2023. április 12.

88 11 16
                                    

A tavaszi szünetemet teljes egészében azzal töltöttem, hogy a The Owl House véget érése miatt bőgtem, és tanulni már nem volt lélekjelenlétem.

Az első nap első órájában pedig egy rettenetes kémiadolgozat várt rám. A padtársam, Fanni segítségére sem számíthattam, ugyanis ki nem álhattuk egymást.

Gyorsan összekörmöltem egy puskát, és bedugtam a pólóm ujjába. Ez nem igazán jött be, ugyanis amint betettem a lábamat a kémiaterembe, a tanár mindentudó pillantással nézett rám és a kezemre mutatott.

Beletörődő sóhajjal nyújtottam át neki az utolsó reményemet jelentő papírfecnit, és elfogadtam a tényt, hogy karó lesz a dogám.

Levágtam magam Fanni mellé. Csak essünk túl rajta.

Becsöngettek, és a tanár elkezdte kiosztani a feladatlapokat. Nekem végem.

Végigolvastam a kérdéseket. Egyetlen olyat találtam, amire tudtam válaszolni, és az is a "Név: ______" volt.

Felfirkantottam, hogy Miroszlavics Abigél, utána firkálgatni kezdtem, hogy legalább úgy nézzen ki, mintha csinálnék valamit.

Mivel még mindig csak a The Owl House járt a fejemben, glypheket kezdtem firkálni. Először a régieket, amiket Luz az egész sorozat alatt használt, utána lerajzoltam az újfajta fényglyphet is, amit King titánmágiája határozott meg.

Mint mindig, amikor glypheket rajzolok, mindegyiket megpróbáltam aktiválni. Gondolom, mondanom sem kell, hogy nem jött be a dolog.

Úgy az óra fele körül egy ceruzahegy mélyedt a bordáim közé. Fanni volt az a roppant kedves, aki megijesztett.

-Muszáj ezt?- szűrtem a fogaim közt.

Fanni lepisszegett, és valami papírt csúsztatott az ölembe. Lopva lepillantottam.

1. Feladat:
Igaz
Hamis, mert nem oldódik vízben
Hamis, mert gyenge sav
Igaz
Hamis, mert 3 van
Igaz
Igaz
Igaz
Hamis, mert az a sósav

2. Feladat:
a) kénsav b) ózon c) hidrogén d) nitrogén e) hidrogén-peroxid f) ammónia

És így folytatódott. Az összes feladat megoldása rajta volt a papíron.

Villámgyorsan másolni kezdtem. Mivel puskáztam már életemben, direkt kihagytam egy-egy kérdést, meg vétettem pár hibát.

Kicsöngetés előtt pár perccel végeztem, és még volt is időm úgy csinálni, mintha átolvasnám a dogámat.

Amikor a tizedik bé csordája megkezdte a kivonulást a kémiateremből, és ezzel egyidejűleg kitört a hangzavar, Fannihoz fordultam.

-Ezt hogy csináltad? Fele idő alatt mindkét csoportot megírni szinte lehetetlen.

-Ügyesen és okosan- felelt Fanni pajkos mosollyal, majd faképnél hagyott.

Az életmentő húzása után már komolyan kezdtem azt hinni, hogy fordított nap van, viszont az az arrogáns mosoly meggyőzött, hogy a vér nem válik vízzé.

Kilencedikben remek barátok voltunk Fannival, de annyira, hogy ha valaki nélküle látott, az volt az első kérdése, hogy hol hagytam. Idén év elején vesztünk össze.

A dolog azzal kezdődött, hogy meggyanúsítottam, hogy boszorkány a The Owl House-ból. Amikor elkezdtem sorolni a bizonyítékokat, megsértődött azon, hogy szerintem az is egy jel, hogy kollégiumban lakik és sosem láttam a családját. Azt mondta, hogy igenis személyes okokból költözött be, és ezt ne vegyem semmibe.

Egy Világközi Cserediák Naplója - The Owl House ffWhere stories live. Discover now