen kicsinálta az arcbőrömet. Együtt szaladtunk a legközelebbi árushoz, majd az ilyen 5-6 °C-ban leültünk egy fapadra. A mai este már másodszor. Jól esett a meleg ital, már igen készen voltam a novemberi hülye időjárástól, de be kellett látnom, hogy megérte. Mások az ilyen első alkalmakat egy drága vacsorával, borokkal, és egy romantikus sétával nyugtázzák, miközben odaadják a kissé alulöltözött hölgyeknek a kabátjukat, hogy ne fagyjanak halálra. Minho az egyszerűbb volt, de éppen ezért élveztem; nem úgy viselkedett, mint egy úriember, hanem megmutatta igazi énjét, kimutatta vonzodását, de normális mértékben. Tudtunk nevetni, nem feszengtünk és őszintén tudtam magamról beszélni, míg ő őszintén meghallgatott. Nem volt nagy durranás, de visszafizette a 3 hónap egyedüllétemet egy estével.
Persze, miután már úgy gondoltuk, hogy nagyon késő van, hazakísért engem. Vigyázott rám, de normális keretek között; nem állt le az utcasarkon bunyózni, csak mert egy másik srác rám nézett, de átkarolta a derekam, és próbálta melegíteni a fagyos levegőben elgémberedett ujjaim. Mikor megérkeztünk, nem furrakodott be a házba mindenféle nevetséges okkal, nem akart az ágyba vinni. Csupán a telefonszámomat kérte el, hogy majd megbeszéljük a következő alkalmat, és megkérdezte, hogy bejelölhet-e Facebookon. Nem tolakodott. Ugyan hullafáradtan dőltem bele ágynak funkcionált kanapémon, és éppen, hogy be tudtam kapcsolni a K/S-t, hogy azon aludjak el, de nagyon boldog voltam. Azzal sem törődtem, hogy L/B/N éppen a lelkét sírja ki, ugyanis nem én mondtam neki, hogy menjen bele egy toxikus kapcsolatba, egy izompacsirtával, aki még rajta kívül 6 lánnyal flörtölt, hanem ő dobott el érte. Most én, egy kedves, aranyos, jóképű srácért szintén eldobhatom.
Lee Minho, azóta törzsvendég lett a kávézóban. Minden reggel ott van, és apró kis kedveségekkel próbál feldobni; sütivel, kisebb üzenetekkel, egy-egy randira vagy filmezésre hívásra. Ja és Polip pedig szent ereklye lett, azóta is megvan, ha Minho éppen nem ér rá, neki még mindig tudok pletykálni. Hát igen... egyes dolgok nem változnak.
(KÖRÜLMÉNY: az előző részben megbeszélt randi leírása. Elnézést, hogy csak most jött ki, mert egy lusta dög vagyok, de rajta vagyok az ügyön, hogy újra aktiváljam magam. Köszönöm a türelmet! ♡)
