Egy Világközi Cserediák Naplója - The Owl House ff

2023. május 6. -- és búcsú

Sziasztok, itt Fluff! (Már ha van még itt valaki.)

Hosszú csend után rendes búcsú következik: elhagyom ezt a Wattpad fiókot. Köszi minden pozitív visszajelzést, és örülök mindenkinek, akit megismerhettem, de itt a vége, főként személyes okokból.

A vázlataim közt még találtam egy féligkész fejezetet, búcsúzóul megosztom.

🎶"Thank you for coming, thank you for staying, thank you for watching the show!"🎶

-Fluff

A hét minden napján bent maradtunk a suliban tanítás után Gotthárd bával és glypheket gyakoroltunk. A tanároknak és a szüleimnek azt mondtuk, hogy a tanár úr töriversenyre készít fel.

Kitalálhattunk volna jobb hazugságot, mert így mennem kell majd valami hülye töriversenyre május 23-án, pont az osztálykirándulás (azaz nekünk a connecticut-i akció) előtti napon... Rosszabbul nem is sülhetett volna el.

Mindent megpróbáltunk, ami csak eszünkbe jutott, de az én glyphjeim mindig sokkal erősebbek maradtak. Gotthárd bát ez kezdte az őrületbe kergetni.

A tanár úr elég rossz passzban van mostanság, éjszakánként alig alszik, mert munka, glyphgyakorlás és othoni dogajavítás után még nézi is a The Owl House-t. Már a második évad vége felé jár, és bármennyire is titkolja, szerintem tetszik neki.

Fanni nem jár el a közös gyakorlásainkra, sőt, mintha igyekezne kerülni engem, amit meg tudok érteni azok után, hogy majdnem elloptam a nyakláncát. (Véletlen volt, de akkor is!)

Balszerencséjére nem igazán tud szabadulni tőlem, mert Gotthárd bá utasítására folyton együtt kell maradnunk, hátha történik valami baj.

Az Amassert azóta nem láttuk szemtől szemben, viszont egyszer glyphgyakorlás közben éreztük a jelenlétét, ahogy elhaladt a résnyire nyitott ajtó előtt, és mintha be is kukkantott volna, bár ezt nehéz megállapítani, mert a kapucnija miatt konkrétan semmi sem látszik az arcából.

Linda concealment stone-jai tökéletesen működtek, az Amasser ránk se hederített.

Szombat reggel fél nyolckor találkoztunk Fanni kollégiuma előtt. Ahhoz, hogy időben odaérjek, hatkor kellett kelnem, a tanár úrnak pedig, aki vagy kétszer olyan messze lakik a kolesztól, mint én, még korábban.

Gotthárd bá gondolt erre, és hozott dobozos kávét magának meg nekünk is. Fanni elutasította, mondván, ő csak fél órája kelt, én viszont elfogadtam.

Be kell ismernem, elég hangulatos volt kávét szürcsölgetve átsétálni egy másik valóságba, ott átvágni a kék fűvel borított réten, majd besétálni egy városba, ahol random bordák emelkednek ki a földből, és kábé minden második épületnek vannak szemei, szája, vagy valami más testrésze, aminek nem kellene ott lennie.

Ugyanazon az útvonalon vágtunk át Bonesborough-n, mint pontosan egy héttel ezelőtt. Eda és Luz már vártak minket.

-Wow, úgy néztek ki, mint a mosott szar- jegyezte meg Eda köszönés helyett.

-Köszi, kedves, hogy észrevetted- válaszolt egy kissé csípősen Gotthárd bá.

-Jutottatok bármire is a Titánvért illetően? Lehet, hogy Papa Titan lelkét hordom a zsebemben?- fordultam Luzhoz.

-Utánaolvastam és beszéltem Kinggel is, de sajnos nem jutottam semmire- ingatta a fejét Luz.

