Drága, csodálatos Remusom!
Mint kiderült itt, az Azkabanban írhatnak ez emberek egy utolsó levelet. Köröttem sokan nem tudnak kinek írni, vagy épp olyan sok mindenkinek írnának, hogy nem tudják eldönteni kié legyen az utolsó levelük. Nekem egyik probléma sem áll fenn. Gondolkodás nélkül tudtam, hogy neked kell írnom ezt a levelet, és bár tisztában vagyok vele, hogy azt mondtam felejts el, úgy érzem még egy utolsó búcsút mondanom kell neked.
Most épp rettegek, szóval fogalmam sincs mit kéne írnom, és mivel egy kétajtós szekrény áll fölöttem és lesi minden egyes szavam amit erre az átkozott papírra írok nem igazán jut eszembe semmi.
Talán annyit akartam veled közölni, hogy bár remélem neked sikerül engem elfelejteni, és túl tudsz lépni a múlton, és újra boldog leszel, én a hátra lévő börtöni életemben a veled töltött idő emlékeibe fogok kapaszkodni, te adsz majd erőt nekem, és tudom, mikor sírok érzem majd az ölelő karod szorítását, mikor a gyilkos csend ül be cellámban a te nevetésed emléke tölti majd meg a termet, és a te szavaid nyugtatnak majd meg. Te vagy nekem az egyetlen aki ezen a világon számít, és én sosem felejtelek el.
Tudom, nehéz neked most, ha bármikor kell egy kis pénz vagy szállás, akkor nyugodtan nyúld le a pénzem, az összes a tiéd, mindenem a tiéd, ahogy eddig is volt, már ha elfogadod.
Legyen csodás életed, én gyönyörű farkasom! Sirius
Remus szemszöge
Mikor elolvastam a levelet, egy könnycsepp gördült végig az arcomon. Mikor az utolsó szóhoz, Sirius nevéhez értem, még utoljára halványan elmosolyodtam, majd össze hajtottam a lapot, zsebembe dugtam és kisétáltam a konyhába.
A konyha szekrényből elő vettem egy bontatlan whiskey-t leültem a konyhapadlóra és a fejem az alsó konyhaszekrényeknek döntöttem. Ismét elő vettem a lapot, és újra és újra elolvastam, minden egyes alkalommal mikor Sirius nevét olvastam a végén, egyre több könny áztatta az arcom és egyre részegebb lettem. Szívemhez szorítottam a levelet, majd mikor az üveg kiürült felálltam, kibotorkáltam a hálószobába kezemben a levelet szorongatva. Lezuhantam az ágyra, és azt kívántam bárcsak mikor holnap felkelek ismét tizenéves lennék, a Roxforti ágyamban feküdve, Siriussal a jobb oldalamon, és egy Jamessel a másikon aki épp akkor ugrott be az ágyba hogy felébresszen minket.
Vége
El sem hiszem, hogy idáig is eljutottam. Tudom, ez nem egy happy end, de én világ életemben jobb szerettem a tragikus végű könyveket, mert az nekem sokkal reálisabb, lássuk be az élet sem lehet mindig happy end. Meg hát, nem akartam eltérni annyira az eredeti sztoritól, nem szeretem azokat a fanfiction-okat amikben szinte rá sem lehet ismerni arra, miről is akar szólni annyira eltér az eredeti történettől.
Remélem azért így is tetszik a történet!
Más: Tervezek egy James x Regulus könyvet is. Amint kész az első rész majd még ebben a sztoriban értesítelek titeket.
Puszi mindenkinek! <3
YOU ARE READING
Wolfstar
Random-Sirius!-kiáltottam. Ekkor valaki berántott a sátorba. -Ne kiabálj.-morogta. Rá jöttem hogy most milyen közel is vagyunk egymáshoz. Nem tudtam le venni róla a szemem. ahogy szürke szemeivel a távolba figyelt valamit, az ajkát ami néha mosolyra húzód...
