Wolfstar

66

Remus szemszöge

Amikor végig hallgattam Dumbledore nagyjából egy órás kiselőadását, a szeretteim pusztulásáról három féle érzés kavargott bennem.

1, Mérges voltam. Mérges voltam mert ez fontos, és Sirius menekült előle. Ez tönkre tehet mindent és ő csak úgy kalap alá akarja söpörni. Hogy lehet ilyen idióta.

2, Féltem. Féltem, mert elveszthettem mindent és mindenkit. Tudtam hogy Voldemort erős, és ha tud a próféciáról, márpedig tud, már csak idő kérdése mikor csap le.

3, Tehetetlennek éreztem magam. Tenni akartam valamit, most azonnal, de még mindig gyenge és beteges voltam az átváltozásaim miatt.

Ez a három féle érzés egy hatalmas gombócként gyülemlett össze a torkomban, ami meg akart fojtani. A székem karfájába mélyesztettem a körmöm, és igyekeztem nyugodt maradni. Siriusra néztem. A fiú lehajtott fejjel ült. Olyan volt mintha aludt volna, pedig sírt. Némán és elveszetten.

-Nos...Lupin, tudom, hogy ez most felkavarta magát.-szólalt meg hosszas hallgatás után Dumbledore.

-Hogy felkavart?! Az nem kifejezés.-morogtam.-Beszélhetnék négyszemközt Siriussal?

-Persze.-bólintott a varázsló.

Ki mentünk a szobából. Sirius még mindig nem mondott semmit. Továbbra is a padlót bámulta és az ujjait tördelte.

-HOGY LEHETSZ ILYEN FELELŐTLEN?! TUDOD TE MI TÖRTÉNNE HA NEM IS TUDNÁNK ERRŐL AZ EGÉSZRŐL?!-fakadtam ki.

-Remus...-suttogta elcsukló hangon az előttem álló fiú.

-SZERINTED EGY ILYEN DOLGOT FIGYELMEN KÍVÜL KELL HAGYNI, ÉS NEM KELL VELE FOGLALKOZNI?! AZT MONDOD NEM VAGY RÁ KÍVÁNCSI?!

-Kérlek...

-TUDOD TE MIT CSINÁLSZ EGYÁLTALÁN? FEL TUDOD FOGNI MIT JELENT EZ? VAN FOGALMAD RÓLA...

-Én csak megijedtem...

-MEGIJEDTÉL?! Könyörgöm! Akkor hogy megijedtél volna ha nem szól róla senkinek és a hallgatásod miatt mind halottak lennénk, és egyedül maradnál.

-Nem tudod miket beszélsz. Remus, édesem, te is félsz, de ne mondj olyat amit...

-Amit mi? Amit megbánnék? A családom élete forog kockán, a barátaimé, mindenkié akit szeretek. Ez az egy rohadt prófécia miatt mind célpontokká váltunk. Itt már nem csak katonák vagyunk Dumbledore hadseregében, hanem elátkozott ereklyék amiket az ellenség megakar szerezni. Ráadásul egy csecsemő a fő célpont. Ő még nem tudja megvédeni magát, és ezzel bajba sodor mindenkit, mivel segítségre szorul, és persze mindenki segíteni fog mert szeretjük...

-Remus, hagyd abba kérlek.-mondta már kissé hangosabban.

-Miért? Szerintem ezt te is pontosan végig gondoltad magadban nem? Tudod mi fog következni. Szerintem még azt is...

-Azt mondtam hagyd abba!-olyan sötét és rideg volt a hangja hogy belém fagyott a szó. Sohasem hallottam még Siriust ilyen hangnemben beszélni. Ijesztő volt. Szürke szemei egyenesen az enyémbe vésődtek, és ezzel a puszta tekintettel szinte agyonvert.- Ne merészelj még egyszer ilyet mondani. Tudod, hogy az utolsó ember vagyok aki elárulná azokat akiket szeret.

-Sirius én...

Sirius sarkon fordult, és kisétált. A mozdulatai súlyosak voltak, és hatalmasak. Most látszott igazán rajta hogy ő nem akárki, nem nézett hátra, nem állt meg. Mikor elhagyta a termet, még mindig a hideg rázott attól a Siriustól, aki az imént idebenn volt.