-Akkor csakazértis azt fogom mondani, hogy Papa Titan nem bírja a tanár urat- vontam vállat- Ez az egyetlen logikus magyarázat.

-Azért ne szaladjunk ennyire előre- intett le Fanni- Papa Titan jelenléte elég nagy szó. Nem vonhatunk le mindenféle hülye következtetést, aminek nincs valóságalapja.

Grimaszoltam, de inkább nem vágtam vissza.

-Rendben, akkor ha készen álltok, menjen még egy párbaj- nézett rám és Gotthárd bára Luz.

A tanár úrral olyan tökéletesen egyszerre sóhajtottunk fel, hogy öröm volt nézni.

Miután még párszor majdnem kinyírtuk egymást, végre kaptunk ebédszünetet. Nem mondom, hogy fáradt voltam, de ülve elaludtam úgy, hogy a számban volt egy jó nagy falat szendvics.

Arra ébredtem, hogy valaki pofozgat.

-Nem hiszem el ezt a kölyköt, ez mindig kidől?- hallottam Eda hangját.

-Ébren vagyok!- ültem fel gyorsan. Sikerült is félrenyelnem azt a nyamvadt falat szendvicset.

Köhögtem, Eda meg hátba vágott - a kampókezével.

-Hoppá! Bocsi!- simogatta meg a fejemet.

-Ön- és közveszélyesek vagytok- jegyezte meg Fanni.

-Máskülönben unalmas lenne az életünk- kacsintott rá Eda. Finger gun-okkal jeleztem, hogy egyet értek.

Fanni sóhajtott és a szemét forgatta, de láttam, hogy a szája széle valami mosolyfélébe kunkorodik.

-Kaphatóak vagytok még egy kis gyakorlásra?- szólt közbe Luz.

Gotthárd bá vágta rá elsőként, hogy nem. Minden szem azonnal rá szegeződött.

-Úgy értem... Abigél nagyon fáradt lehet, ha csak így elaludt, úgyhogy kíméljük egy kicsit, nem?- köszörülte meg a torkát idegesen az ofő.

Na persze, most meg rám keni. Vetettem rá egy gyilkos pillantást.

-Akkor harcolhat velem is a tanár úr- ajánlotta Fanni.

-Á, igazán nem szükséges!- legyintett Gotthárd bá.

-Ó, dehogynem!- vágta rá Eda, és elővett egy adag popcornt a borzas hajából.

-Szerintem is jót tenne Gotthárdnak, ha harcolna olyasvalakivel is, aki nem glypheket használ. A tapasztalat miatt- helyeselt Luz, akinek a szája már tele is volt popcornnal.

-Szentgotthárdi!- javította ki az ofő kissé idegesen.

-Harc, harc, harc!- biztatta Eda.

Fanni már be is állt támadó pozícióba.

-Hajrá, tanár úr!- skandáltam. Fanni erre vetett rám egy nem túl kedves pillantást. Gondolom, említenem sem kell, hogy az első varázsigéjével megidézett abomination lötyiből "véletlenül" rám is jutott.

-Hajrá, egyik, ne hagyd magad, másik!- helyesbítettem.

Gotthárd bá közben egy tűzglyph-fel felrobbantotta Fanni abomination-jét. A lány nem habozott sokáig, újra támadásba lendült.

-Ezt azért a beugratós kérdésért a legutóbbi témazáróban!- kiabálta, miközben megidézett egy csellót a semmiből, és hanghullámokkal támadta Gotthárd bát.

Gondolom, mondanom sem kell, hogy nyert.

Pár órával később én még mindig az abomination löttyöt próbáltam kikapargatni a dzsekimből, Gotthárd bá a mágikus növénymaradványokat szedegette a hajából, és mindketten ugyanolyan morcosak voltunk a hazavezető úton. Egyedül Fanninak volt jó kedve.

Igen, ennyi volt, de azért több, mint a semmi. Kétlem, hogy bármikor is lesz folytatás.