Egy Világközi Cserediák Naplója - The Owl House ff

2023. április 14.

A hülye fejemmel visszatettem a kék lötyit tartalmazó üveget a zsebembe (szerintem ösztönös mozdulat volt, hogy oda teszem, ahonnan elővettem), és elég kellemetlen meglepetésben volt részem.

A jó hír, hogy van bizonyítékom arra, hogy ez igazi Titánvér. A rossz hír, hogy ezt úgy tudtam meg, hogy a tömött metrón aktiválódott a kabátom vállára rajzolt régi féle fényglyph.

Szerencsére sikerült elkapnom és a kezembe rejtenem a kis fénygömböt, és csak egy kisgyerek volt tanúja a mutatványomnak. Könyörgő fejjel intettem csendre, de hiába.

-Anyaaa! Az a néni az előbb előszedett egy darab fényt a semmiből!- rángatta meg az anyukája kabátujját a kis sza... khm... aranyos kölyök.

-Persze, kicsim- bólogatott szórakozottan az anyukája, aki éppen bele volt merülve a telefonjába.

Egy örökkévalóságnak tűnt, mire a metró az én megállómhoz ért. A gyerek természetesen végigóbégatta ezeket a kellemetlen perceket.

És ha ez így önmagában nem lenne elég, a fényglyph után egy szabályos, kerek lyuk maradt a vállam alatt egy kicsivel a kabátom ujján. Ahogy a papírra rajzolt glyph a papírt, úgy a kabátomra rajzolt glyph a ruhaanyagot kebelezte be, amikor aktiválva lett.

A suliba érve az első dolgom az volt, hogy a mosdóba rohanva megpróbáljam kimosni a másik kabátujjamra rajzolt tűzglyphet. Gondolom, mondanom sem kell, hogy a szappan nem hozta ki a textilfilcet. Megfogadtam magamban, hogy óvatos leszek. (Ennél többet nem tehettem.)

A pechszéria ellenére egészen megörültem a felfedezésemnek. Az új glyphrendszerből csak a fényglyphet ismerem, és az, hogy a Titán vérének közelsége miatt tudom használni a régi glypheket, nagyban megkönnyíti a túlélést. (Mert hát egy Collector mászkál a suliban.)

A nap folyamán még három random felfirkált glyphet aktiváltam véletlenül. Füzetborítók, tankönyvlapok, és a tolltartóm fedele estek áldozatul. Ha jól láttam, nem voltak szemtanúk, de ki tudja.

A tanulság az, hogy túl sok The Owl House témájú dolgot firkálgatok.

.::{🌌}::.

Utolsó óra után csekkoltam, hogy lekopott-e a Titánglyph a kezemről (szerencsére nem), és megint meglátogattam a takarítószertárt, csak mert szeretek veszélyesen élni.

Anyukámnak írtam egy SMS-t, hogy néhány osztálytársammal együtt fogunk tanulni ma délután a suliban, úgyhogy később érek haza.

A szertárban semmi rendelleneset nem találtam, de nem adtam fel ilyen könnyen. Leültem a földre a felmosóvödrök közé, elővettem a spanyolcuccomat, és nekiálltam házit írni.

Én tudok várni.

Olvasni nem akartam, mert tudtam, hogy ha egyszer belemerülök egy könyvbe, Belos a teljes hadseregével elvonulhat mellettem úgy, hogy ne vegyem észre. Így hát angyali gyerek módjára házikat írtam és tanultam.

Olyan szépen felkészültem bioszból, mint eddig még soha. Párszor (azaz félpercenként) elkalandozott a figyelmem, de bőven volt időm, így sikerült bebifláznom a központi idegrendszert.

Amikor kezdtem belemerülni a fizikafüzetembe, hirtelen nagy fényesség támadt. Úgy pattantam fel, mintha rugók lettek volna a lábam helyén.

Nem is volt téves riasztás: a jól ismert kapu bukkant fel a szertár közepén.

-Ezaz!- öklöztem a levegöbe diadalmasan.

A kapu nyílni kezdett. Vajon ki fog kilépni rajta? Eda? Lilith? Darius? King? Luz? Amity?